A Bateaux-Mouches egyébként az egyik legnagyobb párizsi sétahajózási vállalat, a maga részéről igazán megtette, ami tőle tellett: az új tagok nyelvén kis tájékoztatófüzetet nyomtatott erre az ünnepi alkalomra.

Katka és Iván is csak azért van május elsején Párizsban, mert a napokban házasodtak össze. Azóta végigjöttek Németországon; itt-ott meg is szálltak. De az igazi úti céljuk mégiscsak: Párizs. Az ifjú párnak összesen 14 eurót takarít meg most a Bateaux-Mouches. Vagyis majdnem aznapi szerény ebédjük árát. Ezért a Bateaux nagyvonalú ajándéka nélkül valószínűleg nem is szánták volna rá magukat egy kis sétahajózásra. Azért némi vitába is keverednek egymással: menynyire is drága város nekik Párizs. Aztán annyiban maradnak, hogy az új tagországok alighanem az árak tekintetében érik majd be a leggyorsabban a fejlett Nyugatot. Iván még reménykedve megkérdi, nem tudunk-e valami hasonló "csatlakozási ajándékról"? Csalódottan veszik tudomásul, hogy Párizs cakpakk egy kortárs zenei koncerttel és néhány alkalmi tévéműsorral ünnepli az eseményt.

- Akkor legalább ezt a potya lehetőséget használjuk most ki - mondja félig tréfásan, félig komolyan, Iván és derékon karolva az ifjúasszonyt, eltűnik a felső fedélzet forgatagában.

Ahol rajtuk kívül is a legtöbben külföldi turisták. Igaz, nem közép-, vagy kelet-európaiak, hanem elsősorban japánok, valamint németek, olaszok, angolok, amerikaiak - ahogy ez már évtizedek óta szokásos Párizsban. Érthető, hogy a hangosbeszélőből is az ő anyanyelvükön szól a városismertetés. És ez nyilván sokáig még így is marad. De Párizs persze e nélkül is önmagért beszél, a városkép mindenki számára tökéletesen élvezhető látvány. Főleg így, tavaszi napsütésben - ami az el-elcsípett lengyel vagy cseh beszédfoszlányokból is megállapítható.

Mostantól ráadásul az a tudata meglehet a szajnai sétahajózásra befizető közép-európai turistáknak, hogy képletes értelemben is egy hajóban evezünk - és nemcsak a Szajnán.

Párizs, 2004. május