Ismét Orbán Viktor adta meg a normál politikai "A" hangot egy keresztény konferencián. El kell gondolkodni, vajon helyes-e a liberális demokráciák álláspontja, amely az áldott állapotban lévő nő kezébe teszi le a magzat sorsát, mondta ő és a közönség soraiból nem érkezett ellenvetés. Nem említették, hogy senki nem változtatta meg az Orbán-kormány idején bevezetett szigorítást, amellyel az abortuszt kérő nőket két fordulóban riogatják szakemberek és igyekeznek bennük lelkiismeret-furdalást ébreszteni, s azt sem tették szóvá, hogy csökken a magzatelhajtások száma. Hogy hozzá nem nyúlt senki a miniszterelnök úr által iniciált rendszerhez. Oka is volt a hallgatásnak, mert volna min gondolkodni akkor is, ha csak öt abortusz lenne évente, de hát több mint ötvenezer van. Ha gyilkosság, ha küret: mindenképen emberpróba. Akárhogy is gondolkodnak felőle, nem lesz egyetértés. Ahogy az emberi élet végének (eutanázia) úgy a kezdetének időpontja sem dönthető el ugyanis tudományos alapon. A hitek pedig nem kompromisszumképesek. Ezért lehet velük eredményes politikai harcot vívni.

Orbán szellemi hadüzenetét fogadták is: az MSZP három kérdést intézett a Fidesz elnökéhez, közülük az egyik a terhességmegszakítás ügyében szólította fel színvallásra. Ez is jó ötlet: egy magát többségében katolikusnak valló országban, mint a miénk, biztosan lehet számítani arra, hogy hitüket kevesen váltják perselyes aprópénzre: válás, abortusz, fogamzásgátlás kérdésében különvéleményen vannak a Vatikántól és a plébánostól, egyébként hisznek - a maguk módján. Így hát a szocialisták is megtették gyorsan a maguk abortusztétjeit. És hát feltehetően úgy is gondolják, hogy nem kell szekírozni az embereket, elég bajuk van azzal, ha belekényszerülnek a nőgyógyászati székbe. Az SZDSZ számára pedig ez egyenesen ziccer: el a kezekkel a nők szabadságjogaitól!

Bekapcsolhatnánk még globális dimenziókat is: a keletiek például azt tartják túlnépesedésük egyik fontos okának, hogy mi itt Nyugaton nem engedjük megszületni a földre vágyó lelkeket. Arról nincs információ, hogy csak kampányidőszakban gondolják-e így, vagy már a felkészülés során is.

Közben azonban - sajnos? - itt vannak a nők is. Nem szívesen mondanak le az egyetlen olyan örömről, amely mindannyiunk számára elérhető, de legtöbben akkor szülnének, amikor elérkezettnek látják erre az időt. Ezért fogamzásgátlókat használ közülük az, aki meg tudja fizetni. Sokan nem tudják, s hiába várják, hogy az állam segítse őket. Ők, szegények aztán vagy sokszor szülnek, vagy sok abortuszt végeztetnek magukon. Ezért is fizetni kell, s bár a rászorulók kapnak kedvezményt, nagy bajba kerülnek - anyagilag is.

Akinek van pénze fogamzásgátlóra, nőgyógyászra, segítséget ritkán kap. Magának kell kikísérleteznie, melyiktől hízik meg, melyiktől ütközik ki a bajsza, retteghet a hormonhatásoktól, a daganatveszélytől. Ettől talán nem függetlenül: felmérések szerint minden második nő "véletlenül" esik teherbe s szüli meg gyermekét, "ha már úgy esett". E széles körnek pedig akár Benes elnökről is szónokolhatnának a politikusok, annyira érintené őket, mint az, amit az abortuszról mondanak. A sajátjukra, a valódira ugyanis ezekből a szövegekből nem ismerhetnek rá. Ez nem is baj, hiszen a politikusok felelőssége, hogy miként szólnak a publikumhoz. Ha abortusszal, ha így, majd elválik, mire jutnak vele. De ők legalább beszélnek. A mögöttük lévő csend az ijesztő: az hogy az övékén kívül más szó szinte nincs is. A politikai abortuszról folynak a viták, a valódiak pedig csak úgy megtörténnek.