Pedig nyilván nem ezt akarta. Az Index által szépen dokumentált szocialista kampánycsapatjátékon a "tréner" csak érintőlegesen foglalkozott a Fidesszel, inkább arra motiválta játékosait, hogy embertől emberig haladva győzzék meg a választókat. Ami teljesen normális, és még nem is jutottak el odáig, mint a Fidesz a nemzeti petícióval: hogy be kellene vele mindenkihez kopogtatni. Csakhogy az érintés, ami a Fideszt mégiscsak illette, sprőd volt. Paranoid csapat, majd egy bizonytalan tartalmú mondatban a fasiszta jelző… Ha valaki hallott már edzőt öltözőben az ellenfélről, rendezőt próbán a közönségről, orvost az aznapi hatodik kés alá tolt betegről beszélni, akár a helyén is kezelhetné ezeket a megjegyzéseket. Tudja, hogy amikor közönség van és bíró, és tényleg vérre megy: mindenki másképp viselkedik. De ez most nem számít. Hiába, hogy Tóbiás József pártigazgató csak arra buzdított, hogy egy bizonyos mértékig lépjenek túl az etikai kódexeken, a vádak szerint törvénysértésre ajzotta a fiatal csapatot.

Száll a magas labda, ütik, ahol érik. Pokorni Zoltán tegnap sajtótájékoztatón közölte, hogy nem tudja elképzelni, miféle európai hangvételhez illeszkedne, ha több millió embert valaki paranoid fasisztának bélyegez. És ebben a játszmában most nem számit, hogy nem minősítettek több millió embert paranoidnak, hanem "csak" a Fidesz vezetőit, a csapatot. Ahogy a fasisztázás sem a millióknak szólt. Ez se jobb, de más. Ahogy tisztátalan volt korábban Áder János, illetve Kövér László metafórája, amellyel az izraeli tanácsadó által irányított szórólapozó szocialista aktivistákat Werber-jugendnek nevezték. És visszatérően goebbelsi módszereket vetettek az MSZP szemére. A fasisztázás tehát nem most kezdődött. Ide tartozik az is, hogy a "szagmintát" most zárt térből, és csak véletlenül, egy jókor jó helyen lévő újságírónak köszönhetjük, míg a Fidesz mindig is körültekintően nagy nyilvánosság előtt koszolta a szocialistákat.

Pedig még a történelmi léptékű ügyekben is mutatkozott az utóbbi napokban esély arra, hogy erős, mégis értelmes viták gerjedjenek. A Vatikán szerepéről, az abortuszról, a vörös csillagról…

Ennek egy időre megint vége. Igaz, alattomos tünetek korábban is mutatkoztak: két nagy közéleti erő közül az egyik például visszatérően a másik politikai pusztulásában látja az ország felemelkedésének kulcsát. A Fidesz ugyanis haza- de minimum országárulónak mondja a szocialistákat, s a nemzet tudatos megrontóit fedezi fel a szabad demokratákban most már sok-sok éve. Ők maguk viszont kikérik maguknak az antiszemitizmus vádját, amivel ugyan nem is illetik őket, de a nacionalista minősítésből azért jut nekik - nem is csapott kanalakkal. Ilyen történelmi múlttal, mint amilyen nekünk jutott, e kölcsönös szitoknyomástól szét kellene robbannia a Parlament kupolájának. Most egy jó ideig ismét szüksége lesz erőre, tartásra. A szikra elé tartott tapló újra belobbanthatja a szenvedélyeket. Innen megint idézhetik Kövér László köteles beszédét, jöhet az ilyen embert máshol "lelövik, mint egy kutyát" meg a brekegő nagykövet, amonnan meg masíroztathatják a 23 millió román munkavállalót, és az egész anyag együtt átadható az ENSZ egészségügyi világszervezete történelem-pszichiátriai szekciójának. Miközben ennyire azért nem vagyunk tébolyra hajlamosak, mint amilyennek néha így egész közeliben, fej a fejhez mutatkozunk.