Először Helen Fielding számol le a szingli fő jellemzőjével, nevezetesen, hogy a szingli tudatosan él párkapcsolat nélkül. Műfajteremtő regényének, a Bridget Jones naplójának főhőse harmincas éveiben járó, kicsit duci lány, aki esténkét a tévét kapcsolgatja, iszik, cigizik, és meg van győződve arról, hogy mindenkinek összejön, csak neki nem. Mármint a szerelem.

Fielding hazai követője alapjaiban kérdőjelezi meg az amerikai és nyugat-európai kutatók által felállított szingliprototípust. Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut! című regényének főszereplője, Kéki Kata ideje nagy részét otthon, mackónadrágban tölti, párkapcsolatai a legnagyobb jóindulattal is csak alkalminak nevezhetők, nem érti, hogy élete nagy szerelme miért hagyta el, állandó pénzhiánnyal küszködik, testvérével és annak szerelmével lakik. Hivatásszerűen jár állásinterjúkra, összekapart forintjain estélyit vesz, a bálba pedig utolsó fillérjein taxizik, nehogy lássék rajta, milyen kínok gyötrik.

Utasi Ágnes szociológus egyik vizsgálatában a fiatal szinglikre vonatkozó jellemzőket ellenőrizte: 668 harmincas éveiben járó nagyvárosi, budapesti és szegedi diplomás szinglit kérdezett meg. A felmérésből kiderült, hogy a szinglikre aggatott jelzők a szinglitársadalom kisebb hányadára igazak csupán. Legalábbis Magyarországon. A szinglik nem önzők, a megkérdezettek 85 százaléka a tartós párkapcsolatot tartja ideális életformának, és csak 15 százalékuk maradna szívesen szingli. Az állandó kapcsolatra vágyók 20 százaléka a jelenben a házasságot képzelte el ideális párkapcsolati formaként. Abban tehát a hazai és külföldi szakemberek is megegyezhetnek, hogy a szingli valóban szereti megóvni függetlenségét, legalábbis egy ideig, a magyar szinglik kétharmada a távolabbi jövőjét házasságban és gyerekkel képzeli el.

Az eltérő jellemzések a szingli pontos definíciójának hiányából is erednek. Peter Stein német szociológus például két dimenzió alapján határozta meg a szinglit. Egyrészt beszél állandósult szingliről, akinél nem átmeneti, hanem végleges állapotot jelöl a szingliség, ellentétben az átmeneti vagy nem állandósult szinglikkel. A másik dimenzió az egyén és a kialakult élethelyzet döntésének következtében jön létre: vannak a választott szinglik, akik tudatosan választották ezt az életet, és vannak a kialakult szinglik, akiknek valamilyen külső hatás következtében alakult ki szingliségük, például súlyos betegség vagy sorozatos kudarcélmény utáni beletörődés okán. Állandósult és választott szingli például az apáca, de ugyanebbe a kategóriába tartozik a munkamániás, aki csak a munkának él, az a szerelme és az életcélja egyaránt. Csapdája, hogy egyszer csak azon veszi észre magát, hogy már nem is tud vagy nem is akar maga mellé valakit. Egy internetes hozzászólás írója kevésbé tudományos alapon nyugvó, de lényegre törő megállapítást tett: vannak vérszinglik és kényszerszinglik. Vérszingli az, aki tényleg erre született, fittyet hány a szokásokra, kulturális normákra, neki egyedül jobb. Mert esetleg már kipróbálta nem egyedül is. A kényszerszingli pedig saját magányának foglya. Ő az, aki rosszul érzi magát, de a külső és legfőképpen a belső körülmények nem úgy állnak össze, hogy párra találhatna.

Utasi szerint a nagyvárosi diplomás harmincas szinglitársadalom átmeneti állapotban van, azaz kényszerszingli, volt már tartós kapcsolatuk, élettársuk vagy látogató együttélésük, de valamiért megszakadt. Mindössze tíz százalék volt azoknak az aránya, akiknek semmilyen párkapcsolata nem volt. Utasi felhívja a figyelmet arra, hogy nem minden egyedülálló szingli. A harmincas hajadonok a korosztályuk egyedül élőinek tíz százalékát teszik, szingliként pedig relatíve kevés nő él Magyarországon, arányuk a harmincas egyedülálló nők körében 4,3 százalék.

Miközben Amerikában, Franciaországban vagy Angliában marketingstratégiák és iparágak - főként az ingatlanpiac, a szórakoztató- és szépségipar - alapoznak a szinglikre, mert kiemelkedően magas vásárlóerővel bírnak, jelentősen többet költenek magukra, mint a házasok vagy a gyereket nevelők, addig a magyar szinglik ez alól is kivételek. A magyarországi keresetek kevésbé teszik lehetővé, hogy a szingli markánsan nagyobb vásárlóerőt jelentsen. Mindössze alig észrevehető jele van annak, hogy figyelembe veszik az újonnan kialakuló csoport igényeit. A Manager Magazin honlapján olvasható írás szerint a nálunk is divatba jövő lakóparkok igyekeznek ugyan a külföldi mintákat követni, amerikai konyhás egyszobás lakásokat is építenek, és szauna, uszoda várja a lakókat közvetlen lakókörnyezetükben, a banki lakáshitel-konstrukciók azonban nem az egyedülállóknak kedveznek.

Ha a szinglik kevesen vannak, és egyelőre a gazdasági életnek sem jelentős résztvevői, miért foglalkozunk velük oly sokszor?

Kőrössy Ágnes szociológus-újságíró szerint egyedülállók, vénlányok mindig is voltak. Mindamellett a szinglilét újdonsült társadalmi jelenség, egyikkel sem tévesztendő össze. A falusi harmincéves hajadon alkalmazkodik a környezete és a kora diktálta szokásokhoz, eljár munkába, főz, mos, takarít, nem csináltat divatos frizurát, az igazi szingli viszont - származásától függetlenül - nagyvárosban él, jellemzően 25-32 év közötti, diplomás, idegen nyelve(ke)t beszélő, a magyar átlagnál jobban szituált, értelmiségi és egyedül élő hajadon, aki egy-két párkapcsolat után most magányának és pénztárcája vastagságától függően a fogyasztói társadalom kínálta mintáknak is rabja.

Kőrössy új szinglijellemzőre bukkant. Készülő könyvében az eddigi kutatásokkal ellentétben nem a szinglik életmódját, hanem személyiségüket vizsgálja. Mint mondja, a szinglik jó tanulók voltak, kislánykorukban ugyanis azt sulykolták beléjük, hogy a siker titka a tanulás. A szinglik a párkapcsolatot ugyanúgy megoldandó feladatnak látják, mint egy-egy iskolai vizsgát, az álláskeresést vagy a szakmai előrelépést, csakhogy ami a pályán sikerre vezeti őket, az nem alkalmazható a párkapcsolatban. És mert a herceg nem érkezik fehér lovon, bűntudatot éreznek, hogy egy másik nagy életfeladat, a párkapcsolat vagy a házasság elmarad. Kőrössy szerint a legnagyobb baj, hogy a pártában maradtak segítséget, mintát nem kapnak. Mivel eddig ilyen csoport nem létezett, nincs követendő példa. Nem véletlenül fordulnak a fogyasztói társadalom kínálta, a reklámokból ismerhető minták felé. A nagy kérdés, ami miatt az érdeklődés középpontjába kerültek, az tehát, hogy nem tudni, mi lesz velük. Maradnak-e egyedül, vagy eljön az idő, amikor férjhez mennek és családanyák lesznek?

Jean-Claude Kaufmann francia szociológus kutatásai során gyakran hallotta azt a mondatot, hogy "férfiak vannak, de egyikük sem üti meg a mércét". Ezek a lányok olyan férfiakat szeretnének, aki egyenrangú személyként kezelik, de valamilyen módon el is kápráztatják őket.

Vagyis a szinglik magasra tették a mércét. Ez pedig előrevetíti annak a nagyobb valószínűségét, hogy hajadonok maradnak. Utasi Ágnes szerint az sem elhanyagolandó, hogy az egyedülálló harmincasok nagyarányú emelkedését döntően a korosztályba tartozó férfiaknak az állandó párkapcsolatot halasztó attitűdje eredményezte.

De vajon mi volt előbb, a tyúk vagy tojás? A nők lettek válogatósabbak, vagy a férfiak élnek a szabadság adta lehetőségükkel? Az emancipáció, a szexuális forradalom a nőknek is nagyobb szabadságot és választási lehetőséget teremtett, ők is élnek a szabad párválasztás lehetőségével, ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy reagálniuk kellett a férfiak házasságot halasztó viselkedésére, a nők tudása, munkája megteremti azt az anyagi egzisztenciát, hogy ne kelljen gazdasági kényszer miatt együtt maradniuk valakivel. Az azonban nehéz kérdés, hogy a lányok miért nem találnak újabb szerelemre.

Szerepet játszik ebben a folyamat alapvető előidézője, nevezetesen a társadalom atomizálódása - állítja Utasi Ágnes. A hajszolt életforma mellett kevesebb idő jut a kapcsolatokra, mert a társadalmi környezet jobban értékeli a gazdasági sikert és a presztízst, mint a harmonikus emberi kapcsolatokat. Ezért lazulnak a baráti, rokoni, munkatársi és szerelmi kötelékek, az emberek nem tudják megóvni, sokszor kialakítani sem a mély érzelmeken, bizalmon alapuló kapcsolatrendszerüket. Az állandó társra, biztonságra vágyó egyén és a társadalmi környezet gyors változásából, a házasságok mára mindennapossá váló felbontásából eredő ellentét megviseli a fiatalok kapcsolatait. Nem véletlen, hogy az egyedülállók, ezzel együtt a szinglik száma elsősorban a nagyvárosokban emelkedik, ott, ahol kevésbé érezhető a konvenciók hatása, ahol a leggyorsabban változnak az emberi kapcsolatok.