A budai körút a Szabadság híd hídfőjénél véget ér ugyan, de azért gyalogoljunk még egy villamosmegállónyit, odáig, ahol a Bartók Béla útból kiágazik a Bercsényi utca, egy trapéz alaprajzú, nagy bérház mentén. Itt ma egy cipőáruház ablakai néznek a Gárdonyi-szobor hátára meg a Bartók Béla útra. A falon tábla hirdeti Karinthy Frigyes törzshelye, a Hadik emlékét.
Felesége választotta Karinthynak a Hadikot
A környék arculata a XX. század elején változott meg. Akkoriban a vadkacsák hápogása, békakuruttyolás, szúnyogzümmögés helyett jó ideig az ácsszekercék és kőműveskalapácsok csattogása, kopogása adta a zenei aláfestést a hétköznapokhoz. Eltűntek a mocsaras telkek, büdös kis gyárak: beépült a Lágymányos.
A Gellért téren túli vidék első kávéháza a Fehérvár nevet viselte. 1900-ban alapította a Lágymányosi utca sarkán Kutlánya János, aki egészen a húszas évek közepéig vezette. Jó szakember volt, üzletét az 1910-ben nyílt új szomszéd sem rendítette meg.
Az új hely a Hadik nevet kapta. Közel esett a gróf Hadik András laktanya ma is álló épülete: Téri Nándor kávés nyilván a tisztektől remélte, hogy föllendítik a boltot. Hát nem ők lendítették föl, hanem az irodalmárok, s nem is az ő idejében, hanem vagy másfél évtizeddel később.
Az ő ideje mellesleg roppant rövidnek bizonyult: egy évvel később, 1911 májusában már Somló Vilmos áll a fedélzeten, aki előzőleg a Szent István körúton, a Vígszínházzal szemközti Színház kávéházzal próbálkozott. A Hadikkal jól boldogul: csak 1918 májusában adja át a bérletet régi ismerősünknek, a kiváló Szívós Zsigmondnak. Szívós hol vendéglős volt, hol kávés: a krisztinavárosi Zöldfát, majd kis ideig a Philadelphiát vezette, 1912-től pedig Gundel Ferenc örökébe lépett a József nádor téri legendás "Blumenstöckli", vagyis Virágbokor vendéglőben.
Újabb négy év elteltével, 1922-ben lép színre az a kávéscsalád, melynek tagjait majd csak a zsidótörvények és a háború borzalmai sodorják le az ipartestületi címtár lapjairól: Kaiser Adolf és fiai. Hogy utódaik a kávéház élén, Majoros, Drávai és Macher (1944) vajon a becsületes és jólelkű "négerek", vagyis a főnökükön segíteni igyekvő pincérek sorába tartoztak, vagy az új világ haszonélvezői - korabeli nevükön "Aladárok" - voltak-e, nem tudjuk.
Mielőtt belépnénk, képzeletben nézzünk föl egy pillanatra a régi cégtáblára. A Hadik-leszármazottak egyszer tiltakozni kezdtek amiatt, hogy ősük neve holmi kültelki kafana homlokzatán ékeskedik, ezért kicsit igazítani kellett a cégéren: egyes fényképeken látszik is jó nagy betűkkel a "Hadik", s alatta jó kicsikkel a "laktanya" szó. Persze soha senki nem emlegette "Hadik laktanya kávéházként". (Sőt: Karinthyék körében a "Verpeléti" név terjedt el, a közeli Verpeléti - ma Karinthy Frigyes - útra utalva, ahol az író 1920 augusztusától tíz esztendőn át lakott.)
Ami a berendezést, a hangulatot illeti, Móricz Zsigmond - igaz, már 1937-ben - egyáltalán nem fest vonzó képet a leharcolt műintézetről. "Ez egy túlvilágított, rideg hombár Balról bridzsasztalok voltak, magas rangú méltóságok s kegyelmesek kastélyzugot teremtettek maguknak, ahol fesztelenül s csöndesen kergették a poent. Jobbról kisvárosi intelligencia, az egész kávéház olyan győri, soproni, szegedi hangulattal tele "
Hát miért esett az irodalmárok választása éppen a Hadikra? Egyáltalán: ki döntött?
Devecseriné Guthi Erzsébet emlékirata, a Búvópatak adja meg a választ. "A Lágymányosi utcában, a Verpeléti úton lakik a négy törzstag. Délutánonkint fél öt tájban már kezdenek nyugtalanul fészkelődni, mint a türelmetlen paripák, valami határozatlan várakozás izgalmát érzik, mehetnékjük van, a levegő csupa villamos feszültség, ez egyre fokozódik, háromnegyed öt tájban eléri tetőfokát, akkor ellenállhatatlan kényszer hatása alatt hagynak csapot-papot, s gyorsan cihelődnek, hív a Vadon Szava, hív a kötelesség; ha az utcára leérve találkoznak, akkor együtt folytatják útjukat, mint akik nagyon fontos cél felé igyekeznek."
Hogy ki ez a négy? Erzsébet és barátnői: Karinthyné Bőhm Aranka, Klug Böske és Kondor Lívia. " öt körül kezdődik a rendelés, a hivatalos óra. Addigra be is szállingóznak a törzstagok (előbb rendszerint csak a nők, a férjek később érkeznek) olykor a szintén szomszédos utcákban lakó - még, vagy már nőtlen - férfiak, mint Surányi Miklós, Somlyó Zoltán, Nagy Zoltán, Déry Tibor, Aszlányi Károly. Gyakran benéznek Buda más tájaira való tiszteletbeli tagok: Tersánszkyék, Kosztolányiék, Tóth Árpádék, sőt pesti illetőségűek is, mint Füst Milán, Nagy Lajos, Hunyadi Sándor, Turcsányi Elek, Heltai Jenőék, Howard-Rejtő, Nótiék, Ascher Oszkár néha öten ülünk a törzsasztalnál, néha tizennyolcan. A kávé förtelmesen rossz, néha csaknem ihatatlan."
Ihatatlan kávé? Hát akkor miért? Mi az ördögért járnak pont ide? Hallgassuk csak, hogyan kezdődött!
"Régebben egymáshoz jártunk át, mégpedig minden áldott nap, mert állandóan rengeteg sürgős megbeszélnivalónk volt. A soros vendéglátó eleinte minden alkalommal lelkesen, ünnepélyesen készülődött az összejövetelre Idővel azonban a buzgalom alábbhagyott, rájöttünk, hogy a dolog ebben a formában rendkívül fáradságos és költséges. Összejöveteleink színhelyét tehát áttettük a közeli, nagyon gyéren látogatott Hadik kávéházba; tudtuk, hogy ott is úgyszólván magunk között leszünk; a Sakk-kör meg az a nagy ritkán betévedő két-három szál vendég nem fog zavarni bennünket. Ettől kezdve a Hadikba jártunk, később vendégeinket is ott fogadtuk, a »hivatalos idő«-ben történő telefonhívásokat is odairányítottuk. Elözönlöttük, kisajátítottuk, második otthonunkká vált."
Most már értjük. Karinthy, szegény férj, egyáltalán nem választotta ezt a kávéházat. A felesége választotta, meg a barátnői, kényelmi okokból. Ilyen egyszerű.
Hanem a sakkozók mellett ne menjünk el szó nélkül. A Magyar Sakktörténet lapjain olvashatjuk: a Hadikban a Lágymányosi Sakk-kör mellett (amely utóbb sakkéletünk egyik legnagyobb szervezőegyénisége, Szávay Zoltán nevét vette föl), "békés társbérletben egy időben több sakkegylet is működött". Törzstag volt az igen jó sakkozó Karinthy, s szívesen játszott itt "a bridzsezőként is kiváló Darvas Róbert is".
Bevilaqua Borsody Béla szerint a Hadikban játszódik Karinthy remek kis krokija, a Sakkozók.
"Nem lát és nem hall ez a két ember, világok dőlhetnek össze: a földrengést is legfeljebb abból vennék tudomásul, hogy valamelyik figura félrecsúszott Számukra nincs külvilág.
Azaz hogy mégis. ( )
A zenekar éppen Solveig dalát játssza a Peer Gyntből, hogy aszongya »el-múlhata-nyárela-széhépkikelet el a khi-khelet «
A sakkozó lágyan ringatja derekát. És hallom, ahogy dudolja:
-Levá-goma-tornyot le-cseréli-lovam lecse réhé-lihi őt
S aztán, a mélabús végakkordhoz:
- Nem vá-ágom mégse le nem váhá-gom le ott dögö hö-jön hön ő öhöhöhö
ekkor a zenekar hirtelen a Prinz Eugen indulójába csap. A sakkozó meghökken, visszakapja a kezét, tűnődik. Aztán dacosan vállat von, s pattogó, harcias hangon folytatja az induló dallamára:
- Mértne - vágnám - mégis aztatat, mértne - vágnám a tornyot - trattatam - pukkadjon meg, üsse a lovam!
És hirtelen, egy napóleoni mozdulattal, kiüti az ellenfél tornyát.
Meg is nyeri a partit "
Mi meg legközelebb Karinthyék asztalához ülünk.
