Elektronikus levelemre a múzeumalapító Doma-Mikó Japánból azt kérdezte: "milyen tartalmú és terjedelmű cikkre gondolt? Fotóval, vagy anélkül? Nagyon sok írott anyag van, tartalmi igény szerint tudok küldeni belőle." Méretre. A legtöbb írást természetesen a szűkebb haza, a Békés Megyei Hírlap (BMH) oldalain közölték róla. Íme "névjegyük" a földijükről (2001. június 30.):

"Született: Füzesgyarmat, 1951. január 16.

Életútja: 1969-71 között a Magyar Televíziónál dolgozott, 1980-tól Japánban él mint festőművész, 1989-től IV. Tupou tongai király udvari festője. 1993-tól a japán képzőművészeti főiskola tanára, 1997-től a Fidzsi-szigetek általános iskoláiban a vízfestékkel való rajzolás bevezetésén fáradozik. 1999-től a thaiföldi képzőművészeti egyetem tanára, festményeit, képeit huszonnégy országban állították ki.

Elismerések: számtalan díjban részesült mind itthon, mind külföldön. Közülük a legjelentősebbek: Japánban megkapta az Akril Festékek Különdíját, Tokióban a Tosima városrész önkormányzatának célpályázatát nyerte el. Tonga királya a IV. Tupou Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. 1997 óta Füzesgyarmat díszpolgára, 2001-ben a Japán- angol Baráti Társaságtól Nemzetközi Béke Nagydíjat kapott.

Hobbijai: tengeri horgászat, olvasás, festés, filmezés, utazás."

Furcsa, hogy egy művésznek, egy király udvari festőjének a festés csupán olyan hobbija, mint a horgászat. Angol-japán névjegyén az áll: "president": a Japán Múzeum Alapítvány elnöke. Másik névjegyén a "tongai király és családja udvari festője" cím díszeleg. Tudomásunk szerint "egyetemi tanár" feliratú vizitkártyája nincs.

"Festő leszel!"

Beszélgetésünk során kiderült, hogy a televíziónál képesítésének megfelelő munkát végzett, vagyis világosító volt, mivel villamosipari technikumot kellett végeznie, mert szigorú édesapja úgy gondolta, hogy az elektrifikálásé a jövő. De a lényeg, hogy világosítóként a leghíresebb művészekkel találkozott - Latinovits, Ruttkay, Bessenyei -, a kulisszák mögött olyasminek volt a tanúja, amit más nem lát és nem hall. Aztán átszervezés miatt átkerült a Gondolat Kiadóhoz, ahol ugyancsak művészi munkája volt.

Állítólag egy idős festőművész beszélte rá, hogy fogjon ecsetet: "Festő leszel: a bolondság megvan hozzá, már csak festeni kell megtanulnod." (SZF - Szabad Föld, 2001. június 8.) Az erős feltörekvési vágytól fűtött, művészi készséggel megáldott ifjú jelentkezett a Ruszöv - a Ruházati Szövetkezet - dolgozóinak képzőművészeti körébe, Molnár József keze alá:

- Nagy vásznakon dolgozott, igényes autodidakta módon, gondos technikai kivitelezéssel - mondja róla a mester. - Lengyelül is tanult. Ő beszélt rá, hogy menjünk el Lengyelországba egy művésztelepre. Két-három hetet töltöttünk együtt. Akkor még komolyan vette a festészetet. Nemrég fölkeresett újból, közben levélben is kért tőlem szakmai tanácsot. Nem fejlődött a lehetőségei szerint.

"Főiskolára csak szülői engedéllyel lehetett beiratkozni, de a szüleim nem támogattak… Rektori engedéllyel lettem magántanítvány a főiskolán, így szereztem meg a kellő tudást." (SZF) A lap olvasóinak talán fel sem tűnt, hogy szülői engedélyre felnőtt ember semmiféle lépéséhez sincs szükség, a képzőművészeti főiskolának pedig főigazgatója és nem rektora volt - magántanítványai viszont nem léteztek. Mivel a főiskolán anatómiát is tanult, állítása szerint Japánban Barcsay Jenő Művészeti anatómiájából tart kurzusokat művészeti főiskolákon. Ezek nevét soha sem említi, pedig Japánban mindegyiknek neve van.

- Akad Magyarországon három-öt festő, aki képes Barcsay anatómiáját tanítani? - kérdem műkritikus kollégámtól, Rózsa Gyulától.

- Annyi talán van.

- Mint más országban, Japánban is csak nagyon kivételes esetben lehetne egy külföldi - főiskolai vagy egyetemi vendégtanár - diploma nélkül - közli kérdésemre a japán nagykövetség egyik titkára.

Bezúdult Japán!

Doma-Mikó életébe "elemi erővel zúdult be" Japán. "Volt egy festményem, a címe: Két japán és két pálma. Érdekes kompozíciót találtam ki. Aztán láttam Hirosige mester egy képét: megdöbbentett, hogy milyen eget festett. Meg akartam nézni az eredetit, és megmutatni Japánban a saját képeimet. Kimentem. Három hónap alatt rendeztem öt-hat kiállítást, sikereseket." (SZF) Ugyanezen cikk szerint: "Engem disszidensnek tekintettek, elvették a pesti házamat. Japánban kellett letelepednem."

MN (Magyar Nemzet, 2003. október 18.): "Elrekvirálták itthon minden vagyonát… A rendszerváltozás óta haza is jár." RTL Klub, Fókusz, 2000. április 18.: "Húsz év után most először látogat haza, hogy lássa a szüleit." Tudomásunk szerint a vele szemben elkövetett törvénytelenségek ellenére kettős állampolgár. 1980-ban alapította füzesgyarmati múzeumát, és 1985-ben sikerült elérnie, hogy a gyűjtemény a tanácstól kapjon egy parasztházat, majd 1998-ban a múzeum átköltözhetett a főutcán lévő régi pártházba.

Valójában 1979-ben vett feleségül egy Zeneakadémián tanuló japán lányt, és még abban az évben Japánba látogattak bemutatkozni a családjának… Amikor pedig egy év múlva Japánba költözött, állítólag hímzéstervezést tanított egy egyetemen tíz évig. Tanítás közben tanult hímezni, majd kidolgozott egy japán gondolkodásnak megfelelő elemzést a kalocsai, a matyó és más hímzések jellegzetességeinek megállapítására. Közben "ékszeriskolába" is járt. Először ékszervizsgálatot, aztán ékszerkészítést tanult, kőcsiszolástól kezdve a foglalat elkészítéséig mindent. Hírességek portréiba "nemes anyagot, gyémántot, opálkövet, aranyat ragasztott. A japán arisztokrácia körében ez bevált" (MN). "Naponta negyven képet fest, de soha nem ad el egyet sem." (Blikk, 2000. április 10.)

Doma-Mikó japán életkezdésének másik (harmadik?) változatában is föltalálta magát. "Gömbölyű tojásokra kezdtem festeni síkhatású képeket… Ötvenre a saját műveit festette, ötvenre pedig a művészettörténet nagy képeit. Mona Lisa szeme megalkotásához egy szőrszálat vékonyra csiszolt, de még így is vastagnak bizonyult. Végül tűvel sikerült megfestenie a szempárt két nap alatt… A japán tévések felnagyították az egyik képemet, hogy kiderítsék, mennyire pontosan dolgozom. Egy századmilliméter volt az eltérés! Ennek az a titka, hogy mindkét kezemmel tudok festeni. Egyikben tartom a tyúk-, a strucc-, vagy a cápatojást, a másikkal festem, a két kezem együtt rezdül." (SZF) Az eredmény: "Hetven újságcikk és harminc tévészereplés lett belőle. A tojásképekkel híres lettem."

Magyar Nemzet: "Kitaláltam a tojásfestést! …Elkészítettem száz darab tojásképet, és megrendeztem belőle az első kiállítást. Óriási sikere volt, híre ment szerte az országban, és attól kezdve nem volt gondom a megélhetésre… Egyszerű tyúktojásra [festek]…"

Úgy véli, az utókor majd eldönti, hogy mit ér a kísérlete. De élő ember számára elérhetetlen - századmilliméteres! - pontossága révén utánozhatatlan. Több tojáskép mégsem lesz, mert nem akar egy ötletből élni. Az utókor helyzetét megnehezíti majd, hogy nincs nyoma a képeinek. A tojásra festők 203 ezer internetes oldalán a mezőkövesdi asszonyok és a Fidzsi- szigeteken élő bennszülöttek is szerepelnek, Doma-Mikó István viszont nem. Igaz, amikor 1981 tavaszán kiállított a Ginzán, még híre-hamva sem volt az internetnek. Leonardo félezer évvel korábban festett Mona Lisája 2720 web-lapon szerepel, de egyszer sem Doma-Mikóval együtt.

Udvari festő

"Doma-Mikó István találmánya a gyorsfestés. Legalább negyvenféle szerszámot használ ehhez: zsilettet, kést, szivacsot, csiszolópapírt, tűt, fültisztítót, papír zsebkendőt, vattát, radírt és még sok egyebet… Híre ment… Gyorsfestésben a rekordja már egy perc negyven másodperc… A gyorsfestésről vastag könyvet írok, hogy akkor is elsajátítható legyen, amikor én már nem leszek." (SZF)

- Doma-Mikót én a tokiói követség ünnepi fogadásai mellett az egyik japán tévében láttam gyorsfestészettel bohóckodni - mondja egy Japánban magyar irodalmat tanító egyetemi oktató.

"Doma urat nem zavarja az, hogy sok kritikusa szerint értéktelenek ezek a festmények. Ő nem érzi felszínesnek a művészetét… A leggyorsabb tájképnek ott lesz a helye őfelsége palotájában a legszentebb falon." (RTL Klub)

- István a kuriózumok irányába ment el - mondja Molnár József. - Kifundál ügyes dolgokat, technikai bravúrokat. De a gyorsfestészetet nem kellett feltalálni, Csernus Tibor vagy Szász Endre is egész kiválóan űzte ezt tenyérrel és mindenféle nem hagyományos eszközzel.

Az viszont szerinte történelem, hogy 1989 óta a tongai király udvari festője.

"Nekem Tonga a harmadik hazám a szülőföldem, Magyarország és a fogadott hazám, Japán után. Tonga szigete a Csendes-óceán végtelenjében olyan, mint az édenkert… Őfelsége elégedetlen volt a korábbi festőkkel, a piktorok állítólag túlságosan idealizált képeket festettek róla. Új művészt keresett. Elkészítettem hát egyszerre három portrét is róla, gondolván, hogy kiválasztja majd magának, amelyik tetszik neki. No, őfelségének mind a három kép tetszett, sőt újabbakat is rendelt. Udvari festői kinevezést kaptam, méghozzá holtomig; egy király ugyanis nem vonhatja vissza a szavát." (MN) "A Fidzsi-szigetek közelében található sziget első embere fedezte fel a tehetségét." (RTL Klub) "IV. Tupou király csak füzesgyarmati piktorában bízik." (Blikk) "Amikor kitelt a tíz év szolgálat, kaptam egy királyi érdemrendet." (SZF)

Az interneten megtalálható a tongai udvari festők névsora az 1880-as évek végétől kezdve, ám ezek között Doma-Mikó neve nem szerepel, amint azt ő is elismerte.

Szeptember elején már nem értem el őt telefonon Füzesgyarmaton. Visszautazott Japánba.

- Nekem azt mondta, hogy magához rendelte a király - közölte Magyari Barna, a megyei lap munkatársa, aki a legtöbb cikket írta róla. - Tongai látogatásainak pontos időpontjáról állítólag senkinek sem szólhat, hátha egy ál-Doma-Mikó jelenik meg, és lelövi a királyt.

- Azért utaztak gyorsan vissza - mondja Doma-Mikó édesanyja -, mert az iskolából értesítették, hogy nem helyettesítik, tanítania kell.

- A fia lefestette már önt? Hány képe van a szülői házban?

- Én nem vagyok olyan türelmes, hogy üljek neki. Rólam még nem készült portré. Itthon nincs egyetlen festménye sem, de majd hoz haza.

- István elmondta nekem, hogy a tongai megbízás alkalmi, nem igazán komoly - idézte fel volt mestere, Molnár József. - Egy ilyen munka nem a világszínvonalat jelenti.

A tongai Vava''u Press szerkesztője, Pesi Fonua kolléga [vapress@matangitonga.to] Doma-Mikó utáni érdeklődésemre 2003. december 2-án a következő e-mailt küldte:

"Árpád! Köszönöm az üzenetedet. Beszéltem Őfelsége magántitkárával, és Doma-Mikóról csak azt tudja, hogy talán magyar ember, aki holnap érkezik Tongára. Ezután mondja majd meg, hogy amit Doma-Mikó állít, igaz-e.

Én személyesen is ismerem Doma-Mikót, de arról nem tudok, hogy udvari festő lenne. Őfelsége magántitkára majd megmondja. Tartsuk a kapcsolatot! Üdvözlettel: Pesi Fonua."

Miután Doma-Mikó megérkezett Tongára, sem Pesi, sem más nem volt hajlandó "tartani a kapcsolatot" és felvilágosítást adni róla. Ha Doma-Mikó az udvari festője is IV. Tupounak - aki a Guinness Rekordok Könyve szerint 130 kilójával a világ legsúlyosabb uralkodója -, ez anynyi, mintha az ugyancsak 110 ezer lakosú Nyíregyháza polgármesterének lenne a festője. (Bocsánat.) Attól sem lett igazán nagy festőművész, hogy Tokióban elnyerte Tosima kerületi önkormányzat célpályázatát, és megkapta az Akril Festékek Különdíját. Az oszakai cég és a tokiói kerület amatőr festők számára hirdetett közös pályázatán hat díjat adtak ki - másnak. Doma-Mikót a 32 dicséretes pályázó között említik, két "díja" valójában egy sem.

De a csúcs: "a Japán-Angol Baráti Társaságtól megkapta a Nemzetközi Béke Nagydíjat. Ilyen jelentős kitüntetést Doma-Mikó István előtt még sohasem kapott magyar" (BMH) - szégyellhetik is magukat a francia Becsületrend vagy a Nobel-díj magyar kitüntetettjei.

A társaság ("Japan-UK Friendship Association") hol feltűnő, hol eltűnő szegényes honlapja szerint "a jól ismert, fenségesen illedelmes magyar festő díjat kapott" tőlük - békéről szó sem esik! Tegyük hozzá, Doma-Mikó István korántsem ismert Japánban se békeharcosként, se másként, az ottani Ki kicsodában nem is szerepel. Tokiótól északra lévő, Váchoz hasonlítható, Saitama nevű városban lakó, zavarba ejtően szerény, zavarba ejtően ügyes és amúgy ártatlan tanárembernek (?) Japánban nyílt lehetősége arra, hogy megvalósítsa gyermekkori álmát, a lakatlan szigetek "felfedezését". Tonga környékén is akad belőlük ezrével, és ő kalandvágyó fiataloknak expedíciókat szervez ezekre.

A sokat utazgató ember sikertörténetei kifogyhatatlanok. Sokoldalúbb, mint egy tojás. Háryjánoskodásával számos magyar újságírón és olvasók, nézők százezrein kívül még azokat a nagy nevű idős japán mestereket is becsapta és megsértette, akiket 2001-ben felléptetett Füzesgyarmaton, és akikkel, állításuk szerint takaríttatott, akiket rosszul látott el. Segítségkérésükre a japán nagykövetség kárpótlásra szólította fel Doma Mikót. Súlyosbította a helyzetet, hogy ő nemhogy kárpótlásra, de a Japánban oly- annyira fontos bocsánatkérésre sem volt hajlandó. "Múzeuma" - akár szponzorok adják rá a pénzt, akár saját maga, mint állítja - a szülőhelyét gazdagítja. Cserébe csak sikeres, vagyonos, nagy embernek szeretne látszani.

A "Nemzetközi Békenagydíjas múzeumalapítót, királyi udvari festőművészt" (BMH) a világhálón pár kivételt leszámítva csak magyar vonatkozású oldalakon lehet megtalálni.