A srácok összesúgnak - majd begyakorolt forgatókönyv szerint -, az idősebbik furcsa pózban a háta mögé nyúl, és matatni kezd, mintha keresne valamit. Eközben társa vadászkutyaként pásztázza a félszegen méltatlankodó utasok tekintetét, és időnként a távolabb alvó hajléktalant méregeti, aki szeretne észrevétlen maradni, ám elárulja a szaga. A "jógázó" megfordul, és elégedett arccal szemléli az ajtót. Leszállnak, de két megállónyi utazásuk emlékét még hosszú ideig őrzi a dedikált 61-es. Az ajtón, kéttenyérnyi filctollrajz, vagy ahogy ők nevezik, teg ordítja a világnak a tömegbeszürkülés ellen dolgozó firkásznemzedék létezését.

Nehéz dolguk csak akkor van, ha olyan felületet keresnek a városban, amely feltűnő, de még nem fedi szobányi mosóporreklám vagy egy másik árnyékfestő munkája. A tegelők és graffitisek állandóan éberek, járják a várost, szervezik a következő fújást, és utazásaik közben sem tétlenek: mindenhová firkálnak, ahová szerintük érdemes.

Mások egy ideje gerillakampányba fogtak, és matricákat ragasztanak különböző üzenetekkel. Most a lassan feledésbe merülő papíralapú népautó ügyét karolták fel a sok helyen és kivitelben látható DTM-es, azaz Durva Trabantos Matricákkal.

Létezésük egyértelmű. Csoportjaik minél több helyen ott hagynák kézjegyüket, ám egyfajta íratlan belső szabály szerint nem nagyon "írják" felül egymás munkáit. Közöttük lassan évtizedes jelenléttel az SDO rövidítést használó Speciális Dekoratőr Osztag a műfaj hazai úttörője. A csoportot különös tisztelet övezi e szubkultúrán belül. Soraikba férkőzni szinte lehetetlen, tagjaik sok extrém, feltűnő helyre - metróra, vonatra és elérhetetlennek tűnő magaslati pontokra - fújtak már. Követőik hidak pillérjeire másznak fel, dacolnak birtokháborítással és minden hatósággal. Néhány hónapja az Országos Meteorológiai Intézet tetején lévő obszervatórium oldalát is meghódították.

Rejtőzködni muszáj - oktat ki egy srác a felnövekvők közül, mikor a graffitizésről és a hipp-hopp életmódról faggatom. Szerinte sokan majmolnak valamit, amiről azt gondolják, az a vérbeli hipp-hopp stílus. Ezek járatják le azokat, akik komolyan gondolják ezt az egészet. A valódi brékeseket, a dekorálókat és rappereket senki sem szúrná ki a tömegben. Talán csak ha az övéhez hasonló, otthoni használatra szánt fejhallgató van a fejükön, vagy éppen dolgoznak - jut eszembe hirtelen.

- Nem csinálunk fölösleges felhajtást. Ha fújni van kedvünk, összeülünk, és gondosan megtervezzük az egészet. Először helyet keresünk. Erre oda kell figyelni, mert a legjobb falak nehezen megközelíthetők vagy veszélyesek. A különleges helyszín emeli a mű értékét, és persze izgalmasabb egy rendőrőrsre graffitizni, mint a Moszkva téri alagút falára. Egy srác nemrég aknába esett, amikor éjszaka eltévedt az egyik metrógarázsban, de gyakran kergetőzünk biztonsági őrökkel és rendőrökkel. Ennyi belefér. A középületeket kerüljük, bár akad, akinek a templom fala sem szent - szól az utcai művész ars poeticája.

- De mitől jó egy graffiti? - feszít egyre jobban a kérdés. Értetlenség a válasz.

- Mindenkinek más a stílusa - mondja, de ettől nem lettem okosabb. - Annyi biztos, hogy a "Szeretlek Gizi", illetve a mocskolódó politikai és egyéb szövegek nem tartoznak ide. A kretén rongálókat, trágár szövegeket firkálókat mégis gyakran keverik össze velünk, akik igényesen fújnak, figyelnek a színválasztásra, a kontúrokra és a pontos színezésre is - magyarázza némi művészi gőggel. Egy-két kanna (spray) színenként általában elég. Egyébként fejből és érzésből megy az egész. Fontos a hangulat: este nekiindulunk a többiekkel, száll a kedélyjavító füst, megy a hip-hop a fülünkbe, és nyomjuk a poénokat, különben nem lenne semmi értelme. Menet közben változtatunk az eredeti ötleten, még így is elkészülünk fél óra alatt. A végeredmény gyakran minket is meglep, és tudjuk, sokan megcsodálnak egy-egy jobban sikerült darabot.

A tegek már kevésbé művésziek, ez más kifejezési forma. Azt mondják: azzal is a kreativitásukról akarják meggyőzni a közönséget.

- A teg csak annyit jelent, hogy vagyunk, és mindenhol ott vagyunk. Egyfajta aláírás vastag alkoholos filccel. És ha tartósat akarok, miután kifogyott az első töltet, lemoshatatlan festéket töltök a szétszedhető filcbetétbe - árulja el a titkot, miközben jóízű betűkompozíciót kanyarít egy közeli buszmegálló üvegére. Majd felszáll az érkező járműre, és beáll az egyik sarokba, szorosan a hátsó ablak mellé.