Nagyvonalú héten van túl Adófizető, akár jóleső érzésekkel is térhetne aktív pihenőre. Különösen elegáns volt az a mozdulat, ahogy a zsebébe nyúlt és odaadott a tüntető tejtermelőknek, csibenevelőknek és sertéstenyésztőknek harmincmilliárd forintot. Túltette magát azon is, hogy egyben eltiltották kedvelt reggeli italától, viszont számíthat arra, hogy a gyerek az iskolában kap ingyentejet. Igaz, lehetővé tették Adófizetőnek, hogy szülőként fizessen ezért. Adófizető megállapodott a villamosenergia-ipariakkal is, adott nekik rendes, nyolcszázalékos fizetésemelést, jóval többet, mint amire ő számíthat, megállapodott a közszféra sok százezer dolgozójával - nagy részüknek a tavalyi ötvenszázalékos emelés után - most is ad egy tőle telhetően kellemes hatszázalékos pluszt.

A nagy ügyeket így elrendezve biztató tárgyalásokat folytat a fővárossal arról, hogy a szennyvíztisztító pár száz milliós áfaterhét valahogy kimossa az üzletből, de addig is rendbe teszi az Erzsébet téri ügy könyveit. Itt korábbi, a mostaniakhoz képest kifejezetten mulatozósnak minősíthető időszakából maradt pár milliárd forint fizetnivalója.

Amikor a Bécsi úton található munkahelyéről elindul hazafelé, kifelé a városból, csappan a magabiztossága. Nincs ugyanis út, mert egy polgártárs elhordta a töltést, szétcsúszott aztán aszfalt, vízvezeték, minden, így víz árasztja a pályát, amit le kell zárni, de ezen a napon nincs akadály, kifizeti a javítást. Itt azonban a bizonytalanság érzése is elfogja a sok szorgoskodó miatt, megszólal a lelkiismerete, hogy pénzt kellene adni még a tűzoltóknak, nem mennek rendesen a mentők, erről eszébe jut, hogy nincsenek jobb állapotban a kórházak a Bécsi úton sem, mint sok más helyen, és persze nemcsak a szlovákiai éhség- vagy nem-éhséglázadások miatt gondolja, hogy van szégyellnivalója a cigányok szegénysége miatt is. És a nagycsaládosok számlái?

Forogna tovább a gondolat, de hát csak más ez a néhány nap, mint a többi, mert most tudta meg, hogy miközben ilyen gavallérosan halad problémáról problémára, spóroltak neki még 185 milliárd eredetileg költségvetési forintot, ami olyan sok pénz, hogy segítség nélkül nem tudná leírni. Azt azért elmondták neki, hogy alig kevesebb, mint amennyit az összes beteg gyógyszerére költenek egy évben. Ezért aztán néz egy nem túl okosat, amikor azt olvassa, hogy politikai államtitkár a tavalyi jegybanki kamatemelés költségvetési többletkiadásait még ennél is többre, 200 milliárd forintra teszi. Menynyi mindent fizethetett volna még Adófizető ebből, gondolja, de belátja, hogy itt a hétvége, ideje már magával törődnie. Akit lehetett, kifizetett, következzék ő maga. Az otthoni elszámolás hozza a hét első kudarcélményét. Nemcsak a csekkek, hanem a Baumag-részvények miatt is. Abban van a pénzük. Vagy nincs. Ott megfordul a világ rendje. Hiába járna a pénz, hiába érzi úgy, akár mintha gazda lenne, hogy igazságtalanság történik vele, szembesülni kell a törvénnyel: aki kimegy a piacra, kockáztat. Aki mer, az nyer - vagy veszít. Államnak, Adófizetőnek ehhez nincs köze. Magán tehát nem segíthet. Ettől még egészen el nem romlik a hétvége. Hanem, ami otthon derült ki...: a gyerek iskolájában (Budapest, budai kerület) Adófizetőné falragaszt látott, amelyben vezetőség közli, hogy várják az iskolaköteles korú gyerekek jelentkezését. Politikus és vállalkozó szülőkét kivált…Adófizetőkről szó sem esik. Benne pedig még egy ilyen remek hét után is felmerült a kérdés: biztos, hogy jól csinál mindent?