A szabályokat nem kell minden esetben megfogalmazni vagy leírni. Egy kisebb közösség tagjainak mindennapi élete automatikusan hozza létre a szabályokat, és a közösség tagjai általában pontosan tudják, hogy mit szabad, mit nem, mi illik, mi illetlen. Éppen úgy, ahogyan egy nyelvi közösség tagjai is pontosan ki tudják választani a véletlenszerűen összerakott szóhalmazokból az értelmes mondatokat, anélkül, hogy akár elemi grammatikai ismereteik lennének. Ez a biológiai alapú, de kulturálisan kifejlődő szabályérzék csak kis közösségekben vagy hosszú ideig stabil nagyobb társadalmakban működik. A nagyobb létszámú, gyorsan változó társadalmakban - és valamennyi modern társadalom ilyen - a társadalom tagjai elveszítik "szabályfelismerő képességüket", és a saját érdek a közös fölé kerül. Az ilyen társadalom válságba jut, és egyetlen kiútja a szabályok tudatos konstrukciója, a törvények, a jogrendszerek kialakítása. A jogkövető magatartás is az ember szabályokkal kapcsolatos biológiai adottságain alapszik, de működését már a kultúra is alapvetően befolyásolja. A kevésbé fejlett jogkövető társadalmakban a szabályok pontatlanok, és a politikai konfliktusok folyamatosan a szabályok átértelmezésével járnak. A szabályértelmezésekben túlságosan sok az érzelmi elem. Fejlettebb fokon a szabályok sokasodnak, bonyolódnak, és a társadalom nyugodt működése csak akkor biztosítható, ha a szabályok alkalmazása, értelmezése mellőzi az érzelmi megfontolásokat. A konstruált szabály követése fontosabb lesz, mint az, hogy értelmes-e, jó-e az adott szabály alkalmazásának eredménye. Sokan nehezen fogadják ezt el. Nem értik például, hogy a szólásszabadság szabályainak betartása miért teszi lehetővé annyi zavaros, ellenséges, ostoba gondolat kommunikációját. Azért, barátaim, mert ha szabadság van, az ostobák is szabadok. Ők is mondhatják a magukét. Nálunk többé-kevésbé szólásszabadság van, és nálunk ezért sok ostobaságot is lehet hallani, olvasni. Ez a szabály betartásának következménye, nem rendellenesség.

Meg kell szokni. A fejlett társadalom úgy védekezik ez ellen, hogy az ostobaságot nem hallja meg. Jó színvonalú újságokban, jó televíziós műsorokban nem foglalkoznak ostobaságokkal, nem cáfolják, nem állítják pellengérre őket. Nem hallják meg. Értelmes emberek csak jó hírforrásokban tájékozódnak, ezért az ostobaságok őket sem zavarják.

A tulajdonnal kapcsolatos szabályok minden társadalomban kialakultak. A "ne lopj" szabály parancsolat lett, és általában nagy érzelmi töltetet hordoz. A személyi tulajdon esetében az érzelmi töltés a modern társadalmakban is megmaradt, de megjelentek a közös tulajdon megszerzésének ravasz módjai, amit a köznyelv a maga leegyszerűsítő módján szintén lopásnak nevez. Pedig itt teljesen új helyzet jött létre. Az az eldöntendő kérdés, hogy vajon aki szerzett, az akcióját a szabályok betartásával végezte-e vagy netán a szabályok megsértésével? Óriási a különbség. A szabályok betartásával szerzett dolgok ügyében nem a bírósághoz, hanem a törvényhozókhoz kell fordulni: rossz a törvény! Lyukas valahol, tessék gyorsan befoldozni. Szörnyű lenne, ha nem a szabálykövetés fontossága lenne az előbbre való, hanem valamiféle elvont érzelmi szempont, amit valaki érvényesítene, sokszor persze a saját vagy csoportja érdekei szerint. Rosszabbul járnánk. Figyelnünk kéne a szabályokra! És a törvényhozókra.

Az összetett szabályokat alkalmazó társadalmakban, ha a szabályrendszer kiérlelt és megfelelően funkcionált, kicsi tere van a politikának. A polgárok jobbléte nem a politikai vezetők jó- vagy rosszindulatán, tehetségén vagy tehetségtelenségén múlik, hanem azon, hogy sikerült-e a kultúra és a gazdaság működését közös érdekek szerint szabályozni. Társadalomtudósok vitatkozgatnak ugyan a társadalom jövőjén, de a tisztes - mondjuk, svájci - polgár úgy gondolja, hogy neki a saját jövője a legfontosabb, és azt a saját munkája és az uralkodó szabályrendszer megfelelő állapota biztosítja. Nem kell neki lánglelkű szónok, gondoskodó atya, inkább munkáját szakszerűen ellátó szürke hivatalnok, aki betartja a szabályokat. Fogcsikorgatva akkor is betartja, ha éppen neki vagy pártjának okoznak valamiféle hátrányt.

Kevesebb ígérettel és több tisztességes, betartott szabállyal mi is jobban ellennénk!

Mi még levadászunk, törlesztünk és nem értékeljük kellően azt, hogy a demokrácia legfontosabb alapelve, bármiféle modern, európai Magyarország vagy a nagybetűs Nemzet talpköve a szabályok betartása és persze a szabályok folyamatos karbantartása.

Érdeklődve figyelem a hozzáértők nyilatkozatait a Kedves Vezérek országértékeléséről. Mennyi apró finomságot lehet felfedezni az adomákban, a hasonlatokban és még a nyelvbotlásokban is. Ezeket persze csak a szakértők látják (bele), mi avatatlanok vonogatjuk a vállunk. Mit kell itt értékelgetni? Reszkess, Európa, jövünk!

Ami mindkét beszéd alapján egyértelmű: az európai pénzeket az ország egyik fele, bármelyik is legyen az, nem tudja majd lenyúlni. Európa stabil szabálykövető rendszert konstruált. A Kedves Vezérek ezt tudják, de úgy látszik, azt is felismerték, hogy ketten együtt bizonyosan többre mennek. A rituális zsugorítási és felnagyítási körök után, kinek éppen mit szeretne hallani tábora, az egyezkedési hajlandóság nyilvánvaló jeleit adták.

Ha majd jön a nagykoalíció, emlékezzenek, én szóltam.