2002. szeptember 16-án indult a hazai tudományos ismeretterjesztés talán legmerészebb vállalkozása: a Magyar Tudományos Akadémia szakmai együttműködésével - mindig ugyanott, ugyanakkor és ugyanolyan terjedelemben - a magyar tudomány legjobb képviselői tartanak előadásokat a legkülönbözőbb tudásterületek legégetőbb kérdéseiről és vitatják meg ezeket a hallgatósággal. Az ötletet Yves Michaud francia műtörténész és médiakutató adta, akinek vállalkozása a legkorszerűbb tudást a legkorszerűbb információs és kommunikációs technológiák alkalmazásával kötötte össze.

A programok hétfőnként, 19.30-kor kezdődnek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (XI., Magyar tudósok körútja 2/B) Kozma László-termében (B28-as előadóban).

A következő előadás: Szegedy-Maszák Mihály: Nemzeti irodalom és világirodalom a XXI. században - február 23., 19:30

Az előadás a tévében:
február 24., Duna TV, 22.10;
február 29., m2, 21.55; mtv, 13.15

A Mindentudásról György Péterrel

- Mi a titka a nem unalmas tudományos előadásnak?

- Attól sem unalmas a Mindentudás Egyeteme, hogy most egy vizuálisan frissebb imázsban állunk a nézők elé. Egy tv-műsornak mindig van egy olyan pontja, amikor az ismétlődésnek a bája a nézőben az avíttság érzését keltheti. Remélem, az adás egyre inkább televíziószerűvé válik.

- Az előadások több különböző kommunikációs közegben is követhetőek. Miért fontos ez?

- Megjelent az első tizennyolc előadást bemutató kötet, amit embertelen munkával raktak össze, a Kossuth Könyvkiadó érdemeit nem győzhetem hangsúlyozni. Az a vonzó, hogy minden kommunikációs közeg saját normarendszeréhez tudunk alkalmazkodni. Remélem, hogy az internetes változat is javul, az interaktivitása nagyobb lesz.

- Mitől ilyen népszerűek az előadások?

- Ma a lakosság nagyon jelentős része - úgy tűnik, hogy tízből hét ember - valamit hallott már arról, hogy mi a Mindentudás Egyeteme. Ez annyit jelent, hogy ha a kapitalizmus legszörnyűbb versengésére utalunk - ez a reklámpiac, a márkák ismertsége -, akkor a Mindentudás egy olyan "márka", ami a magyar tudásiparból kitört, és olyan típusú ismertséget szerzett, amilyenre fogporok, mosógépek vagy autómárkák voltak képesek. Ennek okát három gondolatban foglalnám össze.

Azzal kezdeném, hogy szerencsénk volt. Sokáig volt a lakosság alávetve a kereskedelmi televíziózás nálunk szükségszerűnek tűnő ostobaságának, holott ez csak a szabályozóktól függ. A kérdés az, hogy mennyi pénzt akarunk beletenni, mennyi pénzt és hogyan akarunk belőle visszakapni. Ha a médiatörvény más szabályozási környezetet engedett volna meg, akkor a kereskedelmi televíziózás nem lenne ilyen elviselhetetlenül hülye. Mivel ilyen megalázó szintre süllyedt, és ennek semmilyen kulturális fékje és mintája nem volt, azt kell mondanom, hogy jókor jöttünk.

A másik ok, hogy tele vagyunk nemzetközi rangú előadókkal. Ők képesek adaptálódni ahhoz a beszédmódhoz, amely egy többszázezres, gyakorlatilag láthatatlan közönség esetében lényeges. Komoly tudósnak kell lenni ahhoz, hogy az ember megértse, hogy ehhez ki kell lépni a szakmájából. Kiderült, hogy számtalan olyan előadó van. Az nem igaz, hogy a tudás a kevesek privilégiuma, hanem mindenkire tartozó kérdés.

A harmadik, ami az én közreműködésem révén jött létre, hogy sikerült egy kommunikációs hálótervet létrehozni. Ez azt jelenti, hogy a lakosság többsége valahogyan találkozik a Mindentudással: vagy a metróban, vagy hétfőn, vagy a tévében, vagy az interneten, vagy az újságban, tartozzék akármelyik párthoz, csoporthoz. Azt gondolom, hogy egy common goodot, egy közjót hoztunk létre. Kiderült, hogy a reklám és a média ereje nemcsak arra való, hogy megismertesse, hogy a menstruáció hogyan reklámozható kékben, hanem ez a kommunikációs erő komolyan is használható.

- Ön szerint ezzel egy új paradigma jött létre a tévézés mint időtöltés kapcsán?

- Magam is úgy gondolom, hogy a rendszerváltozás utáni televíziózás történetében a Mindentudás Egyeteme fordulópont. Elárulhatom, éppen erről írok egy tanulmányt.