- Ha az ön által írott, közreadott műveken végignézünk, azt látjuk, hogy szinte egész kutatói élete összefügg Jászi Oszkárral.

Ez annál inkább így van, mivel apám, aki diákkorában a Galilei-kör tagja volt, a Jászi-féle polgári radikális táborhoz tartozott. Tehát eleve volt egy családi indíttatásom. De történészként is sajátos helyzetbe kerültem. Mert a múlt század elejének munkásmozgalmával, azon belül is Szabó Ervin tevékenységével kezdtem foglalkozni. És nagy szerencsémre - épp ötven esztendeje, 1954-ben - előkerült Szabó Ervin gazdag levélhagyatéka. Én kezdhettem meg e levelezés feldolgozását, amelyben majd száz Jászi-levél volt az 1903 és 1910 közötti időszakból. Az övéi voltak a leglendületesebbek. E levelekből kiderült, hogy írójuk annak a csoportnak a szellemi motorjaként működött, amelyet a történetírás a második reformnemzedéknek nevez. Olyan embereket inspirált, mint Somló Bódog, Szabó Ervin, Madzsar József és mások.

- De hatással volt Károlyi Mihályra is, akivel ön szintén sokat foglalkozott.

- Károlyi és Jászi kapcsolatának tanulmányozása során jöttem rá, hogy az a gondolkodó, aki a haza és a haladás, a nemzeti függetlenségi küzdelmek és a szociális fejlődésért vívott harc bonyolult összefüggéseit a legmélyebben látta a múlt század elején, Jászi Oszkár volt. És ugyancsak ő volt az, aki teoretikusként és politikusként ezen összefüggéseket elsőként igyekezett tudatosítani. De nem csupán Magyarországon, hanem tulajdonképpen az egész Osztrák-Magyar Monarchián belül súlyának megfelelőképpen értékelte a nemzeti kérdés jelentőségét. Már 1911-ben azt fejtegette a galileistáknak, hogy az internacionalizmushoz is a nemzetin át vezet az út. Éppen ezért kereste a kapcsolatot, építette a szövetséget a nemzeti oldalon olyan figurákkal, mint Justh Gyula vagy Apáthy István. Ugyanakkor a szociáldemokratákban szintén szövetségest látott.

- Amint ön könyvében idézi, Jászi már 1906-ban azt írja egy levelében, hogy "általában nincs más kultúrtalaj Magyarországon, mint a munkások�"

Úgy látta akkor, hogy fejlett, öntudatos polgárság híján a demokratikus értelmiségi mozgalomnak a munkásságra és szervezeteire is támaszkodnia kell. Ez is magyarázza, hogyan vált Jászi valóságos építőmesterévé a széles demokratikus összefogásnak, amelyet az 1914-ben általa létrehozott Országos Radikális Párt elnökeként, majd az 1918-as forradalomban a Károlyi-kormány nemzetiségi minisztereként törekedett megvalósítani. Az ő számára azonban mindenekfelett való volt a demokratizmus elsőbbsége. Ezért történt, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltása után emigrált, 1920 novemberében megjelent könyvében, a Magyar kálvária - magyar föltámadás című munkájában pedig a vörös és a fehér terror mérlegét is megvonta. Jászi még az általa különben tisztelt és szeretett Károlyi Mihályt is bírálta, amikor úgy érezte, hogy annak a politikája valami mód eltér az októbrizmus, vagyis a demokratikus 1918-as forradalom, az első magyar köztársaság szellemétől. 1945 után pedig - Károlyival is vitatkozva -, miután egyszer járt Magyarországon, végérvényesen levonta a következtetést: a szovjetek által megszállt országban az októbrizmus demokratizmusának megcsúfolása folyik.

- A rendszerváltás időszakában, illetve azt követően kiadták idehaza Jászi több munkáját. 1991-ben hazaszállították Amerikából hamvait. Azóta csend övezi ennek a nagy formátumú, soha senkivel meg nem alkuvó történelmi személyiségnek az emlékét. Illetve nem is csupán csend, hanem időről időre fel-felújuló rosszindulatú támadások.

- Valóban az a helyzet, hogy az átmenet éveiben rehabilitálódott Jászi. A Századvég című folyóirat címlapjának állandó arcképcsarnokában együtt volt látható Adyval, Babitscsal, Szabó Dezsővel, Szekfű Gyulával, Németh Lászlóval és Bibó Istvánnal. 1991-es újratemetésén Göncz Árpád és Szabad György együtt mondott beszédet. Ezt követően azonban szinte azonnal elfelejtették, a jobboldalon pedig megkezdődött a vele kapcsolatos gyűlöletkeltés. Politikusok és publicisták nem túl eredeti módon és nem valami nagy leleményességgel régi, és minden egyes szavukban felháborítóan hamis vádakkal újra meg újra megteszik őt az 1918-as háborús összeomlás, mi több, Trianon egyik előidézőjének, a Tisza-gyilkosság értelmi szerzőjének. Amikor pedig egyetemi hallgatók egy csoportja nemrég úgy gondolta, hogy egy róla elnevezett politikatudományi szakkollégiumot hoznának létre, oktatóik azzal érvelve beszélték le őket, hogy Jászi Oszkár túlzottan megosztó figurája a magyar történelemnek.

- Idézi könyvének előszavában Ady Endrét, aki azt írta a szociáldemokratákkal, a 48-as függetlenségiekkel, a román, a szlovák, a délszláv nemzetiségi vezetőkkel közösséget kereső Jásziról: "Ömölgettek felé mindenünnen a többi hazárdul kezdett s végre boldog találkozásokhoz ért vak utacskák."/p>

- Azt hiszem, ma sokaknak kényelmetlen az, amit Ady mond. Kényelmetlen annak az úgynevezett másik Magyarországnak az emlegetése is, amelynek Jászi Oszkár a képviselője volt. Ezért tűnhet célszerűnek némelyek számára nem tudomásul venni azt, hogy noha Jászi 1919 után mind magányosabbá vált az emigrációban, amerikai egyetemi tanári, tudósi, publicisztikai tevékenysége révén igenis felbecsülhetetlen jelentőségű összekötő szerepet játszott. A második világháború idején Eckhardt Tibor és Habsburg Ottó kivételével együttműködött a magyar és más közép-európai antifasiszta csoportokkal. A háború után jó kapcsolatai voltak az új demokratikus emigrációval Peyer Károlytól Barankovics Istvánig. Élete utolsó szakaszában pedig a magyar emigráció egyetlen baloldali-demokrata csoportja, a müncheni Látóhatár című folyóirat köré csoportosult értelmiség tekintette őt vezetőjének.

- Mi lehet az oka a Jászival kapcsolatos idegenkedésnek vagy éppen az engesztelhetetlen gyűlöletnek?

- Leginkább az, hogy nagyon merész kísérletre vállalkozott. Kidolgozta a másik Magyarország komplett ideológiáját. Ez egy társadalmi, történeti, politikai koncepció. A régi Magyarország társadalmi, politikai, nemzetiségi-politikai, külpolitikai felfogását egészében bírálta. Egy új Magyarországra, a régi megváltására és megváltoztatására tette fel életét. Teljesen új képet rajzolt a nemesi vezetésű magyar társadalomról, annak jogrendjéről, egész történelméről és a nemzeti kisebbségekhez, továbbá a környező nemzetekhez való viszonyáról. Ez az új ideológia és ez a merőben új magatartás - amelyet Ady jásziságnak nevezett - váltotta ki annak idején a történelmi osztályok haragját, ma pedig azokét, akik azon osztályok örököseinek tekintik magukat. Mindezen túl kinevelt egy kritikusan gondolkodó értelmiséget, megalapozott egy új típusú attitűdöt. Ez volna az oka az ellenszenvnek. Ám az mégis elégtételül szolgálhat Jászi hívei számára, hogy a konföderáció megváltó eszméje és az ő egész demokratikus eszmerendszere, amelyhez élete végéig ragaszkodott, a mai Európában győzedelmeskedni látszik.