Ha a vak lány visszajön, ebben a sajátos felépítésű rádióban nem szólalhat meg, mert egyelőre csak zenét mernek sugározni. Két nagy, sértő ostobaságot mondtak. Amatőr módon - hisz ott mindenki az - a valódi keresztény hitről felpattanó mandinerrel éppen eltalálták az egyébként is állandó belső irritációban lévő jobboldali idegpályák egy-egy gócát, és innen Magyarországon ma nincs más menedék, mint a hallgatás. Vagy az instrumentális zene.

A Tilos szimbólum. Az első szabad rádió. Egy kenyeres kocsi platójáról adott akkor is, amikor erre még nem volt joga. Azt megúszták. A mostani nehezebb időkre rámehetnek. Most már nem járhat a szájuk. Nem számít, hogy mit tesznek az alternatív kultúráért, hajléktalanokért, amatőr filmesekért, hogy százhatvanan-nyolcvanan ingyen rakják bele a műsorba magukat évszámra, mert mondtak két rettenetes mondatot. Lehet, hogy hármat. Ma ezt nem lehet.

Magyarországon médiafigyelő szolgálatok működnek. Politikai feljelentő vállalkozások. Büszkén jelentette be másfél éve Orbán Viktor Szövetség a Nemzetért polgári körének szóvivője, hogy médiafigyelő csoportot hoznak létre. A Tilost a Jobbik nevű párt médiafigyelő szolgálata leplezte le. Fiatalemberek, akik szenteste is figyelték, akad-e feljelenteni való. Mint a választási kampányban a fiatal szocialista egyetemisták, akik bejelentették, papok prédikációit fogják jegyzetelni. A Jobbik termékenyebb volt. Mint korábban a Kontroll Csoport nevű szintén jobboldali önkéntes médiarendőrség, amely az itt dolgozó külföldi tudósítók nemzetellenességét leplezte le. Eredmények vannak: az országnak szembesülnie kellett azzal, hogy Pongó a Való Világból mit mond Orbán Viktorról, botrány lett Frey Tamás egy fals próbálkozásából, egy Magyar Hírlap-publicisztika rosszízű megjegyzéséből, s most addig figyeltek, míg a Tilos Rádió két kevéssé józan pillanatát is sikerült elkapni.

Periferikusnál periferikusabb helyzetek szolgálnak igazolásul ahhoz a háború előtt is kedvelt tézishez: hogy nemzet- és kultúraromboló médiatúlsúlyt visz a balliberális oldal. Ezt meglehetős erővel képes sugallni a hírrádióból, hírtévéből, napilapból és hetilapokból álló igen ütőképes egység. A szerintük másik oldalnak, amely nem sokkal szervezettebb, pláne nem összehangoltabb, mint például a Tilos, csak a csodálkozás jut: történik mindez úgy, hogy a politikai jobboldal rutinszerűen hazaárulóként kezeli parlamenti ellenfeleit (amihez mégsem mérhető Pongó bármilyen súlyos megjegyzése), vezető napilapja pedig ezen és más alapokon tavaly úgy hetente veszített sajtópert.

Az ellentmondásnak médiavilágon, újságíráson belüli feloldása nem is lehetséges. Alapvetően nem újságról, tévéről, főleg nem az információ tiszteletéről van szó ugyanis, inkább politikai fanatizmusról, amely egyre gyakrabban keres magának megsemmisítendő ellenfelet a sajtó világában is. Ahol beszélnek okosat, butát, de csak kivételesen jutnak el odáig, hogy a bíróságok büntető ítélkező kedvét váltanák ki, mint a jobbról támadó ifj. Hegedűs Loránt vagy Bencsik András. De őket sem volna helyes súlyosabban büntetni, mint ahogyan a Tilost kívánnák ellenségei. Hallgatásra. Átmenetileg zenélhetnének ők is.

A világ eközben Diana hercegnő halálának előzményeitől a New York Times és a BBC drámai hitelvesztéséig sorra adja fel a valódi etikai kérdéseket. Meglepő volna, ha magunk, átlagos magyar újságírók makulátlannak találtatnánk egy igazi vitában. Ám e próbának - ha csak a közönség részéről nem - nyilvánosan aligha vethetjük magunkat alá. Nekünk itt, médiarendőrök, feljelentők, tüntetők és hiperaktív szimpatizánsok között kell keresnünk azt a teljességtöredéket, amiért egy vak lány, ahogy a Tilosban mondta, elment - Indiába.