"Most, amikor ifjú Hegedűs Loránt és az őt felmentő bíróság ítélete és ítélethozói ellen a támadás a sajtóban mindennapos, most jelent meg a száz leggazdagabb magyar kozmetikai arcképcsarnoka a Magyar Hírlap kiadásában. A három leggazdagabb közül kettő közvetlenül érintve lehet az antiszemitizmus kérdése által " Ezeket a szép mondatokat véletlenül találtam néhány napja internetes kotorászás közben, van ott még több tucat ilyen, legalább ennyire szellemes, legalább ennyire nem antiszemita szöveg. Szerzőjük Cs. István pártelnök és drámaíró, egykori médiasztár, akit egy időben csak becenéven ("Zsírtáltos") emlegettek a publicisták, márpedig a becézgetés csak a legnagyobb kedvenceknek jár.
Ont monoton bút konokon
Az idősődő mester mondatai kissé köhögnek már, bizonytalankodnak, megtört a régi lendület, a stiláris erő. De nem ez a legföltűnőbb a szövegekben. Hanem a reményvesztett erőlködés, Szabó Dezső legnyomorultabb korszakát idéző tehetetlen düh és fenyegetőzés, ami elővöröslik a szövegekből, hogy tudnillik Cs. István hiába igyekszik egyre botrányosabbnak szánt mondatokkal fölhívni magára a figyelmet, már a kutyát sem érdekli. Megszűnt létezni. Szomorú magányába talán csak a volt párt- és eszmetársak le- és viszontügynöközése csempész némi változatosságot.
A Cs. Istvánt egyszerűen kisemmizték. Ellopták tőle a lételemelét jelentő verbális teret és eszközrendszert. Elemelték, mint egy koszos, kirepedt briftacsnit.
Ma már egy-két tarsolylemezbe és nemezsapkába öltözött (ősi keresztényirtó viselet, Koppány vezér mesélhetne), láthatóan folyamatosan selyemcukor hatása alatt álló, kicsit összefüggéstelenül beszélő, de a cionista szót aránylag kivehetően ejtő ürgével többet foglalkoznak, mint a Magyar Fórum-beli vezércikkekkel.
A palettának ennek a szélén nagyon hosszú a pad, vagyis erős az utánpótlásnevelés, nincs az a Szíriusz-kompatíblis turáni, Grespik-kaliberű sztár, akit ne tudna bármikor elhomályosítani egy másik, még eredetibb, még szórakoztatóbb, még ütődöttebb figura, izraeli zászlóval, provokatív droggal vagy anélkül.
Cs. István fejét lógatva busong az elnéptelenedett szerkesztőségben. Az egykori elvtársak pedig már más lapokban, a stílust kissé modernebbre igazítva fogalmazgatják újra és újra ugyanazt, amit tőle tanultak, jóval nagyobb sikerrel. Cs. István már tüntetni sem megy, nem tart gyújtóhangút. (És akkor nem beszéltünk még a keresztet hatásos reklámeszközként alkalmazó, a politikai marketingben fideszes magabiztossággal mozgó ifjúmagyarokról.)
Most pedig már érdemesebb volna arról, az ország mentális állapotát legalább ennyire leabáló eseménysorról beszélni, amelynek lényege, hogy mind szélesebb néprétegek tekintik küldetésüknek B. Zsolt, autóversenyző foglalkozású lakos és környezete zsebének kitömését, hogy B. Zsolt aztán egy éven át körözhessen P. László riporter százhetven kilométer per órás üvöltözése közepette, többnyire a tök utolsó, és a tök utolsó előtti helyekért küzdve a száguldó cirkuszban.
De ha már cirkusz, akkor minek rohanni, ugye? Van itten szép, lassú, álló is. Tudják: langsam spacíren.
| www.nol.hu/szerda
