- A Margit körút valamikor egy relatíve elegáns, patinás bel-budai környék volt. Ennek a résznek az életét, karakterét, meghatározó kiskereskedelmét, mint látni fogjuk, egyfelől éppen úgy sújtja a plazák elszívó hatása, mint a pesti bulvárokat, ahol már jártunk, másfelől viszont itt olyan különösen él együtt a múlt és a jelen, ami rendhagyó. Egy-egy régi dolog egy-egy szeglet még emlékeztet a régi világra, ráadásul az elmúlás nyomai érdekesen rétegződnek. Még látszik, mi volt, időnként tanúi lehetünk az elmúlt korszakok pillanatnyi felvirágzásainak, és persze annak is, ahogy ezek elhervadnak a szemünk előtt. Szóval megér egy mesét. Ott a túloldalon, a sarkon például egy nagyon elegáns kínai vendéglő volt.

- Azelőtt pedig egy jeles hiénázóhely, a Gül Baba önkiszolgáló étterem; a tarhonyás hús volt az egyik erősségük, sose felejtem el. De vajon most éppen mi épül-szépül a helyén?

- Én se tudom. Néha Oki képét szokták ide kilógatni, és akkor az jó nagy felháborodást okoz, de ennyi.

- Akkor tehát igen változatos a környék. Ez mindjárt itt, a zéró ponton szembetűnő. A túloldalon, a Przemysl-oroszlán alatt viszonylag kulturáltan stuccolt parkosodás, itt pedig Eurázsia közigazgatási területének egyik legnyomorúságosabb foltja, a 17-es villamos fordulója, ahol nem fordul a villamos, viszont döglődik a zöld, és jó sok a szemét.

Hát ja. De ott látható a korok rétegeződésének másik jó példája. Néhány éve még megvolt az '50-es, '60-as évek presszókultúrájának egyik legszebb belső tere, a Fény presszóé. A helyet megvette a BÁV, a belsőt átalakította, a szép tér eltűnt, a Fény neonreklámját viszont meghagyták, most is látható.

- Akkor kapjanak egy nívódíjat, amelyiknek előbb letörik a felét.

- Szemben vele a nyolcvanas évek lendületes posztmodernjének egyik histo-rizáló patikája látható. Amikor elkészült, ez is azzal az ígérettel állt elő, hogy végre elkezd rend lenni a világban, az értelem átveszi a hatalmat a zűrzavartól. Nagyon kis magányos harcos lett ez itt, a libafos-zöld falával meg a falfirkákkal� De nekem a bizományis-Fény presszós tetszik itt a legjobban.

- Jé, pedig nem is modern. Hahó, a pizzás is eltűnt innen a sarokról.

- Tényleg. Nem is értem, hová lett. Nagyon pörgött pedig. De itt is vagyunk a K&H-nál, ennél érdemes megállni egy percre. Valaki, gondolom, egy iparművész, hihetetlen tombolást vitt végbe ezzel a bejárattal. Ezek a vasak, meg ez a lámpabura� nagyon kemény.

- Ámbár innen szépen be lehet lesni a Tölgyfa utcába. Hűha.

- Ó, hát igen. Itt nagyot változott a világ, a Tölgyfa utca külön fejezet.

- Naaa, ha már itt vagyunk�

- Oké. Ott középen az Ekler Dezső-féle új irodaház látható, ami azért érdekes, mert a helyén egy kis tornyos épület állt, a Tölgyfa Galéria, amit viszont Reimholz Péter tervezett, aki pedig Ekler Dezső barátja volt.

- Ajjaj. Na nem baj, egyszer majd Reimholz ráépít Eklerre, és akkor egál, megint jó barátok lesznek. Amúgy jó ház?

- Nem.

- Egyenes beszéd. Árulj el még valamit: ez az irodaház most akkor dől, vagy csak egy ügyes optikai trükk miatt tűnik ferdének?

-Kicsit mintha dőlne. Legalábbis a kupolája biztos. A budai ferde torony. De nem is tudom. Mi biztos manapság?�

- A Mokka presszó, itt a megállóban; pont olyan, mint tizennyolc éve, amikor a csapos úgy nézett ki, mint Szécsi Pál. De már biztos nem úgy néz ki.

- Ez a Mokka elég bevett név Budapesten, van még belőle egy, de lehet, hogy több. Sőt New York egyetlen magyar vendéglőjét is Mokkának hívják.

- Jesszusom, mennyit törhették a fejüket. Hanem ez a csirkebár nekem új.

- Nagyon pompás. Egyébként itt a környéken erősen elszaporodtak az ilyen csirkesütödék, egyik jobb, mint a másik.

- Halló, szemben ott a táj meghatározó épülete, az OTP-ház. Mindjárt kihajol az ablakon a pályakezdő Mazsola meg Manócska, és lekiabál: a Tökházikó se volt rossz, de mégis, micsoda különbség.

- Ha ez a város tiszta lenne, és ez a ház is le lenne tisztítva, akkor mostanra valami egészen jóízű valamivé érett volna. A hatvanas éveknek volt egy nagy felfutása, amikor színes kerámiaburkolatokkal dobták fel a kockológia szellemében kialakított épületeket. És ez nem is volt rossz, ma már nem épül ilyen. Ha az ember jól fotózná, úgy, hogy le van mosva, lombosak előtte a fák, akkor nem volna semmi baj.

- Mivel azonban e körülmények nem álltak, nem állnak, és nem fognak fennállni...

- �így egy szó sem igaz abból, amit mondtam.

- Hopszahopp, ez a szórakoztatóelektronikai szaküzlet ugyanabba a zöldbe borult, mint a patika. Fél áron átcsúzlizták a vödröt, amikor végeztek?

- Szerintem van a városban valahol eldugva egy feneketlen vödör, arra járnak rá mindenhonnan.

- Helyes ez a kis installáció is az akkumulátorokkal, itt a járdán. Esik rá a hó, olyan karácsonyi az egész. Remélem, a savas hó nem oldja fel a savas akkut. De megérkeztünk mindannyiunk gyermekkorának kedves helyére.

- Igen, a Bem mozihoz. Olyannyira gyermekkorunk helye, hogy az unokámnak majd azt fogom mesélni, hogy az anyukám is itt töltötte a fél gyerekkorát, a negyvenes években. Bár nem biztos, hogy addigra marad még valami belőle.

- Szemmel láthatóan nem költöttek rá százmilliókat, de nem szemmel láthatóan sem. Mindenesetre örülök, hogy még egyben találtam. Na, ott van megint két szép régi ház, az egyik a paksi halászcsárda épülete, szépen rendbe tették. Vicces, hogy a köldökéig sem érnek a szomszédságnak.

- Mostanában kezdenek megjelenni olyan könyvek, amelyek Budapest építésének időszakában készült fotókat hoznak, jó nézni, hogy abban a gyors átalakulási időszakban a különböző léptékek és korszakok hogyan éltek egymás mellett. Ezen a két kis házon ez most is jól lemérhető. De itt azért egy picit megdermedt az idő. Normálisan ezeknek már a harmincas években el kellett volna tűnniük, de valamiért megmaradtak. Nem baj, már csak azért sem, mert a nagyapám nyugdíjas éveiben nap mint nap a halászcsárdába járt ebédelni, és hova ment volna, ha ez nincs.

- Ajjaj, megint egy központi, sörgyári matricadizájnnal meggyalázott presszó. Tele van velük a város, különösen ez az arany ászokos változat sokkoló, a büntetőpont-pirossal.

- Hát igen. Ráadásul a lényeg, a fagylalt felirat eltűnik az árnyékvető alatt, öt méterről már nem látni. Bezzeg a vadplakátot, azt igen, teljesen beborítja azt az épületet, pedig, ha jól emlékszem, az volt az Első Budai Árverezőház� egy szuvenírbolt meg egy késes egymás mellett. Itt tényleg nagyon megállt az óra. Aztán meg: Margit körút és erkély. Két olyan dolog, ami abszolút nem illik egymáshoz. Kinek jut eszébe kimenni az erkélyre Budapest legszennyezettebb útja fölött? El se tudom képzelni. A régi házaknál még értem az erkélyt, de az újabbaknál?

- Én igen: ott töltik fel a nitrogén-dioxid-üzemű konyhai robotokat.

- Itt a Rómer Flóris sarkon álljunk meg. Van egy építészeti-urbanisztikai fogalom: a nem hely. Tér, ami létezik ugyan, de értelem és funkció nélkül. Itt ez a beugró, középen egy nagyon fura, mészkőből faragott szarvassal, ami iszonyú pici, alig nagyobb, mint a galambok mellette, körülötte kutyaszarral tarkított, leharcolt gyep, oldalt meg egy szomorú kis platán. Na, ez a klasszikus nem hely. Se nem szép, se nem jó, semmire sem alkalmas. Talán valami statisztikát javít.