Lapunk arra kérte Czelnai Rudolf akadémikust, aki 1981-től tizenegy éven át a Meteorológiai Világszervezet tudományos programjainak főigazgatója volt, és ma is a klímaváltozással kapcsolatos kutatások egyik legismertebb nemzetközi szaktekintélye, hogy kommentálja a genfi bejelentést.

Meglepte-e önt személy szerint vagy a kollégáit a Genfben közzétett hőmérsékleti adatsor?

- Azzal kezdem, hogy nem okozott meglepetést, mert körülbelül ezt vártuk. Másfél évszázadra visszatekintve az öt "legmelegebb év" 1998, 2002, 2003, 2001 és 1995 volt - ebben a sorrendben. Látjuk, mind az öt a legutóbbi tíz éven belül fordult elő. Ráadásul a most búcsúzó év akár a legmelegebb is lehetett volna, ha az időjárás nem lett volna világszerte annyira szélsőséges. Az északi féltekén a szárazföld feletti hőmérséklet és a tengerfelszín vízhőmérséklete rekordot döntött szeptemberben és októberben egyaránt. A Földközi-tenger vizének felszínhőmérséklete júniusban és júliusban rekordmagasságú volt, aminek hatását Magyarországon nagyon is megéreztük.

A bejelentés tehát beleillik abba az összképbe, mely már korábban eléggé világosan kirajzolódott előttünk. Másfelől viszont mindehhez azt is hozzá kell tennem, hogy ezek az adatok önmagukban véve még semmit sem bizonyítanak, mert az eddigi melegedés könnyen lehet akár a klíma természetes változékonyságának következménye is. A valószínűségi elemzések szerint évtizedekig tartó további, az eddigihez hasonló ütemű globális átlaghőmérséklet-emelkedés kellene ahhoz, hogy az emberiség által okozott klímaváltozást tudományos alapossággal tényként mondhassuk ki. A globális átlaghőmérséklet lassan változik ugyanis, és önmagában véve nem igazán érzékeny jelzőszám. Ha gyorsan akarunk bizonyítékhoz jutni, márpedig a gyorsaságra égető szükségünk van, akkor másféle jeleket kell figyelnünk.

Miket? Arra gondol, hogy gyakoribbá váltak a szélsőséges időjárási események, gyakrabban fordulnak elő hőség- vagy hidegrekordok, árvizek vagy aszályok?

- Pontosan. Éppen ezért a Meteorológiai Világszervezet jelentése is hangsúlyosan említi, hogy 2003 folyamán nem volt hiány a szélsőséges időjárási eseményekben. Európát a nyáron példátlan hőhullám sújtotta. Németországban, Svájcban, Franciaországban és Spanyolországban a júniustól augusztusig tartó hőség minden korábbi rekordot megdöntött. A magaslégköri hemiszférikus áramlást hatalmas és tartós magasnyomású légköri képződmény blokkolta le, és közben dél felől folyamatosan áramlott a kontinens belsejébe a forró levegő. A hőmérséklet sok helyen többször is meghaladta a 40°C-ot, és egyes egészségügyi jelentések szerint ennek 21 ezer ember esett áldozatul Európában.

Csak a mi kontinensünkre voltak jellemzők az ilyen jelenségek?

- Korántsem. A Föld egész felületén gyakoribbá váltak a szélsőséges időjárási események. A globális átlagos tengerszint az utóbbi években több mint tíz centimétert emelkedett, ami hozzávetőleg tízszeresen haladja meg az elmúlt háromezer év átlagos emelkedését. Az utóbbi ötven év folyamán a tengereken úszó jég kiterjedése egytizedével csökkent, és a gleccserek egyre inkább visszahúzódtak. A földkerekség egészén az árvizekkel és aszályokkal kapcsolatos katasztrófák száma az elmúlt tíz évben megduplázódott. Az északi félteke egyes részein a telek enyhébbé váltak, és a vegetációs időszak több mint tíz nappal meghosszabbodott, ugyanakkor a tavak és folyók jeges periódusa ugyanennyivel rövidebb lett, és még hosszan sorolhatnám.

Mi állhat a jelenlegi klímaváltozás hátterében? Sokak véleménye szerint a változások emberi eredete ma már egyenesen bizonyítottnak tekinthető.

- A fentebb említett információk éppen úgy nem szolgáltatnak megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokat az emberiség által okozott globális felmelegedésre, mint ahogy az átlaghőmérséklet emelkedésére vonatkozó adatok sem. Ha felsorolunk ugyanis néhány adatot, jelenséget, amelyek változtak, másvalaki ugyanolyan joggal kérdezheti meg: miért nem soroljuk fel azt a számtalan egyéb dolgot, amelyek nem változtak? A tudományos bizonyításhoz az eddig felsoroltaknál sokkal keményebb tényekre és módszerekre van szükségünk.

A december elején tartott milánói klímakonferencián egy magas rangú ENSZ-tisztségviselő a következő bejelentést tette: "Hozzá kell szoknunk, hogy a Föld éghajlatának változása már nem prognózis, hanem valóság". Valamire azért csak alapozhatta az illető az idézett kijelentést!

- Hát persze! Eddig csak azokról az adatokról, érvekről tettem említést, amelyekkel sokan próbálták bizonyítani a globális klímaváltozást, de amelyek az idők során nem állták ki a tudományos elemzések próbáját. Létezik azonban egy viszonylag újnak számító tudományos módszer, amely már több eséllyel kecsegtet a valós helyzet leírására. Ennek a módszernek az elméleti alapjait a 70-es évek második felében fektette le Klaus Hasselmann, a hamburgi Max Planck intézet korábbi tudományos igazgatója. Ez a módszer az "ujjlenyomat-vizsgálat" nevet kapta, mert ahhoz hasonlít, ahogyan a kriminológiában a tetthelyen talált ujjlenyomatot a feltételezett gyilkos ujjlenyomatával össze szokták hasonlítani. Esetünkben a tetthelyen talált ujjlenyomatnak az éghajlat globális összképe felel meg, a gyilkos ujjlenyomata pedig az a másik összkép, amelyet egy megfelelően kidolgozott, meglehetősen bonyolult számítógépes klímamodell alapján kapunk. A módszer elméleti alapja az a gondolat, hogy ha a két, viszonylag bonyolult kép hasonlít egymásra, akkor elenyészően kicsi a valószínűsége annak, hogy ez csak a véletlen műve. A kilencvenes évek elején egymástól függetlenül több kutató is megpróbálta alkalmazni ezt a módszert.

És mire jutottak?

- Az amerikai Ben Santer neve hamarosan széles körben ismertté vált, ugyanis elsőként sikerült neki ezzel a módszerrel az éghajlatra gyakorolt emberi hatást kimutatnia. A Kormányközi Klímaváltozási Panel (röviden: IPCC) 1996-ban kiadott "második jelentésébe" így került bele az a megállapítás, mely szerint már bizonyíték van arra, hogy a tapasztalt globális melegedés valószínűleg az emberi tevékenység következménye.

Hogy fogadták ezeket az eredményeket a klímavédelmi intézkedések, például szén-dioxid-kibocsátási korlátozások ellenzői?

- Meglepetésként érte őket. Előzőleg ugyanis biztosra vették, hogy ezen a területen frontáttörés még hosszú ideig nem fog bekövetkezni.

Az ellenzők szeretik hangoztatni, hogy a tudományos bizonytalanság még mindig túl nagy, az érvek nem eléggé meggyőzőek, és ilyen alapon nem lehet súlyos gazdasági következményekkel járó döntéseket hozni. Hogyan is állunk ezzel?

-Éppen így érvelt legutóbb Illiaronov is, Putyin elnök tudományos tanácsadója, amikor azt indokolta, hogy az oroszok miért lépnek vissza a kiotói egyezmény ratifikálásától. Mert tényleg igaz, hogy a klímaváltozással kapcsolatos tudományos bizonytalanság még mindig nagy. A bökkenő ott van, hogy a kiotói folyamat az ún. "felkészültségi elven" alapszik. Ez az elv a tudományos bizonytalanságot a lehetséges következmények súlyosságával állítja szembe, és azt mondja ki, hogy e súlyos következmények veszélye miatt a bizonytalanság ellenére sem szabad a klímavédelmi intézkedésekkel várni. Ez bölcs politikai megfontolás. Aki kihátrál a kiotói egyezményből, annak a felkészültségi elvvel van vitája, nem azzal, hogy mekkora a tudományos bizonytalanság.

A Magyar Tudományos Akadémia és a környezetvédelmi tárca között nemrég megállapodás született egy klímaváltozással kapcsolatos nagy kutatási projektről. Mi ennek a megállapodásnak a lényege?

- A projekt a "globális klímaváltozással összefüggő hazai hatások és azokra adandó válaszok" címet viseli. A feladat annak vizsgálata, hogy bizonyos feltételezett klímaváltozási forgatókönyvek esetén mi történne például a mezőgazdaság, vízgazdálkodás, energetika vagy egészségügy területén. Ezek nagyon fontos kérdések, mert már gondolkodni kell azon, hogy milyen intézkedések szükségesek a lehetséges változásokból származó bajok elhárításához vagy legalábbis csökkentéséhez. E problémák előzetes áttekintéséhez és elemzéséhez nem kell feltétlenül tudni, hogy pontosan milyen klímaváltozások fognak bekövetkezni. Első lépésben elegendő, ha azt tudjuk, hogy a változások nagyjából milyen határok közé eshetnek. Amikor a felmérést kezdjük, lehetőleg széles alapról kell indulni és minden eshetőséget számításba kell venni. A projektet Láng István akadémikus vezeti, vagyis azt mondhatom, hogy a legjobb kezekben van.

Vannak-e olyan előrejelzések, amelyek mondanak valamit a Kárpát-medence éghajlatának tíz-húsz-ötven éven belül várható alakulásáról?

- Erre a kérdésre sajnos azt kell válaszolnom, hogy ma még a legjobbnak tartott globális klíma-előrejelzések sem eléggé részletesek. Sokan próbálkoznak viszont, köztük hazai kutatók is, azzal, hogy a meglévő globális klímamodellekhez kapcsolódva - különféle kiegészítő módszerekkel - regionális előrejelzéseket készítsenek. A kollégáimmal jelenleg éppen egy úgynevezett "Regionális Klímadinamikai Program" beindításán fáradozunk. A cél annak vizsgálata, hogy az a változás, amelyet a növekvő üvegházhatás a globális légköri és óceáni cirkulációban létrehozhat, milyen hatásokkal járna a közép-európai régióban. Olyan kérdésekre keressük a választ például, hogy milyen változás lehetséges a vándorló ciklonok pályáiban? Ettől függ ugyanis, hogy több vagy kevesebb lesz a csapadék az egyes évszakokban, és hogy szélsőségesebb lesz-e az időjárás. Ez a kutatási program nemcsak azért időszerű, mert szükség van a várható változások részletesebb felmérésére, hanem azért is, mert most érkeztünk el a tudásnak arra a szintjére, hogy ilyesmire egyáltalán vállalkozhatunk. A globális légköri és óceáni cirkuláció modellezése terén hamarosan frontáttörés várható.

Niels Bohr szerint a jóslás nehéz dolog, különösen, ha a jövőről van szó. Most mégis arra kérem, hogy jósoljon. Mit tartogat számunkra éghajlatunk jövője?

- A válasz egyáltalán nem kedélyes, mint ahogy az sem, amivel szembe kell néznünk. Az emberek többsége azt gondolja, hogy a globális felmelegedés és annak következményei legfeljebb csak a távoli jövőre érvényes fenyegetések, ráadásul nemzetközi összefogással el is kerülhetők. Azt gondolják, mert ezt olvassák mindenhol, hogy ha például az USA ratifikálná a kiotói jegyzőkönyvet, akkor ezzel a globális éghajlat már meg is volna mentve. Sajnos távolról sem ez a helyzet. A valóság az, hogy bármit tesz a "fejlett világ", bármilyen keményen harcol is az Európai Unió a szén-dioxid-kibocsátások csökkentéséért, és bármilyen fegyelmezetten állna is be a sorba az USA, mindez nem állíthatná meg a légköri szén-dioxid-koncentráció növekedését. Legfeljebb eleinte lassítaná. Mert a "fejlődő világ" országainak nagy része semmiféle korlátozást nem fogad el, és éppen ezek az országok azok, amelyekben a népesség a leggyorsabban nő. Nem sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a fő szén-dioxid-kibocsátók éppen ezek az országok legyenek. Tehát az éghajlatot az ember elkerülhetetlenül meg fogja változtatni. Csak lassíthatjuk, és esetleg mérsékelhetjük a folyamatot, és ezzel időt nyerhetünk.

Nem a civilizáció a bűnbak

Kovács Ferenc akadémikus szerint minden természettudományos alapot nélkülöz az a nézet, hogy a globális hőmérsékletemelkedés okozója a fosszilis energiahordozókat felhasználó ipari létesítmények (erőművek, gépkocsik stb.) CO2 kibocsátása. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányászati és Geotechnikai Tanszékének vezetője a Mindentudás Egyetemén 2003 őszén Meddig és mit bányásszunk? címmel tartott előadást. Ebben a globális felmelegedés okaival kapcsolatban a következő konkluziókra jutott:

- A napsugárzás erősségét és területi eloszlását a földmozgás paraméterei és a naptevékenység determinálják, a földpálya paramétereinek ciklikus változása a napsugárzási energia mértékét 15 százalékkal is módosíthatja.

- A Föld légkörében lejátszódó változásokat, a hőmérséklet emelkedését-csökkenését, a légkör "átláthatóságát" az ún. üvegházhatású gázok (H2O, CO2, CH4, NOX, aeroszol részecskék) jelentős mértékben meghatározzák.

- A légkörben található szén-dioxid mennyiségét döntő részben az emberi tevékenységtől független - a talajból származó - kőzetképződési és kőzetmállási folyamatok határozzák meg, az antropogén származású CO2 mennyisége e teljes légköri szén-dioxidnak nem jelentős része.

- Egyes szerzők szerint a légkör víztartalmának van jelentősebb szerepe az üvegházhatás kialakulásában, mások szerint a szén-dioxidnak.

- Az üvegházhatás kialakulásában az antropogén (emberi, ipari) származású CO2-nek csak 2 százalékos hatása van.

- A földtörténet során jelentkező nagy lehűlések és felmelegedések időszakában az emberi-ipari tevékenység nem játszott szerepet.

- Az utóbbi 150 év meteorológiai és tüzelőanyag (szén, olaj, gáz)-felhasználási adatai nem igazolják a hőmérsékletváltozás (globális felmelegedés) és a fosszilis energiahordozók használata közötti kapcsolatot.

- Az utóbbi százötven év során jelentkezett 0,4-0,6°C közötti globális hőmérséklet-emelkedésnél az emberi (10 ezer év) és a földtörténeti múltban emberi-ipari hatások nélkül is lényegesen nagyobb hőmérsékletváltozások voltak.

- E változások (évenkénti ugrások) bekövetkezésére nincs pontos magyarázat.

A előadás teljes szövege a http://origo.hu/mindentudasegyeteme/ kovacs/20030924kovacs38.html weblapon olvasható.