Bomba a borítékban

Az európai intézményekhez érkező levélbomba-áradat felbolydította a világsajtót. Különösen azért, mert ilyen posta-merényletsorozattal hosszabb ideje nem találkoztunk. Az öngyilkos merénylők, a felhőkarcolóknak vezetett repülőgépek korában szinte komikusan hatnak a kisméretű, könnyedén kiszűrhető szerkezetek, amelyek most izgalomban tartják az EU-bürokráciát.

A mostani bombák az egyszerűbb, lőporos változathoz tartoznak. Nem túl bonyolult gyújtószerkezet lehet bennük, amely a csomagolás erőszakos felnyitására lobbantja lángra a videokazetta méretű küldeményt. A szakértők azt feltételezik, hogy ennek a küldeménysorozatnak feltehetően (olasz) politikai céljai vannak. Feladónak egy eladdig ismeretlen szervezet, a magát FAI rövidítéssel jelző Informális Anarchista Föderáció jelentkezett. A FAI egyébként a számos olasz anarchista csoport létező ernyőszervezete. Ők viszont tagadják, hogy a Bolognában feladott bombákhoz bármi közük lenne. Sőt, az elektronikus sajtóban megjelenő mai elemzések szerint a korábbi évtizedekben az olasz szélsőjobb terrorcsoportjainak volt az a taktikája, hogy a baloldali anarchisták álcájában hajtott végre gyilkos merényleteket.

A bomba összeállítása nem túl bonyolult. Némi internetes keresés után meg lehet találni a megfelelő barkácseljárásokat, ahogy azt is, mire kell ügyelniük azoknak, aki ilyen küldemények címzettjei lehetnek. Érdemes például megszagolni a csomagot, mert egyes robbanóanyagok romlott tojás bűzét árasztják. Ha a csomagolópapír alatt drótot észlel a címzett, inkább hagyja a küldeményt a tűzszerészekre.

A múlt évtized egyik leghírhedtebb levélbombázója egy osztrák férfi, aki szélsőjobboldali, nacionalista eszmék megszállottja volt. Legismertebb áldozata Helmut Zilk akkori bécsi polgármester, akinek két ujját vitte le a bomba. Több halálos áldozatot és súlyos sebesültet követelt az amerikai Unabomber merényletsorozata. A civilizációtól elvonultan, egy erdei faházban élő Theodore Kaczynski egykori matematikaprofesszor fadobozokban adta fel gyilkos küldeményeit különböző egyetemekre és kormányhivataloknak, cégeknek. Végül elérte, hogy a The New York Times teljes terjedelemben közöljön egy meglehetősen zavaros kiáltványt, amely leleplezéséhez, letartóztatásához és életfogytiglani börtönhöz vezetett. Az Unabomber megteremtette a levélbombázó archetípusát, a világtól elhúzódva élő, zavaros eszméktől vezérelt mániákusét. Ennek az alaknak volt korszerűbb megjelenése az a merénylő, aki a 2001. szeptember 11-i terror után lépfenespórákkal teletömött levelekkel árasztotta el Amerikát. Négyen haltak meg a betegségben. Az anthrax-bombázót a mai napig nem fogták el.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.