Tizenöt évvel ezelőtt, karácsonykor óriási ládát kaptam - írta hatvannyolc éve Kosztolányi Dezső - amelyben nagyon különböző és különös tárgyak voltak. Minden tárgy költészetem egy-egy mozzanatára vonatkozott. Volt a ládában egy zsák mák, hőmérő, oltótű, egy varázsló, kis bábok, szóval azok a figurák, amelyeknek verseimben és regényeimben életet adtam. Kibontottam a ládát és ott állottam szemben önmagammal, írói és emberi múltammal. Olyan meleg és gazdag élmény volt ez, amilyen talán még soha nem volt életemben.

Kevésbé lenne szívmelengető egy újságíró ládája ma, ha munkásságára emlékeztető tárgyakat rejtene bele esetleges híve. Mindazonáltal a napokban hozzánk is szép ajándék érkezett Németországból, a család ottani több mint barátjától, aki jött ide, az ünnepre, hozta át fél Európán a pompás, két és fél méteres fát a kisbuszban. Csak a legnagyobb aggodalommal tudok gondolni arra, hogy mi történhet a fenyővel. A transzportert ugyanis a karácsonyfával, az ajándékokkal, úgy ahogy megjött, leállt, el is lopták. Mondják, ilyenkor pár óra alatt szétszedik a kocsit. De mit tesznek a kocsibontóban a hatalmas, büszke északi fával?

Nehéz, szép ünnep a karácsony.

Németországból jött a karácsonyfa-állítás szokása hozzánk, már a kelták a fenyőről nevezték el a decembert, mondhatni, onnan loptuk…egy kis részét itt most továbblopták.

Könnyen lehet, hogy a születés ritka csodájának gondolatköréből hamarosan ünnepi köntösbe öltöztetett hétköznapi, politikai gondolatkövetek is érkeznek Németországból, s meglepő volna, ha nem emelnénk át tőlük ebből valamit. Német konzervatívok nemrég választójogi reformot javasoltak. Azt szeretné elérni 47 parlamenti képviselő, hogy minden egyes gyerek egy-egy további szavazatot biztosítson a családnak. Ha együtt élnek a szülők, egy gyerek után fél-fél voksot kapnának, ha külön volnának, az élhetne a pluszszavazattal, aki a gyereket neveli. Ha nyolc gyereket nevel egy házaspár, tíz szavazati jog illetné meg. (A nyolcgyermekes magyar szabad demokrata képviselőnek, Mécs Imrének volt már ilyen, igaz, visszhang nélkül elhaló javaslata.) Az elképzelést támogatja Németországban több ismert szociáldemokrata és zöldpárti politikus is. Mint mondják, nem igazságos, hogy miközben az idősebbek szavazataikkal maguk felé billentik az állami gondoskodás ajándékkosarát, a gyermekes házaspároknak nincs esélyük arra, hogy érdekeiket megfelelő politikai súllyal érvényesítsék. Egy fiatal kereszténydemokrata politikus (Philipp Missfelder) szerint egyenesen méltánytalan, hogy egy ennyire öregedő társadalomban közpénzen előbb-utóbb mindenki csípőprotézist kaphat. Régen nagyon jól eljártak az idősek bottal - mondja. A gondolat terjed: az osztrák Néppárt és a Szabadságpárt képviselői Szavazati jogot a gyerekeknek, most! néven platformot hoztak létre. Politikai elemzők ebben az esetben emlékeztetnek rá, hogy a szociáldemokratáknak a nyugdíjasok között erős a táboruk, s ezt a befolyást is ellensúlyozná a konzervatív születéspárti javaslat. Az osztrák születéspártiak súlyosan megadóztatnák a fogamzásgátló szereket is.

Német szociáldemokraták közül többen emlékeztetnek rá, hogy a harmincas években voltak már az országban hasonló választójogi elképzelések. A helyzet innen nézve azonban más. A mi karácsonyi ládánkban ezen a ponton egy sajátos képződmény, az 1,4-1,6 baba tűnne fel. Ennyi gyermeket szül ma egy átlagos uniós (vagy éppen magyar) asszony, illetve mind gyakrabban még nem is asszony. A mintegy másfél baba a népességfogyástól szorongó Európa jelképe. Két ember helyére nem áll két másik. Az ENSZ prognózisai szerint bővítéssel, Oroszországgal, mindennel együtt Európa ötven éven belül elveszít százmillió embert. Ezt sokan kiszorulásként élik meg. Az egész földrészt pedig lassan Atlantiszként látják elsüllyedni a másféle népek feltartóztathatatlanul gyarapodó óceánjában. Nem értik, hogy miért lettünk ilyen hidegszívűek. Aki érti sem biztos, hogy érti. Az előző kormány egészségügyi minisztere, Mikola István megfejtése szerint például az egyéni szabadságjogokkal van a baj. Fokozatosan vált emberi joggá a válás, a magzatelhajtás, legújabban pedig az azonos neműek együttélése - emlékeztet a politikus. Ezek a szabadságok egyén és közösségellenesek, amiért sok ember rettenetes árat fizet - szerinte. A kassza pedig, mondja, a nemzetközi nagytőkénél van. Mikola a népességfogyás és a bűn társításával nincs egyedül. A politikát pedig a megváltó szerepében szeretné láttatni. Tény, hogy két gyerek sokkal több, mint egy - jobb is. Amiből nem következik viszont, hogy egy gyerek sokkal kevesebb, mint kettő. Főleg nemhogy rosszabb. Ez számtanilag teljes képtelenség. Minden más vonatkozásban, remélem, nem az. A számok itt ugyanis a téthez képest akármekkorák is, kicsik.

A születés mai ünnepén ezért a bibliai Tamás módszeréhez fordulnék.

Biztos-e, hogy 620 millió európai nem ugyanazt jelenti, mint 720, hogy nyolcmillió magyar nem hasonlítható össze tízmillióval? Hogy a világban, amelynek egyik fő tendenciája, hogy kitelepíti fejlődőnek nevezett részeire a termékek tényleges előállításának funkcióját, érvényes-e a gondolatmenet, amely szerint a kevés fiatal Európában nem tudja eltartani majd a sok időst. Mit jelent az idős e megváltozott szereposztásban? (Mit kezdjenek Kínában ezzel az okoskodással, hiszen ott évtizedes és döbbenetes túlnépesedés után csak néhány éve írják az egy család, egy gyerek képletet. A mai nemzedék végképp aránytalanul kisebb lesz, mint az előtte járó. Ők mégis megoldásnak látják ezt a helyzetet). Okos-e a kétségbeesés, amit a csökkenő számsorok váltanak ki azon a Földön, amely egyébként a túlnépesedéstől szenved? Mondják. Kérdés, hogy ettől-e, vagy attól, hogy a szegénység népesedik túl, de tény: szenved.

Lehetne viszont a ládában a törtszám-babák mellett egy kis könyv, az antik Athénról. Abból tudnánk, hogy a fénykorban, mely máig kultúránk eleje, a kereszténység ihletője, mindössze negyvenezer teljes jogú polgár élt ott, százharmincezer családtagot számláltak s hozzájuk tartozott még harmincezer metoikosz és száztízezer rabszolga. Alig voltak többen háromszázezernél. A török uralom alatti, XVI. századi Athént már csak 12 ezren lakták, a mai várost négymillióan. Megkockáztathatnánk e napon a feltevést, hogy a valódi születés kérdése túl van a menynyiségen? De ha már a számoknál tartunk: minden lényeges feltétel azonossága mellett Csehországban fele akkora a gyermekszegénység, mint Magyarországon. Lengyelországban viszont nálunk is jóval nagyobb. Ugyanaz a tőke van jelen mind a három országban. A helyzet tehát bonyolult és a választójogi lehetőségeknél jóval többet kínál. A polgári demokrácia egyenlőségen alapuló szabályai szerint is. Mert ma sincs veszélyesebb vállalkozás a születésnél. Persze, már nem annyira…

Az írásból tudjuk, hogy amikor egy Heródes nevű politikus látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb gyermeket.

Annak kivételével, akit szülei sugallatra elmenekítettek.

A világmindenségre gondolván szokták költői algebrával azt mondani, hogy nincs nagyobb szám az egynél. Azon túl a semmi van. Igaz ez a születésre is. Minden egyes születés végtelen feladat. Ajándékra váró láda érkezése. Nincs értelme tovább számolni. Szavazatokat, ellopott autó árát, születési és szegénységi arányszámokat - semmit. Ha egy születik, a többi ember elhallgat. És köszönettel tartozik.