Talál-e elég olvasnivalót az Interneten, aki értékes szöveget keres, de csak magyarul olvas? Nagyon keveset. Még ahhoz képest is keveset, hogy mekkora a magyar nyelvű közönség, mennyi pénz van a magyar netvilágban.

Az elektronikus kommunikáció infrastruktúrájával és a számítógép-használat terjedésével sem lehetünk elégedettek. De ezeken a területeken örvendetes fejlődés mutatkozik. Nem így a tartalomfejlesztés terén.

A hálón megjelenő magyar nyelvű tartalom mennyisége csekély, választéka szegényes, minősége nem kielégítő. Ezért hovatovább a tartalom válik szűk keresztmetszetté a digitális kultúra növekedésében.

A tartalom nem csak szöveg. Az internetes zsargonban mindent tartalomnak neveznek, ami a laikus felhasználó számára elérhető formában jelenik meg. Különösen az írók, zenészek, filmesek, rajzfilmesek, grafikusok, oktatási és játékprogram-készítők kreatív munkájának eredményére szoktak gondolni, amikor tartalomról beszélnek.

A nem szövegszerű tartalom terén kevésbé sanyarú a helyzet. Cikkemben azonban a szöveges tartalomról beszélek. A hálón elérhető magyar nyelvű szövegek tömegéből is csak egy szeletet veszek figyelembe. Az irodalmi formába öntött szövegeket: szépirodalmat, történetírást, értekező prózát, újságírást. Hivatalos közleményt, áruházi katalógust, jogszabálytárat nem.

TISZTA FORMÁK

Ennek, hiába próbálnám tagadni, személyes okai is vannak. Én a nyomtatott szövegen alapuló kultúrában nőttem föl. Korosodó tanár vagyok, akinek elcsavarták a fejét az új médium ifjonti bájai, de azért régi szerelmétől sem akar elszakadni.

Ám filozófus lévén tisztában vagyok vele, hogy milyen káros, szinte gyilkos dolog régi formákat erőltetni egy új kultúrára. Oswald Spengler az ilyesmit egy geológiából kölcsönzött mázsás szakszóval pszeudomorfózis-nak nevezte A Nyugat alkonyá-ban. Azt értette rajta, hogy a régi kultúra annyira ránehezedik egy területre, hogy az ott születő új nem jut lélegzethez, nem képes kibontakoztatni tiszta, egyéni kifejezési formáit, sőt igazából öntudatra sem ébred.

Öntudatból jelen esetben nincs hiány. Az új médium híveire - legalábbis a dotcom válságig, az amerikai Internet biznisz 2000-ben bekövetkezett összeomlásáig - a hurráoptimizmus volt jellemző. De hogy állunk az új médium sajátos, egyéni kifejezési formáival?

A digitális szépirodalom állapota lehangoló.

Kevés író él az új médium adta lehetőségekkel, mer elszakadni a lineáris szövegtől. Hosszú évek óta ugyanazok a nevek forognak virtuális közszájon. Így Shelley Jackson a hypertext-elbeszélés műfajában, vagy Stephanie Strickland a hypertext-lírában. Igaz, körülöttük kisebbfajta kultusz alakult ki. S ne felejtkezzünk meg itt a magyar kísérletről sem: Farkas Péter.

Tim Parks tavaly így értékelte a helyzetet a New York Review of Books-ban: A mozgókép a feltalálása utáni pár évtizedben olyan magasságokba emelkedett, amit azóta sem szárnyalt túl. A médium sajátos lehetőségeit kihasználó hypertext viszont nem virágzott fel, nem vonzotta magához a legjobb írókat.

A magas irodalmi lóról leszállva valamivel kedvezőbb a kép tárul elénk. Különösen az elmúlt egy-két év fejleményei ígéretesek.

Az újságok online változatai sok éve felismerték a hírek folyamatos frissítésében és módosításában, az olvasói visszajelzések felhasználásában rejlő lehetőségeket, nem szólva az internetes hírszolgáltatókról. Az igazi áttörés azonban csak mostanában következett be.

A pár hónapja hálóra bocsátott Google News automatikusan merít az online források százaiból. Percről-percre tárja elénk a témák és fontosság szerint csoportosított hírek és kommentárok folyamát. De maguk a források még túlnyomórészt a nyomtatáson alapuló kultúra körébe tartoznak.

A másik ígéretes fejlemény a blogok megjelenése. Eredetileg weblog-nak nevezték őket, ami gyorsan átalakult tréfásan hangzó és a blablá-t idéző becenévvé. A log naplót jelent, tulajdonképpen a magyar hajónapló-nak megfelelő értelemben. Csakhogy a blogok a legkevésbé sem hivatalos adatokat tartalmaznak. Ha már, akkor inkább az illatos leányszobákban kelt, Kedves Naplóm! kezdetű feljegyzések műfajához hasonlítanak. Azzal a csekély különbséggel, hogy nem tesznek lakatot rájuk, nem a fehérnemű alá rejtik őket, hanem közszemlére teszik a világhálón.

Hihetetlenül népszerűvé váltak. Talán azért, mert a valóságshow-khoz hasonlóan a kukucskálás vágyát elégítik ki. Majd differenciálódott a blogvilág. Megjelentek az újságok szerkesztőségét hozzászólásokkal bombázó internetes Herzogok, Saul Bellow regényhősének XXI. századi utódai. Jöttek a leleplező hírvadászok.

Néhány híres blogger-kommentátor • Mickey Kaus • Virginia Postrel • Glenn Reynolds • Andrew Sullivan • Eugene Volokh Magyar blogger-kommentátorok • Andrassew Iván metablogja

Végül a grafomán, de gondolatgazdag politikai kommentátorok. És mindenki legnagyobb ámulatára ők is szédületes forgalmat értek el.

A sikeres bloggerek beházasodtak a nagy sajtóba. Ma már ott tartunk, hogy egy magára adó amerikai újság saját bloggert alkalmaz. A blog valóban egyéni formája az új, digitális kultúrának. De lám, visszatalált a hagyományos sajtóhoz.

Az igényes online folyó-, valóban folyó iratok [Sic! folyó-, valóban folyó iratok] nincsenek ilyen jó bőrben. Ennek részben pénzügyi okai vannak. A túl magasra kapaszkodott kiadók nagyot zuhantak a dotcom krach idején. A legtöbb szörnyethalt. A nagy kivétel a Slate magazin. Kiadójának egy pillanatra sem kellett belenéznie a szakadékba. Biztosan ül a Microsoft ölében. De náluk sem valami rózsás a hangulat.

Amikor a Slate az idén először és a hasonló online publikációk közül elsőként produkált egy kis nyereséget, nagy feltűnést keltett, hogy az alapító főszerkesztő, a CNN hírtelevízió Kereszttüzéből ismert Michael Kinsley, milyen borongós nyilatkozatokat tett.

Kinsley elmesélte, hogy a kilencvenes évek közepén nagy lelkesedéssel, de teljesen naivan vágtak bele a vállalkozásba. Kezdetben színtiszta pszeudomorfózis volt, amit csináltak. Oldalakra tördelték és oldalszámokkal látták el a szöveget. Minden héten lapzártát tartottak. Azóta sokat fejlődött a Slate. Ma már folyamatosan frissítik a tartalmat; az anyag tele van külső online tartalmakra mutató hypertext hivatkozással; ügyesen élnek a multimédiás lehetőségekkel.

Kinsley mégis csalódott. A webnek - mondja - nem sikerült olyan új nyelvet kifejlesztenie a kulturális kritika számára, amely képes kihasználni a médium előnyeit. Sajnos nekünk sem sikerült.

TARTALMI EREDMÉNYEK

Az elénk táruló kép tehát, jóllehet nem annyira sivár, mint a magas irodalom felől nézve, elragadtatásra nem ad okot. A szöveges tartalom területén még várat magára a beígért digitális kultúrforradalom, bár vannak előjelei. Egyelőre azt kell megbecsülnünk, amit az új médium valóban elért.

Az eredmények a szó szoros értelmében prózaiak, ám attól nem kevésbé lenyűgözők. Hihetetlen és egyre növekvő mennyiségben, egyre könnyebben, egyre sokrétűbb módon használható formában jelennek meg a világhálón a nyomtatáson alapuló kultúra régi emlékei, tegnapi és mai termékei.

Ez történik a világhálón, első sorban az angol nyelvű oldalakon. De mennyi szöveges tartalmat lehet találni magyarul? Nem sokat, és a növekedés üteme sem megnyugtató.

Ami a sajtót illeti, a komoly orgánumok mind megjelennek online változatban. Többnyire a kész lapszámot teszik hálóra, ahogy a Slate annak idején. Mostanában kezdenek csak ráérezni a lehetőségekre; a fórumokon, szavazásokon keresztül egyre inkább bevonják az olvasót az újság életébe.

Egy-két lépéssel a többi előtt járnak a gazdasági lapok. A hvg.hu, a Napi Online és különösen a Figyelőnet más, gazdagabb, mint a nyomtatásban megjelenő ősváltozat. Az üzleti sajtó egyébként mindenütt az élen jár. A Wall Street Journal-nak 300 000 online előfizetője van. Jól kereső menedzserek olvassák, s gyakran a cégük állja az előfizetési díjat.

Igényes, de nem szakbarbár olvasónak szóló, mondjuk a Slate-hez hasonló elektronikus folyóiratunk nincs. Erre talán még nem érett meg az idő. Bár ki tudja, egy dologban ugyanis eltér a magyar internetes sajtókínálat a szokásostól.

Három olyan portálunk van, az Index, a Korridor és az Origo, amely a hirdetéseket hordozó hasznos vagy szórakoztató funkciókat egy online hírszolgálat funkcióival kapcsolja össze. Angol, német vagy francia nyelven nemigen találni hasonlót, bár állítólag Közép- és Kelet-Európában működnek ilyen internet kiadványok. Figyelemreméltó, hogy az Index a színvonalas publicisztikát is vállalni meri, méghozzá a nyitóoldalon. A Korridor sohasem volt ennyire bátor, az utóbbi időben pedig teljesen eltűnni látszanak belőle az igényes közönségnek szánt kommentárok. Az Origo híranyaga kezdettől fogva bulvár jellegű, de ők meg a tudományos ismeretterjesztést vállalják.

ÜRES PALOTÁK ÉS MŰROMOK

A sajtón túllépve azonban szinte semmi jóról nem tudok beszámolni. Kevés a nagy kulturális, tudományos, ismeretterjesztő vagy oktatási portál. Az a néhány is, amely felépült, úgy néz ki, mint egy olyan ház, amelybe bevezették a villanyt, kifestették a falat, de zongorára, szőnyegre, képekre már nem tellett.

Ha a kisebbek felé fordulunk szinte csak romokat látunk. Elhagyott weblapokkal nem csak a magyar háló van tele. A nagy internetszolgáltatók több mint négymillió blognak adnak otthont, ebből kétmillió hétszázezer blogon pár hónapja nem jelent meg semmi, egymillió blog pedig az első nap után kimúlt.

Félig berendezett házak, üresen kongó paloták • c3 • Károlyi Palota • Sulinet • Éjjeli Őrjárat Egy kivétel: folyamatosan készül a berendezés • Kontextus

Az átlagos blogger, a tizenéves kislány nagy elszánással ül a gép elé, hogy aztán másnapra elfelejtse. A mi romjaink meg mintha egyenesen romnak épültek volna, akár egy historizáló parkban.

Nemecsek meglepődött, amikor megtudta, hogy a füvészkerti romok műromok. Nem értette, hogy ha már építenek, miért nem építenek új várat, amiből majd úgyis rom lesz. A viszonyok ismeretében nekünk viszont nincs min csodálkoznunk.

Az üresen kongó paloták állami pénzből épülnek, bár egy ideig a Soros Alapítvány és néhány cég is beszállt a nagy építkezésbe. A műromok pedig, ami ennél is rosszabb, egyszeri állami támogatásból. Újabb egyszeri támogatásra általában nincs remény. Hacsak nem politikai kedvezményezettekről van szó, de rendszerint nekik is meg kell várniuk, amíg barátaik újfent kormányra kerülnek.

Az állami támogatásokat köztisztviselőnek megtett informatikusok és hivatásos adminisztrátorok szokták osztogatni. Ez természetes, de a tartalomfejlesztés számára kedvezőtlen.

Egy informatikusnak nem kihívás a nyomtatott kultúra tömeges digitalizálása. A hivatalnok meg abban érdekelt, hogy a lehető legbonyolultabb, teljesen botránybiztos pályáztatási módszerekkel, minél nagyobb csomagokban szabaduljon meg a pénztől. A szöveges tartalom fejlesztése viszont rengeteg kisebb támogatást igényel.

MIT LEHET TENNI?

Az állami támogatások szétosztásának keretei aligha fognak megváltozni. A kormány által nemrégiben bejelentett grandiózus tartalomfejlesztési tervekből valószínűleg megint csak üresen kongó díszépületek és műromok lesznek.

Elkeseredésre azért nincs ok. A digitális kultúrában annyi életerő van, annyira vonzó, különösen a fiatalok számára, hogy előbb utóbb áttöri a tartalomfejlesztés elé tornyosuló akadályokat. Lehet, hogy nem az állam, hanem a piac felől. Ehhez azonban ki kell alakulnia a tartalompiacnak és a tartalomszolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb fizetős szolgáltatásoknak, mert hirdetésekből nem lehet minőségi tartalomfejlesztést finanszírozni.

Addig is volna mit tenni. Tehetnének valamit a tőkeerős szolgáltatók, akiknek hosszabb távon érdeke lehet magukhoz édesgetni a potenciális vevők kisebb, válogatott csoportjait. Sőt, még az elkerülhetetlenül nagy léptékben gondolkodó állami hivatalok is találhatnának maguknak feladatot.

Például föl lehetne vásárolni a jobb kiadók elfekvő készleteit. Nem a raktárakban heverő, kinyomott példányokat, hanem a könyvek tartalmát. Ez az anyag többnyire már digitalizált, bár nem teljesen netrekész. A kiadók és a könyvek szerzői bizonyára örülnének egy kis pénznek cserébe az internetes hozzáférhetővé tétel jogáért.

A tudományos és tankönyv kiadóknak nem kell okvetlenül jókedvükben megengedniük a kiadványok hozzáférhetővé tételét. Mivel közvetlen és közvetett költségvetési támogatást kapnak, az államnak jogos elvárásai lehetnek velük szemben.

Ez a megfontolás vezette a német szövetségi parlamentet, amikor az Európai Unió egy irányelvét követve, példa értékű módosítást illesztett a szerzői jogi törvénybe. Az új paragrafus értelmében a tankönyvek és tudományos munkák kiadói szerény átalánydíj fejében kénytelenek eltűrni, hogy kiadványaik felkerüljenek az iskolák és az egyetemek belső hálózatára.

Itt vannak aztán a vastag irodalmi, kulturális, közéleti folyóiratok, tele értékes szöveggel. Egy részük egyáltalán nem található meg a neten. A többiek a romépítők táborát növelik. Hálóra visznek egy-két számot, aztán abbahagyják. Két kézen meg lehet számolni a tiszteletre méltó kivételeket.

Vastag folyóiratok online romkertje • BUKSZ • Holmi • 2000 • Magyar Filozófiai Szemle • Múlt és jövő • Magyar Tudomány • Budapesti Negyed • Információs Társadalom • Balkon • Műhely • Palimpszeszt

A vastag folyóiratok szinte kizárólag állami támogatásnak köszönhetik fennmaradásukat. A támogatás rendszere működik, elég egy kicsit kiegészíteni. Ahhoz a feltételhez lehetne kötni a szubvenciót, hogy a folyóiratok jelenjenek meg online változatban is.

Lett volna még egy pár jó ötletem, ahogy a rabbi mondja a régi viccben. De elég ennyi, hogy kiderüljön, hol vannak a használtbútor-raktárak. A legszükségesebb berendezéssel hamar el lehetne látni az üres palotákat. Egyszer majd elkészülnek az új, formatervezett darabok is.