A koronatanú a történetben szereplő titkosszolgálati munkatárs lett volna, aki, miután az önmerénylet balul ütött ki, és ő súlyosan megsérült, feltárta az ügy általa valódinak tartott indítékait. Később írásban is eljuttatta a nemzetbiztonsági bizottság elnökének a vallomását, amelyben többek között leírta, hogy "akármilyen óvatosan is akarok fogalmazni, akkor is azt kell mondanom, hogy magát a Fideszhez igen közelállónak bizonyító személy arra kívánt rávenni, hogy egy hamis vád állításával nyújtsak segítséget egy feltehetőleg politikai cél eléréséhez".

Haraszti Miklós 1999. október 8-án Önrobbantó köztársaság címmel ismertette az ügy hátterét a Népszabadságban, feltéve a kérdést, hogyan lehetséges, hogy a rendőrség, az ügyészség és a sajtó egyaránt agyonhallgatja ezt az önvallomást és annak összefüggéseit: "Szörnyűbb váddal még nem illették a Köztársaságot: a nemzetbiztonság irányító hivatalában bűncselekményt terveztek, hogy megtévesszék a közvéleményt" - írta. A szerző csodálkozásának adott hangot: mire várnak az ügyészi szervek? Egy demokratikus köztársaságban ilyenkor valakinek meg kell bűnhődnie, vagy rágalmazás miatt, vagy azért, mert igaz a vád.

Új Péter szerint "a Börzsönyben lángoló trabantos ügynök fényénél Európa legröhejesebb titkosszolgálatának árnyképe rajzolódik ki".

"Szörnyű vád" a Köztársaság ellen és "röhejes titkosszolgálat" - szerintem mindkét állítás igaz. Több mint négy év távlatából, a büntetőeljárás végének ismeretében bizony nehéz eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk, ha nemzetbiztonságunk őrzőinek, bűnüldöző szerveinknek (a rendőrségnek, az ügyészségnek) szakértelmére és függetlenségére gondolunk. Meddig jutott a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás a röhejesen félresikerült bűncselekmény dermesztő hátterének a feltárásában? Akadt-e egyetlen olyan ügyész, nyomozó, bíró, aki legalább megpróbálta volna feltárni a bűncselekmény hátterét? A büntetőügyben eljárt védőként azt kell válaszolnom, nem!

Két kormány volt ez idő alatt hatalmon. Az előzőnek - feltehetőleg egyes politikusainak érintettsége miatt - nem állott érdekében az igazság feltárása, a mostani számára pedig ez már túlhaladott dolog, átrobogtak rajta az elmúlt négy év sokszor röhejes, de még többször dermesztő eseményei. A tisztviselők pedig, ahogy Haraszti előre látta, összeszorított szájjal hallgattak.

Lakatos Miklós ellen - mert hiszen róla van szó -, valószínűleg az ügy nyilvánosságra kerülésének hatására, a legfőbb ügyész helyettese rendelt el nyomozást 1999 őszén a hatóság félrevezetésének gyanúja miatt. Az ügyet előzetesen államtitokká minősítette, akkor még arra lehetett gondolni, hogy annak titkosszolgálati háttere miatt.

Lakatost csak fél évvel (!) később, 2000 márciusában hallgatták ki először gyanúsítottként, amikor a Legfőbb Ügyészségnek már új vezetője volt. A gyanúsítás indoklása szerint az előző év májusában a Váci Rendőrkapitányságon büntetőeljárás alapjául szolgáló valótlan bejelentést tett, mely szerint ismeretlen tettesek a gépkocsijára rálőttek, aminek következtében a személygépkocsi (Trabant) az árokba fordult és kigyulladt.

Lakatos előadta, hogy az üggyel kapcsolatosan korábbi munkahelyén - a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál - részletesen, majd az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt is meghallgatták. Az történtekről húsz oldal terjedelmű, kézzel írt közérdekű bejelentésben számolt be, amelyet a bizottságoknak átadott. Lakatos a nyomozó hatóság előtt azt nyilatkozta: a cselekményt abban a hiszemben követte el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, hogy hazája érdekét szolgálja vele, s alapos oka volt rá, hogy így gondolja.

A védelem indítványozta, hogy a nyomozó hatóság szerezze be a hivatkozott közérdekű bejelentést, továbbá a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál és az országgyűlési bizottságban felvett jegyzőkönyvet Lakatos meghallgatásáról. Ezek olyan bizonyítékok, amelyek a tényállás részét képezik, és ismeretük nélkül a védelem nem tudja ellátni feladatát.

Az indítványt elutasították azzal az indoklással, hogy a hatóság előtt tett valótlan bejelentés elegendő adatot tartalmaz az ügy elbírálásához. Ezután a gyanúsított és védője az ügy szigorúan titkos minősítése ellen is panaszt jelentett be. Ha ugyanis az ügyet a nyomozó hatóság a valótlan tartalmú bejelentés alapján kívánja elbírálni, akkor nincs szükség a titkosításra. Ha viszont tekintettel van arra a mögöttes tartalomra, ami a bűncselekmény kiváltó oka volt, ami annak motívumát képezte, és ami nélkül a tényállás törvényben előírt teljes felderítése nem állapítható meg, akkor elfogadható a titkos minősítés. Törvénysértő ellenben a hivatkozott iratok beszerzésének elutasítása, hiszen azok nélkül a tényállás teljes felderítésére irányuló kötelezettségnek nem lehet eleget tenni, s egyúttal a védelem alkotmányos jogát is korlátozzák.

A panaszt természetesen elutasították. A határozat indoklása tartalmazott egy igencsak érdekes és árulkodó kitételt, mely szerint Lakatos közérdekű bejelentését nem kell beszerezni, mivel az a nyomozó hatóság rendelkezésére áll. Tehát a nyomozó hatóság mégiscsak támaszkodni kívánt a puszta hatósági bejelentésen kívül más adatokra is, de addig ezt nem ismerte el. Ezek után a nyomozó hatóság képviselője megtagadta, hogy másolatot adjon ki a dokumentumról, holott az sem tartalmilag, sem formailag nem képezett államtitkot. (N. b.: a közérdekű bejelentést akkor már rég elolvashatta bárki az interneten.)

Lakatos Miklóst a bíróság - megállapítva, hogy a bűncselekményt az eljárás során ismeretlenül maradt személy felbujtására követte el! - megrovásban részesítette, mert félrevezette a hatóságot. És még ki van félrevezetve ennek az ügynek a kapcsán? A kérdés eldöntését az olvasóra bízom. Van egy félrevezető személy, egy félrevezetett hatóság… És a többi néma csend.

Pajcsics József
ügyvéd