Úgyszólván minden valláson és felekezeten belül megtalálható a homoszexualitást támogatók és ellenzők csoportja. A keresztyén ember alapvető útmutatója Isten Igéje, ezért semmilyen emberi gondolat vagy érzelem nem nyerhet elsőbbséget a Szentírás szavával szemben. A Biblia értelmezése azonban nehéz és körültekintést igénylő hittudományi feladat, mely magában foglalja a Biblia eredeti nyelveinek, korának, társadalmi, földrajzi, politikai és vallási körülményeinek alapos ismeretét. Isten örökkévaló Igéje a testet öltött Ige, maga Jézus, aki végérvényesen érvényes példa és alapkő minden keresztyén teológiai kérdésben.

A Biblia nagyon keveset beszél a felnőtt homoszexuálisok közötti kapcsolatról. A Biblia-kutatók vitáznak azon a mintegy tucatnyi szentírási helyen, amelyek az azonos neműek közötti kapcsolatra utalnak. Ezekben egyértelműen igazolható, hogy a pogány bálványimádás, a korabeli templomi (kultuszi) prostitúció és a gyermekekkel való nemi visszaélés kap éles kritikai hangot. Minden bibliai ige sajátos környezetben, egyedi körülmények között hangzik el, s a reformátori teológia útmutatása szerint a leghelyesebb az, ha a Szentírást a Szentírás szavaival magyarázzuk, hiszen Scriptura Sacra sui ipsius interpres. Ez a hermeneutikai alapelv a Szentírás magyarázatát nem külső, hanem a maga szellemének megfelelő értelmezéshez köti. A Biblia minden szava igaz, a történeti kontextusok figyelembevétele alapvető kötelessége minden értelmezőnek, igehirdetőnek és lelki gondozónak, mert sok ige betű szerint jelenkorunk társadalmában "teljesíthetetlen", illetve abszurd: 2Móz 35,2 (aki vasárnap/szombaton dolgozik, halállal kell lakoljon), 2Móz 21,7-8 (valaki a lányát eladhatta rabszolgának), 3Móz 24,16 (aki káromkodik, azt meg kell ölni), 3Móz 20,10 (ha valaki házasságot tör, meg kell ölni), 3Móz 19,19 (tilos a földbe kétféle magot vetni, olyan ruhát hordani, amely kétféle anyagból készült) és még számtalan igehelyet lehetne sorolni. Ezek szó szerinti betartása esetén nem sok ember maradhatna életben… Másrészt tény, amit Pál apostol örök figyelmeztetésként mond: "a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít" (2 Kor 3,6). A Biblia szavaival sokszor öltek a történelem folyamán, sőt, Jézust is a Biblia szavaival ítélték el, mondván, hogy káromolja Istent. Csak Jézus a hiteles példa abban, hogy mily módon lehet az Igével építeni, gyógyítani, Istenhez vezetni embereket és nemzeteket egyaránt. A keresztyén egyháznak mindenkihez van üzenete: zsidóhoz és göröghöz, férfihoz és nőhöz egyaránt. "Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik őt segítségül hívják" (Róm 10,12). Keresztyén egyház és közösség senkit nem rekeszthet ki, azok közül, akik vágyva várják és óhajtják az Istennel való közösséget. Azokat a homoszexuálisokat, akik igénylik e közösséget, függetlenül attól, hogy életformájukra ítéletet vagy felmentést mond közvetlen környezetük, az egyház vagy a társadalom, mindenképpen Krisztushoz kell vezetni. Semmi nem indokolja a felelőtlen ítélkezést, mert Jézus Lelkének fényében, ha ítélkezés és kegyelem közt hánykódunk, inkább a kegyelem felé kell térnünk. Ha magabiztos meggyőződés és bizonytalan alázat közt vívódunk, inkább az alázat felé hajoljon szívünk. Ha megvetés és szeretet közt őrlődünk, inkább a szeretet felé térjünk. Ha így teszünk, minden bizonnyal hűségesebb tanítványai leszünk annak a Jézus Krisztusnak, aki megtestesítette a kegyelmet, az alázatot és a szeretetet.

Nem tartom biblikusnak azt a rosszhiszeműséget, amelyet sokszor egy adott társadalmon vagy egyházon belül emberek egymással szemben tanúsítanak. Észszerűbb, de még inkább Lélek-szerűbb lenne az, ha csendes alázattal tudnánk józan ésszel, imádságos szívvel párbeszédet folytatni egymással és Istennel azon kérdések kapcsán, amelyek bizonytalanságot és félelmet keltenek, sokaknak pedig fájdalmat okoznak. Az egyház semmilyen esetben sem adhat eszközt emberek kezébe, hogy azzal felebarátjukat zaklassák, viccelődjenek vagy gyűlölködjenek. Nem kell ördögöt kiáltani ott, ahol teológusok gondolkoznak, s nem kell korlátoltnak nevezni azokat, akik számára fontosak az értékek.

Ha vannak "táborok", akkor is kerülni kell az igazságtalan és mindenkinek fájdalmas harcot. Jézustól tanulva, jobb lenne az asztalközösség csendes párbeszédét választani minden élethelyzetben. Megosztott társadalmunkat és keresztyén felekezeteinket nem szabad terhelni újabb és újabb szétfeszítő ékekkel, mert legyen bármilyen igazság, ha nincs benne szeretet, akkor hitvány kegyetlenséggé degradálódik. A sok botránkozás és botránkoztatás helyett talán többet kellene imádkozni, párbeszédet folytatni, előmozdítani a fontos értékek jó példaként való felmutatását. Erősíteni kellene a családokat, a hiteles párkapcsolatokat. Nem hiszem, hogy a legfontosabb kérdés a homoszexualitás lenne a teológiában vagy a ma társadalmában, akkor, amikor hullanak szét a családok, amikor megfogant, egészséges magzati életek oltatnak ki. Az ember élete csodálatos küldetés, amely nem csupán szexualitásból áll, egy ember "értékessége", társadalmi "hasznossága" semmi esetre sem határolható be, ítélhető meg termékenysége, esetleg szexuális orientációja alapján (Ézs 54,1-17.).

C. S. Lewis főördögének, Csűrcsavarnak a tanítványördögéhez intézett gúnyos tanácsa így hangzik: "Az a lényeg, hogy elérd, hogy amikor csak árvíz van, akkor is mindig tűzoltókészülékekkel szaladgáljanak." A Betegségek Nemzetközi Osztályozásának X. kiadásában a homoszexualitás mint diagnózis nem szerepel! A pszichológia, az orvostudomány, a pszichiátria hivatalosan állítja, hogy a homoszexualitás nem betegség, hanem természetes hajlam, és a nemi irányultság tartós identitás, nem pedig életmódválasztás. Ezért jobb lenne, ha az egyház inkább olyan területre fordítaná energiáját, ahol tényleg el tud érni valamit: például szociálisan hanyatló, globalizálódó, a természetet és társadalmat egyaránt pusztító kultúránk valós problémáira!

Rendületlenül keresnünk kell arra a választ, hogy mit tenne ma Jézus! A házasság és a keresztyén családmodell hanyatlásának mostani tragikus időszakában nem a periferiális, marginális kérdésekkel kellene foglalkozni, hanem a hűséggel, az emberi értékekkel, valóban azzal, ami a társadalom alappillére: a családdal, hogy az abban felnövő nemzedékek megtanulják szeretni, elfogadni, és segíteni egymást. Ennek jó kezdete, ha önmagunkkal szemben igényesen követelőbbek, másokkal szemben pedig türelmesebbek vagyunk.

KUN ANDRÁS NÁNDOR

református lelkipásztor,

okleveles teológus