-Egy igazán frappáns kérdéssel nyitok: mit keresünk éppen itt?

Az első sétánkon Újlakon voltunk. Ez itt egy másik nagyon fontos városfejlesztési terület, ahol valami nagy egység jött létre. Sőt ez egy kísérleti terület, amelynek a tanulságait, sokak által fogalmazva: értékeit megpróbálják a Józsefvárosban hasznosítani. Párizsi modell: annak idején Mitterrand elnöksége és Chirac polgármestersége alatt a város XIX. kerületében volt egy projekt, amelynek az egyik célja a bevándorló lakosság kiűzése volt. Itt is hasonló történik. Bár ez nem cél, csak végeredmény, a környéken élő cigányokat űzik ki.

-Ami a házakat illeti, elég vegyes a kép, eddig.

Igen, az eklektikus és a lipótvárosias épületek keverednek. Legalábbis az Angyal utcáig. Ezzel nincs baj, megvolt a hangütés, de ezt a hangot nem tudták továbbvinni.Elmondom, mi van itt. Kezdem a rosszal. Nem, inkább a jóval. Jó az, hogy fák vannak, jó, hogy sétálóutca, nagyon jó, hogy olyan utcabútorokat tettek ki, amelyek egy városrész belakottságát sugallják. A baj az, hogy ezen a környéken mindez szociálisan nem tartható fenn. A kuka fekszik a földön, a gyep ki van égve, taposva...

-A földön kis plasztikpohárka heverész nápolyissztaniolok között...

�a közlekedési táblák meg összevissza állnak.

-Nini, egy edényzet, az originált kutyakula-összeszedő zacskóknak. Kukkantsunk csak bele, mennyire környezettudatos a lakosság errefelé.

Cigisdobozok, néhány csokipapír. Meg négy vagy öt érintetlen zacskó.

-Nyilván valaha több volt benne, tehát van remény.

Remény az van. Meg kutyaszar is, a földön, bőven. Ahol leparkoltam, ott is csak lóugrásban lehetett járni.

-Viszont még megvan a tábla, e szerint az egész szakasz nem több kétévesnél. Ehhez képest eléggé le van darálva.

Tanulság: hiába van egy jóakaratú várostervezési program, ha nem viszik következetesen végig, az egész semmit sem ér. Olyan ez, mint frakkot húzni valakire, aki...

- Vigyázz, egy róka.

Kösz. Szóval valakire, aki a sárban hempereg. Hipotézisem szerint ez a negyed két-három évtized múlva ugyanarra a nívóra fog visszasüllyedni, ahol az átalakítás előtt volt. Nem sikerült annak az életformának az urbanisztikai keretet megadni, ami elindíthatná a népességcserét, mondjuk úgy: dzsentrifikációt.

- Imhol egy ház, amit biztos nem szeretsz: mai, de klasszicistának akar látszani. 13A/B.

Ja, ez valami volt, de nem t'om, mi lett belőle. A másik bajom, ezek a "Legyen Hangulatos A Kisvárosunk" típusú színek, amelyektől rosszul vagyok. Ezek a zöldek nem léteznek. Tudomásom szerint nagyjából 3800-féle zöld szín létezik a világon, de ez speciel nincs köztük. Leginkább még a pisztáciára hasonlít. Gemütlich. De meg is érkeztünk a Liliom utca sarkára, ahol tombol a posztmodern.

- A posztmodern azt jelenti, hogy meztelen kirakati bábu lóg egy vason?

Az, hogy szobrok vannak a házon, vagy valamiféle változatosság, megjegyezhető dolgok, az tök jó, de ez a baba például tényleg meglehetősen bornírt.

- Ez a másik ház itt a sarkon az osztott kis ablakokkal nekem a békebeli Szarajevót juttatja eszembe. Ebből kiderül, hogy voltam ott, tehát világot látott ember vagyok..

Van benne valami balkáni, de ez a ház se stimmel. Ezek az épület lábait körbefogó, repedezett szélű betonpadok, amelyekre ember még nem ült rá, mert öblös, és ezért belefolyik a piszok, de egyébként is miért ülne ide bárki, amikor az utca tele van padokkal. Ebben a tömegben, ami itt van, az ember mindig talál helyet. Ötven vagy száz év múlva biztos nagyon örülni fognak, hogy ez a ház nagyon ilyen, de most szerintem elég kicsinyes, nem elegáns, rossz arányú.

- Nini, egy kis cédula az oszlopon: Zsófi, Vera, elveszett a számotok. Ezúton üzenjük: Zsófi, Vera, valaki elvesztette a számotokat, a Tompa utcai kis cédulán még van egy kis hely, oda kéne írni.

Randevúhely tehát már van. De nézzük csak ezt a kutat.

- Igen, csak nézzük, mert nem működik.

Lám csak, valaki, egy olasz turista minden oldalára ráírta alkoholos filccel, hogy Catania. Rátalált végre egy kútra, de nem működött, és ráírta egy város nevét, ahol mindig, mindenhol csobog a víz. De íme, itt egy pompás, ún. sarokhangsúly, ez megint csak a Műegyetem valamelyik, aki-tudja csinálja-aki-nem-tudja-tanítja típusú tanárától származhat. Két hurkapálcikán áll egy gigantikus, aránytalanul hatalmas hasáb, amelynek a sarkai fagynak szét. Egyes.

- Vele szemben pedig magos Déva vára: Hotel Páva Plaza. Még áll, tehát benne van a hölgy.

Ahogy az elegáns lídói szállók előtt: Flair székek és kiégett tuják a műanyag ládákban. Abban bízom, hogy a petúnia igazi, bár ha megfognánk, lehet hogy kiderülne, az is műanyag.

- A műanyag bútorokról mindig leborul a söröm, mert izgága vagyok. Nem szeretem őket.

Ezzel nem vagy egyedül. Látod, más sem ül itt. De lassan megérkezünk a frontvonalhoz, a Ferenc térhez.

- Aha, már hallani a géppuskákat.

Igen, javában fúrnak-faragnak. Az építkezések átcsaptak a túloldalra.

Aki kérdezett és közbevetett: Bárkay Tamás.
Aki válaszolt és értékelt: Bojár Iván András.