Politikai adok-kapok a bankbotrányban

Az MSZP kérdései kapcsán kiderült, a büntetőeljárás alá vont vezető bróker néhány hete a Fidesz több vezetőjével tárgyalt. A Fidesz is kérdez: ők a jelenlegi pénzügyminiszter és a miniszterelnöki kabinetfőnök felé terelik a figyelmet.

A Fidesz állami számvevőszéki vizsgálatot szorgalmaz az Állami Autópálya-kezelő Rt.-nél (ÁAK Rt.) a K & H Equities kapcsán - jelentette be tegnap Tállai András képviselő. Mint hozzátette: a parlament számvevőszéki bizottságának elnökeként levelet ír a kormányfőnek. Ebben felszólítja Medgyessy Pétert, hogy kérje fel a számvevőszéket (ÁSZ) az Állami Autópálya-kezelő Rt. befektetési tevékenységének ellenőrzésére.

Tállai és Rogán kérdései

A képviselő kérdéseket is feltett. Tudni szeretné, hogy egy állami részvénytársaság miként utalhatott át kezelésre közbeszerzési pályázat nélkül 13 milliárd forintot egy brókercégnek. Honnan volt ennyi pénze az rt.-nek, mikor az általa ellátott feladatok ezt nem indokolták. Hogyan lehetséges, hogy a részvénytársaság frissen kinevezett vezérigazgatója egy személyben döntött ekkora összeg átutalásáról. Tállai szerint tisztázni kellene azt is, hogy az rt. igazgatótanácsába miként kerültek a Kereskedelmi és Hitelbank képviselői.

Tállait követően Rogán Antal az újságírókat arra emlékeztette, hogy a jelenlegi pénzügyminiszter, László Csaba korábban a Kereskedelmi és Hitelbank vezérigazgató-helyettese volt, majd ő is kérdezett: azt firtatta, hogy László Csaba korábban tudott-e a bank brókercégének tevékenységéről. Szerinte a pénzügyi tárca vezetőjének választ kell adnia arra, hogy a pénzintézetnél milyen területet felügyelt, és volt-e köze ahhoz, hogy a brókercég 13 milliárd forinthoz jutott. Rogán az "érdekességek" között említette, hogy a bank a pénzügyi tárca vezetőjének kinevezése után rövid időn belül delegálhatta egyik igazgatóját az ÁAK igazgatótanácsába.

László Csaba pénzügyminiszter 2001 februárjától 2002 februárjáig a K & H Bank integrációért felelős vezérigazgató-helyettese volt, és e minőségében egyetlen konkrét befektetést, értékpapír-ügyletet vagy ügyfélszámlát sem felügyelt - jelentette ki Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium (PM) szóvivője, aki szerint László Csaba e beosztásában nem felügyelte a K&H Equities tevékenységét, az értékpapírcég egy másik vezérigazgató-helyettes alá tartozott. Máté Dániel szerint László Csaba nincs rajta a kiemelt ügyfelek listáján, de igénybe veszi a K & H Bank szolgáltatását, ugyanis a banktól való távozása óta megőrizte folyószámláját, fizetését most is erre utalja a Pénzügyminisztérium. Más banknak, illetve több biztosítónak is ügyfele.

A kérdéseket a nap folyamán az MSZP részéről Katona Béla folytatta. A Fideszhez fordulva arra volt kíváncsi: Igaz-e, hogy a K & H Equities sikkasztással gyanúsított volt vezetője külföldre távozása előtt hosszas beszélgetést folytatott Áder János frakcióvezetővel? Igaz-e, hogy Kövér László választmányi elnök öccse, Kövér Szilárd rendszeres üzleti kapcsolatban állt Kulcsár Attilával? Igaz-e, hogy Rogán Antal képviselő többször találkozott Kulcsár Attilával, és közvetítőn keresztül a brókercég intézte egyes pénzügyeit? A szocialisták frakcióvezető-helyettese leszögezi: "rendkívül károsnak tartjuk, hogy a Fidesz hazugságokat hangoztató politikai kampánnyal próbálja akadályozni a nyomozás eredményességét, akkor is, ha a Fidesz vezetői esetleg saját érintettségükről akarják elterelni a figyelmet".

Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy fejezze be mocskos politikai kampányát - áll a közleményben. A szocialisták viszont egyetértenek azzal, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálja meg az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Rt. befektetési tevékenységét a brókercég ügye kapcsán.

Közleményre közlemény

Áder János a közleményre közleménnyel reagált: Kulcsár Attilával kétszer találkozott, írja, feltehetően kevesebbszer, mint Katona Béla nem egy frakciótársa vagy miniszteri pozícióban lévő jó barátja. A Fidesz frakcióvezetője szerint Kulcsár Attila a találkozón arról tájékoztatta, hogy "nagy botrány várható a bank berkeiben, valamint, hogy a nyilvánosságra kerülő visszaélések az MSZP felső vezetéséig érnek, Medgyessy Péterig, Draskovics Tibor miniszterelnöki kabinetfőnökig és László Csaba pénzügyminiszterig. Kulcsár beszámolt Ádernek a K&H Equities VIP-listájáról, amelyen állítása szerint neves újságírók vagy például Endrényi Judit, Mudura Sándor, Medgyessy Péter "vadászcimborája" és Karl Imre neve is szerepel. Hozzátette, erről Kulcsár Attilának nem volt bizonyítéka. Azért fordult hozzá, mert politikai védelmet akart a kirobbanó botrány előtt. Áder javasolta neki, hogy forduljon a nyilvánossághoz. Végül ő is kérdez. Azt tudakolja, hogy László Csaba a bank egyik korábbi vezetőjeként tudott-e a brókercég tevékenységéről, volt-e köze ahhoz, hogy a cég jogosulatlan állami pénzekhez jutott, továbbá hogy az ÁAK Rt. miként utalhatott át 13 milliárd forintot közbeszerzési pályázat nélkül egy "kétes hírű brókercégnek" kezelésre.

Kövér Szilárd is válaszolt Katona Bélának. Állítása szerint egy nyomdai üzletrész - utóbb sikertelen - megvásárlásának ügyében találkozott négy éve Kulcsárral. Rogán Antal bejelentette, néhány hónappal ezelőtt egy társaságban mutatták be neki Kulcsár Attilát. A képviselő azt is közölte: nem volt számlája sem a K&H -nál, sem a K&H Equitiesnél, de felhatalmazta a bank megbízott vezérigazgatóját: ha talál szerződéseket, amelyek ennek az ellenkezőjét bizonyítják, hozza azokat nyilvánosságra.

A kormányszóvivő reagál

Az elmúlt napokban Rogán Antal és Tállai Andás a Fidesz képviselői hamis vádakat, homályos célzásokat fogalmaztak meg kormánypárti politikusokkal, családtagjaikkal és köztisztviselőkkel kapcsolatban - írja közleményében a kormányszóvivő. Gál J. Zoltán leszögezi: László Csaba, aki 2002 februárjában, valamint Draskovics Tibor, aki 2001 szeptemberében távozott a banktól, nem viselt felelősséget olyan banki kapcsolatokért, üzleti tranzakciókért vagy szervezeti egységekért, melyekkel a hírekben szereplő bróker foglalkozott, vagy amelyekhez az említett munkatárs tartozott. Ezekkel a területekkel egyikük sem foglalkozott. Draskovics Tibor lapunknak elmondta: eredetileg mindketten az ABN AMRO Banknál voltak vezérigazgató-helyettesek, és csak a két bank 2001-es fúziója kapcsán kerültek a K&H -hoz. Ő maga nem ismeri Kulcsár Attilát, mert az ő idejében a bróker nem a K&H Equitiesnél dolgozott, hanem - tudomása szerint - a K&H Alapkezelőnél, amely nem hozzá tartozott, ezért semmilyen tevékenységéről nem tudott, ellenőrzési kötelezettsége nem volt. A bróker azt követően került az Equitieshez, hogy Draskovics Tibor elhagyta a bankot.

Ami az Állami Számvevőszék vizsgálatára irányuló felszólításokat illeti, a kormányszóvivő kijelentette: "Jelenleg az Országos Rendőr-főkapitányság, a fővárosi Főügyészség, és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálja a K&H Equities, a Pannonplast és az ÁAK Rt. pénzügyi tranzakcióit. Az ÁSZ ez évi ellenőrzési tervének megfelelően már zajlik a gazdasági minisztériumnak, az autópályakezelő rt. felügyeleti szervének a vizsgálata. A vizsgálat mélységének, a vizsgált szervezetek körének, a vizsgálat ütemezésének eldöntése az ÁSZ dolga".

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.