Gandhi nevével és szellemében

Gimnáziumunk Ifjúság - Iskola - Gazdaság projektjének legizgalmasabb szakasza a cserekapcsolat, ezen belül is utazás Németországba, Isnybe (Baden-Württemberg), illetve a német diákcsoport látogatása Gyönkön. Barátaink a tavasszal látogattak meg minket, Gyönkön és környékén kívül jártunk Budapesten, a Balatonon, a fóti "filmgyárban" és Pécsett is.

Nos, a pécsi program kiemelkedő eseménye a Gandhi Gimnázium megtekintése volt. Közép-Európában egyetlenként ez az intézet - amely a nagy indiai hazafiról, Mahatma Gandhiról kapta a nevét - tanulni vágyó roma diákokat karol fel, de járhatnak ide nem roma származásúak is.

Az iskola alapítója és első igazgatója néhai Bogdán József volt. Itt 1993 óta folyik a tanítás. Fontos cél a cigány kultúra és a cigány nyelvek (beás, lovári) ápolása mellett a szociálisan hátrányos helyzetű, ám tehetséges fiatalok felkutatása, és számukra lehetőség biztosítása a középszintű tanulmányok elvégzésére. A cigány nyelvet a legtöbb diáknak már tanulnia kell, ezt anyanyelvi tanárok közvetítik. Emellett németet, angolt és franciát is tanulhatnak. Az érettségi mellett két nyelvvizsgára van lehetőség.

A gimnáziumban alternatív módszereket alkalmaznak a tanításban, a projektmunkát részesítik előnyben, fontosnak tartják a csapatszellem kialakítását. Gyakran végeznek tereptanulmányokat, hogy az elméletben megtanultakat a diákok a gyakorlatban is kipróbálhassák. A tanulók a 10. évfolyam végén választanak tantárgyi szakirányt.

"A gyerekek itt megtapasztalják a tanulás igazi hasznát és értelmét" - nyilatkozta az iskola igazgatónője, Csovcsics Erika. "Jelenleg 230 tanulónk van, a túljelentkezés kétszeres. Az eddig érettségizettek 70 százaléka folytatta tanulmányait felsőoktatási intézményben. Az ide felvett tanulóknak a 340 fős kollégiumban magas kedvezményekkel biztosítunk szállást. A legtöbb diák a Pécs városa által meghatározott étkeztetési maximumöszszegnek csak 25 százalékát fizeti. A tankönyveket ingyen kapják. A kollégium egyébként úgy működik, mint ha a fiatalok második otthona lenne."

Az épület és a légkör valóban nagyon barátságos: színesre festett falak, érdekesen díszített osztálytermek, társalgó csocsóasztallal, zenehallgatási lehetőséggel. Az önkormányzat nagy önállósággal dolgozik, gyakran szerveznek programokat a diákok kezdeményezésére. Csupán kevés tanári segítséget és némi pénztámogatást kapnak. Ezzel is igyekszik az iskola önálló szervezésre, munkára ösztönözni a tanulókat. Többféle szakkör közül választhatnak, a sportok közül kiemelkedően népszerű az asztalitenisz.

Nincs hagyományos értelemben vett szülői értekezlet. A patrónusok (osztályfőnökök) személyesen mennek ki családlátogatásra, felmérik a tanítványok szociális helyzetét, megbeszélik a felmerülő problémákat, utánajárnak a hiányzások okainak, és ha tudnak, segítenek.

"Változnak az idők, és változunk mi is" - hirdeti a felirat a Gandhi Gimnáziumban. Az itt felkínált lehetőségek kitárják a teret az érvényesüléshez roma gyerektársaink előtt.

György Imre
Reitzi Beatrix
Tolnai Lajos Gimnázium, Gyönk

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.