Egy álmerénylet rövid története

1999. május 21-én egy volt titkosszolgálati tiszt, Lakatos Miklós a Börzsönyben egy hegyi úton leállította Trabantját, többször átlőtte saját kocsija üvegét, majd felrobbantotta a benzintankot. Ezután egy napig bujkált, mint akit üldöznek, majd azt igyekezett elhitetni a rendőrséggel, hogy titkosszolgálati alkalmazottak "maszekoló" biztonsági vállalkozása, a titkosszolgálati akciók fedőcégeként működő Pinpoint Kft. tagjai törnek az életére. De Lakatos megégett a fellobbanó tűzben, és fájdalmában elejtette az öngyújtóját. Nem tagadhatta hát, hogy ő gyújtotta fel a saját kocsiját. Lakatos azt állította, hogy miután rálőttek a támadók, azért gyújtotta fel a kocsiját, hogy ha visszatérnének, ne üldözzék tovább. Hamarosan megdőlt azonban ez az állítás is. Kiderült, hogy az autót ért lövéseket is ő maga adta le. Használhatatlanná vált a "merénylet" meséje.

Lakatos Miklós minderről az Orbán miniszterelnök által kirobbantott "megfigyelési ügy" parlamenti vizsgálóbizottságának próbált beszámolni 1999 őszén. Az álmerénylet megszervezésének és kudarcának történetét egy húszoldalas, kézzel írott önvallomásban tárta fel.

A volt titkosszolgálati tiszt szörnyű dolgot állított a Magyar Köztársaság hivatalban lévő vezetőiről: történetének lényege, hogy az őt instruáló közvetítők Kövér László titkosszolgálati miniszter akkori titkárának, Szadai Károlynak az ígéretére hivatkozva lakást és új kocsit ígértek neki, ha merényletet színlel maga ellen, és ezzel politikai indíttatású bűncselekmény gyanújába keveri a Pinpoint Kft.-t.

Az eredeti terv szerint Lakatos azt állította volna a sajtónak, hogy a "megtámadott" Trabantban nála volt a Pinpoint Kft.-t "leleplező" jelentése, ezért törtek az életére.

A Pinpoint Kft. elleni "bizonyítékra" az Orbán-kormánynak lett volna szüksége, hogy rábizonyíthassák a cégre: az előző kormány megbízásából közpénzből, titkos eszközökkel megfigyelték a Fidesz vezetőit és családtagjaikat. Az álmerénylettel "igazolt" megfigyelési vádaktól ugyanakkor végső soron az akkor ellenzékbe szorult pártok meggyengülését remélhették. Ha tehát Lakatos igazat mondott, politikai célú bűncselekményt követett el az Orbán-kormány bűntársaként, ami akkor is megtörtént, ha végül is nem sikerült a kiszemelt célpont ellen fordítani.

A "megfigyelési" ügyben felállított parlamenti bizottság elnöke, Kosztolányi Dénes 1999. május 11-én még koronatanúként nevezte meg Lakatos Miklós titkosügynököt. A Pinpoint Kft.-ről készített jelentésére hivatkozott, amelyet Kövér László minisztériumától kapott.

Tíz nappal később Lakatos Miklós elvégezte, amit rábíztak, de csak másnap került elő sebesülten. A történtekről azonban akkor sem a rendőrséget, hanem Kövér miniszter titkárát tájékoztatta. Szadai Károly értesítette aztán a rendőrséget a "merényletről".

Következmények nincsenek

Május 22-én nem szerepelt a rendőrségi hírekben a szenzáció, hogy szétlőve és felgyújtva találták a "megfigyelési koronatanú" kocsiját.

A következő hetekben a nyomozás egyértelművé tette, hogy önmerénylet történt. Ezzel Lakatos Miklós a szocialisták elleni "koronatanúként" hasznavehetetlenné vált, s hirtelen megszűnt a fideszesek érdeklődése is mondanivalója iránt. Lakatos hiába próbált részletes vallomást tenni a parlamenti bizottság előtt. Az elnöklő Kosztolányi leszavaztatta, mint a napirendhez nem illőt.

A Pinpoint-merénylet "sztorijának" kudarcában nemcsak Lakatos lelepleződése játszott szerepet, hanem a titokzatos "Pinpoint-jelentés" titkosságának megszűnése is. Amint a jelentés Kövéréktől átjött és parlamenti anyag lett, nyilvánossá kellett volna tenni, hogy elveszítse veszedelmes titokzatosságát, de mivel erről Kosztolányi Dénes nem gondoskodott, a jelentést Juszt László publikálta. Erre Kövérék eljárást indítottak Juszt ellen titoksértés miatt, és házkutatás címén szétverték Kriminális című lapja szerkesztőségét. Valóságos bűne az volt, hogy a nyilvánosságra hozatallal egyértelművé vált: nem volt abban a szövegben semmiféle titok, főként pedig semmi, ami alátámasztotta volna a "megfigyelési" vádakat.

A nemzetbiztonsági szolgálattól, ahol Lakatos dolgozott, fegyelmi nélkül, megegyezéssel távozott. Kövér László miniszter nem kommentálta az esetet. Lakatos vádjait a szolgálat "magukat megnevezni nem kívánó" munkatársai elintézték annyival, hogy az nem egyéb "fantáziálásnál".

Lakatos Miklós azonban nem kevesebbet állított a Magyar Köztársaság hivatalban lévő vezetőiről, mint hogy a nemzetbiztonság irányító hivatalában bűncselekményt terveztek, hogy megtévesszék a közvéleményt. Az, hogy politikai célú önmerénylet történt, tény. A nagy kérdés ezután az volt (és maradt mindmáig): kik azok személy szerint, akik ezt a súlyos bűncselekményt politikai érdektől indíttatva megrendelték?

Szörnyű ügyek a szőnyeg alá seperve

2002-ig a Lakatos-merényletet semmilyen állami szerv nem vizsgálta komolyan. Sem az ügyészség, sem a rendőrség nem tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy mit derített ki az ügyről. A parlament illetékes bizottságaiban, mint láttuk, a kormánytöbbség a kérdés megtárgyalását is leszavazta.

Ugyanaz történt a Lakatos-üggyel, mint az 1998-as választási kampányban jelentős lélektani szerepet játszó hasonló esetekkel. Mindmáig ismeretlenek azok, akik Szájer József lakatlan lakása ellen, a Kisgazdapárt Belgrád rakparti székházának kapuja ellen, majd Torgyán József garázsajtaja ellen vértelen robbantási kísérleteket hajtottak végre. Mindmáig ismeretlenek a megbízók is.

Akik kitervelték, akik megrendelték ezeket a bűncselekményeket, minden valószínűség szerint ma is a politikai elit tagjai, s vélhetően továbbra is mérgezik a magyar közéletet.

2002 tavaszán, az Orbán-kormány bukása után a Medgyessy-kormány is követte elődei hagyományát: a legsötétebb titkokat nem feszegették. A legfelső politikai körökig vezető vizsgálatok helyett megelégedtek azzal, hogy az ellenfél holdudvarának piszkos üzleti ügyeiben kutakodjanak.

Az eredményt látjuk. 2003 májusában olyan események sorozata történt a hazai közéletben, amelyek logikusan vezettek el addig, hogy mindkét tábor elővette a "megfigyelési ügy" kifejezést. S nemcsak retorikai jelei vannak a titkos politikai forgatókönyvekkel és kiagyalóikkal történő szembenézés szándékának. Az MSZP frakcióvezetője a legnagyobb adok-kapok közepette bejelentette, hogy feloldják az 1998-99-es megfigyelési ügy titkosságát.

Mindeddig az volt a hagyomány, hogy a politikai elit a közélet öngyógyításában reménykedve minduntalan futni hagyja a politikai merényletek gátlástalan kitervelőit. Ha ilyen vélelmezett alkuk többé nem születhetnek, s ha visszamenőleg is fény derülhet a demokrácia alapjait támadó politikai bűncselekmények tetteseire, nyertesként kerülhet ki a küzdelemből a köztársaság.