Egyszemélyes előadást rendezett az Urániában Pozsgai Zsolt, mégis úgy tűnik, mintha másodmagával lenne a színpadon a Jávor Pált alakító Szőke Zoltán. Monológját ugyanis kamerába mondja a színész. Őt magát profilból látjuk, a háttérben lévő kivetítőről viszont szembenéz velünk.

Jávor Pál Sopronkőhidán írt naplójából tudta meg a rendező, hogy együtt raboskodott a színésszel a híres kritikus, Egyed Zoltán. A szakíró mágneses felvevőgépet bütykölt a fogságban, amely a szabadulásukkor Jávorhoz került. Bár feleségének szólnak, élményeit mégis ennek az "őskamerának" meséli el a művész.

A darabból kiderül, valójában felesége, a zsidó Landesmann Olga miatt hurcolták el Jávort, meg azt is rebesgették, egyszer túl harsányan szidta a rendszert egy veszprémi társaságban. 1944-ben, Tisza-parti házában értesült Szálasiék puccsáról és az első intézkedésekről. Amikor hazarohant Pasarétre, már nyilasokat kerülgetett az utcán. Nejének az utolsó pillanatban sikerült elmenekülnie.

Jávor Künstlert (művész urat) - ahogy fogva tartói gúnyolták - a Külügyminisztériumba hurcolták, akárcsak hűséges rajongóját, Pap Álmos külügyi titkárt. A különbség csak annyi volt, hogy mire a színészt faggatni és gyalázni kezdték, addigra a titkár arca már felismerhetetlenné vált a veréstől. A napló tanúskodik kettejük találkozásáról, azt a jelenetet azonban már Pozsgai Zsolt írta a történethez, amikor Pap és Jávor összeölelkeztek, és nyomorúságukban elkezdik járni a magyar csárdást.

Ezekben a napokban még emlékeztetett valami a népszerű és büszke színészre, aki ha rossz kritikát olvasott, képes volt ölre menni az ítésszel. Például Egyed Zoltánnal, akit - a sors fintora - Jávor fogolytársaként szintén Sopronkőhidára sodort a háború. A nyomorúságban jelentőségét vesztette az összes pesti recenzió, egyvalami számított: a túlélés. Hogy tartsa a lelket a többiekben, karácsonyeste Mindszenty bíboros két szál gyertyát, egy apró fenyőt és néhány almát szerzett az ünnephez, Jávor pedig a Nemzeti Színház Peer Gynt-előadásából játszott nekik. Ahogy ezt a szerepet, úgy eljátssza az összes többi figurát is Szőke Zoltán: selypít és affektál, ahogy Egyed, üvölt, ahogy a csendőrparancsnok, és zokog, ahogy a teljes reménytelenségbe süppedt Jávor Pál. A fotel, amelyben az előadás kezdetén egymásra vetett lábakkal, szorosra kötött nyakkendőben, szálfaegyenes derékkal beszélt a kamerának, a sopronkőhidai rabság egy bizonyos pontján felborul. A zakó leesik, a nyakkendő kibomlik, az ingszárak kétoldalt lebegnek.

Szitkozódott Jávor: utálja már a dohos kenyeret, a büdös konzerveket meg a többhetes szakállát, ami sebesíti a nyakát, és gyűlöli Egyed Zoli daganatát is. A csapat útja nyolc hónap sopronkőhidai rabság után Melkbe vezetett, ahol Jávort pöcegödörásásra osztották be. A színész hamar eljutott a végső stádiumba: Most kéne meghalni!

Jó szagú ágyneműben, csöndes kórteremben tért magához, és az ablakhoz lépve észrevette: hosszú női hálóingben fogadja az USA-tankokat.