Paksot néhány hónapja még a kontinens legjobb, legbiztonságosabb atomerőművei között tartották számon. Szovjet tervek alapján készült ugyan, de a magyar szakértelemnek és az extra biztonságnövelő intézkedéseknek köszönhetően elérte a hasonló korú nyugati erőművek biztonsági színvonalát. Az április 10-i baleset után azonban Paks nimbusza szertefoszlott. A kettes blokk melletti tartály mélyén most 3,6 tonnányi sérült fűtőanyag vár sorsára. Ma még senki sem tudja - hiszen csak a tartály tetejét látták eddig a szakemberek -, hogy milyen állapotban vannak a fűtőelemek. Fizikusok számításai szerint megfelelő mennyiségű bórsav adagolása esetén nem léphet fel ellenőrizhetetlen láncreakció. De a helyzet egyáltalán nem egyszerű, további alapos elemzések után döntik csak el, hogy miként emelik ki onnan a sérült fűtőelemeket. A procedúra akár egy évnél tovább is eltarthat.

A kazetták biztonságos kiemelése és elhelyezése mellett most mindenkit az izgat, miként állhatott elő olyan helyzet, hogy a megcélzott feladatra tökéletesen alkalmatlan, sőt katasztrófaveszélyes berendezést üzemeltettek az atomerőműben. Miként engedélyezhette az Országos Atomenergia Hivatal ezt a tisztítótartályt, és a paksiak miért nem vették észre, amit utólag már mindenki elismer, hogy szinte banális tervezési hiba miatt törvényszerűen bekövetkezett a veszélyhelyzet? A körülmények szerencsétlen összejátszásáról beszélnek némelyek, de ennél sokkal többről van szó. A körülmények ugyanis nem játszhattak volna össze ilyen szerencsétlenül, ha az erőműben rend van. Számos szakember szerint az elmúlt évtizedben hozott politikai és gazdasági döntések vezettek el április 10-hez.

A politika az elmúlt évtizedben mélyen belenyúlt az erőmű életébe. Mindegyik politikai rezsim, kormány a saját hű emberét szerette látni a vezérigazgatói székben. A szakértelem nem mindig számított a legfontosabb kiválasztási szempontnak. Az első vezérigazgató, Pónya József vitathatatlan tekintély az atomszakmában, Paks nimbuszát ő alapozta meg, állítólag még az illetékes szovjet miniszterrel is vitába szállt, ha az erőmű érdeke úgy kívánta. 1991-es nyugdíjba vonulása után az Antall-kormány által kinevezett új vezérigazgató Petz Ernő lett. Neki is voltak atomerőművi tapasztalatai. A Horn-kormány 1994 végén az erőmű másik munkatársát, Szabó Józsefet nevezte ki. Szabó politikai kötődése akkor sem volt titok és ma sem az: az MSZP színeiben országgyűlési képviselő. Az Orbán-kormány 1998 végén leváltotta Szabót, helyére Nagy Sándort, az erőmű addigi biztonsági főmérnökét nevezte ki. A politikai okokra visszavezethető, a parlamenti ciklusokhoz kötött vezércserék egyikéről sem mondható el, hogy lám, X. Y. regnálása alatt indult el Paks lefelé a lejtőn. De hogy a gyakori vezércsere milyen negatív következményekkel járhat, arra már 1999 elején felhívta a figyelmet Vajda György professzor, az Országos Atomenergia Hivatal akkori főigazgatója:

- Súlyos következményekkel járhat, ha a politika beavatkozik az atomerőmű életébe, és a kormányváltásokat vezetők - még ha hozzáértőkről van is szó - cseréje követi. Az erőmű szakemberei között így állandó az aggodalom, hogy négyévenként bizonytalanná válik az egzisztenciájuk. A gyakorlat ellen tiltakoztam az Antall- és a Horn-éra idején is. Volt, amikor figyeltek erre, és volt, amikor nem - nyilatkozta lapunknak Vajda még 1999-ben.

2001 januárjában megint személyi változás történt Paks élén. Az Orbán-kormány menesztette az általa kinevezett Nagy Sándort, és Baji Csabát emelte a vezérigazgatói székbe. Baji fideszes elkötelezettségéhez nem fért kétség, sem közgazdász végzettsége, sem pedig előző munkahelyei nem predesztinálták Paks élére. Ez volt az első eset, hogy olyan embernek adták a paksi döntések jogát, aki nem dolgozott még hasonló helyen sem.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy egy nukleáris létesítmény vezetője feltétlenül atomtudós legyen-e.

- Kétféle ember vezethet atomerőművet. Az adott folyamatot szakmai vonalon tökéletesen uraló, illetve menedzser típusú - állítja Mészáros György, az előző kormányzati ciklus paksi igazgatóságának elnöke. - 2000-ig szakmai vezetés irányította a céget, ezt követően menedzseri. Baji a szakmai döntéseket a mérnökökre bízta, tudta, ha jó szakemberekre támaszkodik, nem lehet baj. A mi időnkben sikeres volt az erőmű. Műszaki és biztonsági állapota megegyezett a hasonló korú nyugatiakéval. Ezt az utóbbi hónapokról már nem állíthatja senki.

A Medgyessy-kormány 2002 őszén Kocsis Istvánt, az ÁPV Rt. korábbi elnök-vezérigazgatóját állította az atomerőmű élére. Kocsist, bár mérnökember - a paksi szekunder kör tervezői között volt -, a szakmában szintén inkább politikai kinevezettnek tekintették.

Annak azonban, hogy a fűtőelem-kazetták mellett átvitt értelemben a paksi biztonsági rendszer is erősen korrodeálódott, akkor még nem lehetett jelét tapasztalni. Sőt. Az idén februárban bejelentették például, hogy lezárult a Paksi Atomerőmű Rt.-nél 1996-ban megkezdett, hatvanmilliárd forintos költségigényű biztonságnövelő program. Kocsis István vezérigazgató akkori bejelentése szerint ennek köszönhetően a paksi létesítmény Európa legjobb atomerőműveivel azonos szintre került.

Április 10-én azonban a kontinens egyik legjobbnak tartott atomerőművében megtörtént a baj: a kettes blokk melletti medencéből radioaktív bomlástermékek kerültek a csarnoktérbe, majd onnan a környezetbe. Még helyre sem állt a rend az áprilisi baleset után, május 3-án hidrazinadagolás miatt erőteljes pezsgést tapasztaltak a medencében, s ezt csak háromnapos késéssel jelentették. Vajda György - aki most az Országos Atomenergia Bizottság és az Országos Atomenergia Hivatal mellett működő műszaki-tudományos tanács elnöke - szerint a május 3-i eseménynél gondatlanul jártak el az erőműben. Az eseményt előidéző művelethez nem kérték a hatóság engedélyét, és nem jelentették időben a hibát. Vajda szerint az áprilisi esemény után még inkább kellett volna ragaszkodni az előírásokhoz, ilyenkor minden lépést alapos megfontolások után szabadna csak megtenni. Mindez azt a zaklatott, kapkodó állapotot tükrözi, amely ma az erőműben dolgozókat jellemzi. Bár most nem történt végzetes hiba, de történhetett volna.

- Egy atomerőmű esetében a biztonságos működés előbbre való az elektromos energia előállításánál. Vizsgálataim szerint ez az elv Pakson az elmúlt években megsérült - egészíti ki Vajda véleményét Aszódi Attila, az események után kinevezett miniszteri biztos.

A feszültségektől mentes, nyugodt légkör biztosítása Pakson legalább olyan fontos, mint a műszaki problémák megoldása - állapította meg az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) és az Országos Atomenergia Bizottság (OAB) közös tudományos tanácsadó testülete a napokban. A 12 tagú tudományos testület elnöke, Vajda György megismételte azt a véleményét, hogy évek óta megfigyelhető a biztonsági kultúra romlása Pakson. Nem szolgálta a stabilitást, hogy kormányváltások alkalmával mindig új vezetőt neveztek ki a részvénytársaság élére, a vezérigazgatók pedig lecserélték az alattuk lévőket, ennek következményeként ötvenen-hatvanan kerültek új beosztásba. Ráadásul előfordult, hogy teljesen más szakterületről, más képzettséggel neveztek ki Paksra vezetőt, s egy ilyen zárt szakmai közösségben nehezen fogadják el azt, aki kívülről jön.

Mindez óhatatlanul együtt járt a jó szellem megbomlásával, sértődésekkel, önigazolásokkal, felelősségáthárítással. Ez a biztonság rovására ment. Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal mostani főigazgatója szerint az atomerőmű tipikusan olyan munkahely, ahol minden munkatársnak folyamatosan azon kell törnie a fejét: hogyan, miként növelhető a biztonság. Biztos, hogy így kell működnie valaminek, s nem lehetne másképp? A folyton cserélődő vezetés okozta állandó igazodási kényszer azonban elnyomja a miérteket. Senki sem akar kitűnni, feltűnni a kérdéseivel.

A mindenkori politikának mindig az volt a legfontosabb, hogy Paks minél többet termeljen. Az atomerőmű állítja elő legolcsóbban az áramot, minél nagyobb a részaránya a villamos rendszerben, annál kevesebbe kerül az országnak az energia. Erősen ösztönözték hát a paksi vezetőket az áramtermelés fokozására. És ők igyekeztek is.

A fűtőelem-kazetták állandó rozsdásodása azonban jelentős teljesítménycsökkenést okozott a négyből három blokkban. (A korrózió és a lerakódás bizonyos határokon belül természetes jelenség egy atomerőműben. Ám a gőzfejlesztőknek 1996-ban, majd 2000-2001-ben egyszerre nagy számban elvégzett vegyszeres kezelése után - amelynek végén az úgynevezett passziválást rosszul hajtották végre - a korábbinál jóval több magnetit keletkezett.) A kazettákat meg kellett tisztítani a rozsdától, ehhez le kellett állni a termeléssel, ami újabb kieséseket okozott. A korábbi technológia szerint a kazettákat hetes csoportokban tisztították, ez a módszer jól működött. A hétkazettás tisztításról vélhetően azért tértek át a végül hibásnak bizonyuló harmincasra, mert így gyorsabban haladtak, rövidebb lett az állásidő.

Az erőmű előző vezetése mossa kezeit. Mészáros György volt igazgatósági elnök szerint a harminc kazetta tisztítására szolgáló tartályt nem ők rendelték meg, magáról a mosatási technikáról sem ők döntöttek. A berendezés műszaki paramétereit, az engedélyezést és a szerződés feltételeit már az új kormány határozta meg. Kocsis István mostani vezérigazgató ezzel szemben azt állítja, hogy minden lényeges már tavaly nyáron eldőlt, a 2002 őszén belépő új vezetés már nem módosíthatta a szerződés feltételeit.

Ha egy ilyen, látszólag egyszerű kérdést, hogy végül is ki döntött, nem lehet megválaszolni, akkor tudja-e egyáltalán valaki, hogy mi folyik Pakson?

Más vonatkozásban is ellentmondásosak a felelősséggel kapcsolatos nyilatkozatok. Az erőmű belső vizsgálata nyomán a biztonsági igazgató lemondott, többeket más beosztásba helyeztek, csökkentették a fizetésüket, és megvonták a prémiumukat. Kocsis vezérigazgató nem érzi magát felelősnek, szerinte a biztonsági igazgató a hatáskörébe tartozó ügyekben önállóan döntött. Ezt mások másként látják. Rónaky József OAH főigazgató szerint az atomerőmű vezérigazgatója egy személyben mindenért felel, ami Pakson történik. Érdekes, hogy maga Kocsis vezérigazgató is ebben a szellemben nyilatkozott a 168 Órának, igaz, még hetekkel az események előtt. "Vezérigazgatóként ráadásul egyszemélyes felelőse vagyok a nukleáris biztonságnak, az országos energiaellátás 40 százalékának és az atomerőmű védelmének" - mondta a vezérigazgató a hetilap 2003. március 27-i számában. Tizennégy nap múlva alapvetően megváltozott a saját felelősségével kapcsolatos nézete.

Az Országos Atomenergia Hivatal sem tülekedik a felelősség vállalásáért. A múlt héten közzétett jelentése szerint az OAH a tisztításhoz csupán az elvi működési engedélyt adta ki - a kérelmet késve nyújtották be a paksiak -, a konkrét műszaki paramétereket a paksiak egyeztették, ők azokról utólag értesültek. "A Framatome és a Paksi Atomerőmű Rt. egyébként eltért az elvi engedélyben meghatározott feltételektől. Ennek okát nem tudjuk" - állítja Rónaky József. Az eltérés lényege, hogy az eredeti engedélyben csupán a kazetták kirakásának rövid idejére akarták az óránkénti húsz köbméternyi hűtővizet keringtető búvárszivattyút használni, ám a végső dokumentumban már tetszőleges ideig fenntartható üzemmód szerepelt. Az első öt tisztítás befejezése után minden esetben gyorsan kiemelték a fűtőelemeket, április tizedikén viszont másra használták a kiemelődarut, így még öt-hat órával később is a kis teljesítményű szivattyú működött. Ez az idő elegendő volt arra, hogy a rossz konstrukció hibái kiütközzenek, és bekövetkezzen a baleset.

A tisztítótartály tervezési hibáját egyébként még egy kezdő mérnöknek is illett volna észrevennie. Menet közben pedig számos figyelmeztető jel, mérési eredmény utalt arra, hogy a tartályban nem úgy mennek a folyamatok, ahogy menniük kellett volna. De a baljós jelekre senki sem figyelt fel.

Az atomenergetika hívei attól tartanak, hogy Paks jövője megpecsételődött. A presztízsvesztés miatt elúszott a tervezett élettartam-hosszabbítás. Ha valóban elúszott, akkor viszont már most el kell gondolkodni azon, hogy Paks 2012 és 2017 között esedékes bezárása után honnan kap az ország energiát.

n Mi történt, miért történt?

A magnetitlerakódások - kevésbé tudományosan a rozsdásodás - először 1996-ban jelentkeztek a kettes blokkon. A kiváltó okok részletes elemzése még ma sem fejeződött be, ám a kialakult helyzet nagy valószínűséggel összefüggésben van az egyes-kettes-hármas blokkon végzett vegyszeres kezeléssel. A rozsdásodás miatt a kettes blokkon 1998-ban le kellett cserélni az üzemanyagot. Az erőmű vezetése akkor úgy vélte, hogy a probléma megoldódott, 2000-ben azonban a lerakódások ismét jelentkeztek. Tavaly a hármas blokkon ez a lerakódás olyan mértéket öltött, hogy az idén februárban a termelést leállították, a fűtőelemeket lecserélték.

A rozsdás fűtőelemek megtisztítására az oxálsavas lemosást alkalmazzák. Az első lemosásra 2000 és 2001 fordulóján került sor - akkor 170 elemet tisztítottak meg. A fűtőelemek akkor kivétel nélkül két éven át pihentetett, így minimális hőtermelésű kazetták voltak. A lemosótartályt a német Siemens cég készítette. Ebben az eszközben egy alkalommal hét kazettát tisztítottak. Tavaly felmerült, hogy a korábbi tartály helyett nagyobb kellene. A Siemens-jogutód Framatome ANP nevű céget megbízták a kettes blokk pihentető medencéjében tárolt hatvan, illetve a reaktorból kivett 210 darab elszennyeződött kazetta megtisztításával. Áprilisig hatvan pihentetett és 120 reaktorból kivett kazettát rozsdátlanítottak a harmincas tartállyal. Április 10-én hűtési rendellenesség miatt az utolsó harminc kazetta megsérült, a tartályból radioaktív nemesgáz és jód került ki. Az utóbbi hetekben kiderült, hogy a tartály tervezési hibája miatt elkerülhetetlenül be kellett következnie az eseménynek. A tervezési hiba lényege, hogy a hűtőfolyadék nagy része nem áramlott keresztül az egész tartályon, annak csak az alsó részén volt hatékony, a felső rész gyakorlatilag hűtés nélkül maradt. (A terv átment a Framatome ANP belső szűrőjén is, Pakson viszont nem volt tervzsűri.) A kazetták felső részei egyre melegedtek, gyorsan elforralták a körülöttük lévő pangó vizet, egy idő után szárazra kerültek. Egyre több víz forrt el, egyre nagyobb rész került szárazra. A blokk vezénylőtermében dolgozók észlelték, hogy a medencében hét centiméterrel megemelkedett a vízszint, de nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget. Nem voltak ugyanis információik a tisztítás módszeréről, nem kapcsolták össze a jelenséget a tisztítás tényével. A tartályt üzemeltető német szakembereknek sem tűnt fel, hogy a berendezésből távozó víz hőmérséklete folyamatosan csökken, ami pedig egyértelműen jelezte, hogy az egyenletesen termelődő hő egy része bennmaradt a tartályban. A fedél megmozdításakor a gőz eltávozott, a beáramló hideg víz által okozott "hősokk" pedig szétroncsolta a kazettákat.