Medgyessy Péter, Magyarország miniszterelnöke ez év február 11-én, a Parlamentben körvonalazta saját maga és kormánya programját, céljait. Mint azt elemzők megállapították, a beszéd legfőbb újdonsága a köztársasági eszme meghirdetése volt, amivel - sokak szerint némileg váratlanul - a miniszterelnök korrigálta a nemzeti közép már korábban meghirdetett (igaz, a kormányzás szintjén nem különösképpen konkretizálódó) programját. Május 5-én a miniszterelnök három korábbi miniszterének felmentését (s helyükre újak ültetését) jelentette be, továbbá jelezte: két új miniszteri posztot is létrehoz. A személycserék okait firtató (érthető) kérdésekre következetesen azt mondta, hogy a régiekkel voltaképp nem volt semmi probléma, azok jól teljesítettek, az újaktól ellenben még több dinamikát vár. Végül azt is bejelentette, hogy ezekkel a változtatásokkal egyben az általa elképzelt személycserék végére is ért, s a következő választási kampányba a most felálló csapattal vág bele.

A rendszerváltás óta eltelt tizenhárom év kormányai között kevés olyan volt, amelynél a kormányátalakításnak enynyire komoly lett volna a személyi motivációja. A kormányfő dicsérve menesztette minisztereit, de ezáltal elfedte azokat a legfőbb okokat és körülményeket, amelyek legalábbis egy lehetséges magyarázatát adhatják a bekövetkezett változásnak. Az alábbiakban megpróbálkozom valamiféle magyarázattal - hangsúlyozottan csak a személyi összefüggésekre koncentrálva.

Medgyessy Péter helyzete mint

a kormányátalakítás kiindulópontja

A magyar demokratikus közéletben megszokott dolog, hogy a miniszterelnök egy év kormányzási tapasztalat alapján értékeli kormánya munkáját és személycseréket jelent be. Valamennyi eddigi kormányfő kisebb-nagyobb mértékben élt ezzel a lehetőséggel. Ritkán gondoljuk végig, pedig nagyon lényeges tényező: egy kormányfőnek körülbelül egy évre van szüksége ahhoz, hogy saját politikai elképzeléseit hatékonyan tudja képviselni intézményesen is. A választási kampány heves harcai után felálló kormányalakításban mindig rengeteg kompromisszum van. Egyrészt a kormánynak valamilyen módon (ha csak nem akarja totálisan tagadni) tovább kell vinnie elődei munkáját. Másrészt koalíciós partnereivel egyeztetések sokaságát kell lebonyolítania. A választások lezárásaképpen, nem sokkal a sikerrel megvívott választási kampány után jön létre a kormányprogram, amely - amellett, hogy négy évre szóló célok összessége - valójában átmeneti dokumentum. Egy konkrét állapotot tükröz. Egy év elteltével a status quo érthetően más; a választáskori indulatok lecsillapultak, a kormánypártok egymás közötti erőviszonyai is módosulhatnak, amiként változnak a kormány- ellenzék viszonyrendszer összetevői is.

Medgyessy Péter pozícióját illetően komoly változások történtek 2002 nyarához képest. 2002 nyarán a miniszterelnök morális értelemben igen szorongatott helyzetben volt - főképpen a D-209-botrány következtében. Koalíciós partnerében - ha csak pillanatokra is - megfordult a koalíció felmondásának szándéka, s az ellenzék rövid időre nyeregben érezhette magát az "amorális" Medgyessyvel szemben. Kevés információ szivárgott ki, de vélhetően az MSZP-n belül sem övezte osztatlan elismerés múltja szokatlan felszínre kerülését.

Feltételezésem szerint Medgyessy addig felépített politikai tőkéje ebben az időszakban igen komolyan veszélybe került. Nem véletlen, hogy 2002 nyarát követően jó ideig az MSZP "kezdte elfelejteni" a választások előtt (éppen Medgyessy és stábja révén) kialakított egységes arculatát. Felrémlett a régi MSZP-s hagyomány - a sokféleség, a sokféle beszéd - újraelevenedése, s ezáltal az egész "Medgyessy-projekt" kifulladása.

A "Medgyessy-projekt" nagyon leegyszerűsítve a baloldal középre húzását (a középen elhelyezkedő bizonytalan szavazók meghódítását), az ideológiamentes pragmatizmus feladását és - nem utolsósorban - ennek végigviteléhez alkalmas személyi garnitúrát jelent. A két száznapos program befejezése után Medgyessy légüres térbe került; fő ideológusa, Gyurcsány Ferenc továbbra is ontotta ugyan - nem is érdektelen - elemzéseit, de a kormányzásban kezdett elhalványodni a polgári baloldal, a nemzeti közép meghirdetett ideológiája. A kormány szintjén - mondjuk ki - a polgári baloldal elveiből vajmi kevés valósult meg.

A miniszterelnöknek 2003 elején egy egész további kormányzása szempontjából alapvető kérdést kellett feltennie magának: akarja-e, hogy a nyilvánvalóan személyes bizalmasának számító Gyurcsány gondolatai kormányzati rangra emelkedjenek, avagy ezek a gondolatok megrekednek a magánmunkásság szintjén. Május 5-én Medgyessy Péter döntött. Mégpedig egy igen váratlan húzással élt: bizalmasát ifjúsági és sportminiszteri rangra jelöltre. Gyurcsány jelölésében van persze nagy adag kihívás, sőt "hetvenkedés" is, de azért ez a váltás jóval többről szól, mint arról, hogy a miniszterelnök "üzlettársát" juttatta pozícióba.

A közvélemény teherbíró képessége

Gyurcsány Ferenc (mert hiszen a többi miniszter együttesen sem váltott ki anynyi vitát, mint ő) nem pusztán azért érdekes számunkra, mert különlegesen gazdag magyar állampolgár, aki ráadásul (az ellenzék már felvette ezt a szálat) vagyonát a KISZ-vagyon privatizációja idején kezdte gyűjtögetni. Gyurcsány mindenekelőtt azért elemzésre méltó figura, mert a politikai osztály új típusát képviseli, amelyből már eddig is ismertünk néhányat, de akiket eddig meglehetősen nehéz volt nevesíteni. Gyurcsány a modern politika rekvizítuma: az informális hatalommal bíró nem hatalmi tényező. Gyurcsánynak, amióta Medgyessy Péter mellett felbukkant 2001 nyarán, semmiféle formális, testületi hatalma nem volt. Egyszerűen csak tanácsokat adott. Ezek a tanácsok persze nyilván nem mérhetők össze más, ugyancsak informális tanácsadók szerepével, hiszen - ne legyünk naivak - ilyen tanácsadók bőven ágálnak minden választások megnyerésére készülő párt körül. A kérdés egy évvel a választások után: vajon mennyire van felkészülve a magyar társadalom egy ilyen személyiség előtérbe kerülésére? Menynyire képes a magyar választóközönség "eltekinteni" attól, hogy az illető milliárdos? Azaz: elbírja-e a közeg Gyurcsány Ferencet?

Azt hiszem, ezek egyáltalán nem álkérdések. A gazdag, vagyonát a politikába, üzletbe fektető politikus prototípusa jól ismert a nyugati politikából, ha máshonnan nem, hát az iraki háborúból. Éppen e háború mutatta meg, hogy amerikai kormányzati-üzleti köröknek milyen hihetetlen olajipari és más érdekeltségeik voltak és vannak Irakban. Magyarországon azonban ez még mindig több mint szokatlan. Szokatlan, hogy valaki ilyen hatalmas vagyonnal, ráadásul a baloldal színeiben politikai ringbe száll.

De szokatlan az is, hogy Gyurcsány eddig a szélesebb közvélemény számára teljesen ismeretlen figura volt. A hazai közönség az elmúlt bő évtizedben hozzászokott egy kínálathoz, amibe Gyurcsány sehogyan sem illik bele. Ez azonban előnye és erénye is lehet. Hiszen eladható mint az eddigi folyamatokból, csetepatékból kimaradó, irányzatokon felüli politikus is. Az ilyet viszont szereti a nagyérdemű. Csak az a kérdés, szereti-e a saját pártja, amelynek alig néhány éve tagja.

Az MSZP teherbírása

és belső erőviszonyai

Az MSZP szempontjából nyilvánvalóan nem Persányi Miklós, Lévai Katalin vagy Juhász Endre a téma. Hiller István már okozhat problémákat, de az igazi "nagy falat" Gyurcsány Ferenc. Induljunk ki abból a világon mindenütt ismert helyzetből, hogy egy pártot nagyon sok esetben informális szereplők segítik választási győzelemhez. Sorolhatnánk példákat a világból, Margaret Thatcher és Tony Blair két kézenfekvő példa. Mindkettő sikerét a rendkívül megfontolt, tudatos háttérmunkának és formális intézményi hatalommal nem rendelkező tanácsadóik nagy kapacitásának köszönhette. De mind Thatcher, mind Blair (mind mások) szembenéznek azzal a kérdéssel is: mi legyen a választások után a sikerkovácsokkal? A sikerkovács ugyanis nem ab ovo intézményes ember, sokkal inkább: ötletember, invenciózus stratéga, amellett persze, hogy anyagi-infrastrukturális háttere is van. Mint "kívülálló" képes rálátni a terepre. Képes felülemelkedni a szokásos táborlogikán. Nem pusztán csak azt mondja, hogy ellenfelei ördögök, de azt is, hogy tanulni is lehet tőlük. Ha valaki majd egyszer alaposan elemzi a 2002. évi kampányt, talán csodálkozva veszi majd tudomásul, hogy a nagyon kiélezett kampány ellenére a Medgyessy-Gyurcsány kettős hányszor mondott elismerő szavakat is az ellenfélről. S ezt a szokásukat mindketten megtartották azóta is.

De 2003. május 5-ig nem nagyon volt jele, hogy ennél többről is szó volna. Medgyessynek két lehetőség közül kellett választania. Vagy "ejti" főtanácsadóját, hiszen rengeteg belső kritikát kapott miatta Gyurcsány informálisan nagy hatalma, ám valóságos felelősséghiánya miatt. Vagy "előre menekíti", azaz úgy mentesíti őt a támadások elől, hogy pozícióba emeli. Egy miniszteri tiszt ugyanis formális-intézményi pozíció, itt Gyurcsánynak nem pusztán az MSZP ideológiai arculatáról és kommunkációjáról kell véleményt nyilvánítania, hanem konkrét kormányzati kérdésekben is.

A miniszterelnök az utóbbit választotta, ami arra utal, hogy nagyon tudatosan építkezik. Nem a magyar baloldal ama hagyományát viszi tovább, miszerint a legjobb, ha egy ellenfeledet nevezed ki egy meghatározó pozícióba, hanem személyes mozgásterét kívánja bővíteni. Nem véletlenül írják az elemzők, hogy Medgyessy Péter pozíciója erősödött a személycserék után. Valóban. A 2002 nyarán - átmenetileg - megmutatkozó többszólamúság mintha megszűnőben lenne: Medgyessy Péter elvei és értékrendszere a korábbinál erőteljesebb képviseletet nyertek a kormányzatban. Mód lesz bizonyítani, hogy a köztársasági eszme, a polgári baloldal és nemzeti közép mit jelentenek a kormányzás mindennapjai során. Eddig ugyanis csak a szlogenek szintjén (főként Gyurcsány írásaiban és a miniszterelnök beszédeiben történt hivatkozás rájuk). Most jöhet el az idő, amikor kiderülhet: van-e ezeknek a fogalmaknak tényleges tartalmuk?

És még valami fog kiderülni: elbírja-e az MSZP a hagyományos baloldaltól fényévnyire jutó polgári baloldal ideológiáját? Azt hiszem, az elkövetkező évek egyik legérdekesebb kérdése ez.

Kockázatok és kilátások

Sokan persze az egészből semmit nem értenek. Pedig viszonylag egyszerű. Az MSZP-t két módon nem lehet megújítani. Nem vállalkozhatnak erre a feladatra a régi politikusgeneráció tagjai (sok ok miatt, de leginkább az államszocialista múlt miatt); és nem hajthatják ezt végre teljesen új, ismeretlen baloldali politikusok sem. Ez utóbbiak ugyanis egyelőre nincsenek "helyzetben". Az MSZP-t a mostani kora középnemzedék legadaptívabb részéről lehet megújítani. Egyszerűen azért, mert az MSZP - nem Fidesz. Gyurcsány többször elmondta és leírta, hogy az MSZP-t csak lassan, a belső viszonyok ismeretében lehet megújítani. Hiszen ebben a pártban a belső struktúrák, érdekcsoportok, lobbik igen gazdag szövevénye található. Ha valaki azt veszi a fejébe, hogy modernizálja a pártot, valamit kezdenie kell ezzel a hagyatékkal.

Ne szaladjunk persze ennyire előre, hiszen Gyurcsány még nem pártelnök (mint mondja, nem is akar azzá válni), csak miniszter. Az MSZP régi struktúrája szempontjából elég nagy kockázat a személye, de az sem kisebb kockázat, ha Medgyessy mérvadó szövetséges(ek) nélkül marad a kormányban. A kormányátalakítás - amennyire ez kívülről megítélhető - a kockázatot akarta csökkenteni és a szövetségesek számát szaporítani.

Mostantól Medgyessy nincs egyedül. Nyilván ő is tudja, hogy ez az új helyzet elsősorban a szocialista párton belül és az SZDSZ-szel való együttműködésben vet majd fel új problémákat.