Az állampolgári jogok országos biztosának helyettese vizsgálatot kezdeményez a kórházakban és más egészségügyi intézményekben, hogy kiderítse, érvényesülnek-e a betegjogok. Különös figyelemben részesíti az önrendelkezés, illetve a kezelés visszautasításának jogát - tájékoztatta lapunkat Takács Albert, az általános biztos helyettese.

A parlament 1997-ben alkotta az életfenntartó kezelés elutasításáról szóló törvényt. E szerint a gyógyíthatatlan betegeknek joguk van visszautasítani a kezelést. E megoldás összhangban áll a méltóságteljes halálhoz való joggal, amely magában foglalja, hogy a haldokló beteget humánus ápolásban részesítsék, fájdalmait enyhítsék. Az egészségügyi törvény alapján háromfős orvosi grémiumnak kell elbírálnia a "passzív eutanáziában" részesülni kívánó páciens írásbeli kérelmét.

A kegyes halál kérdésével foglalkozó alkotmánybírósági beadványról várhatóan hamarosan megszületik a döntés. Mint emlékezetes, 1993-ban egy halálos beteg kislány szenvedéseinek anyja vetett végett. Az asszonyt emberölési kísérlet miatt elítélték, majd a köztársági elnök kegyelemben részesítette. Az ügy nyomán Takács Albert alkotmányjogász (a jelenlegi ombudsman) és Kmetty Ildikó ügyvéd az Alkotmánybírósághoz fordult. Azt kérték a testülettől, vizsgálja meg, hogy az alkotmány alapján joguk van-e a gyógyíthatatlan betegeknek ahhoz, hogy kérjék a kegyes halált. A kérdés az elmúlt kilenc évben időről időre a testület elé került, ám döntés mindeddig nem született. Fridli Judit, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vezetője elmondta: tapasztalataik szerint a legtöbb kórházban azt sem tudják, mi a "kezelés visszautasításáról szóló nyilatkozat". Nem készült felmérés arról, hogy a különböző ápolási osztályokon évente hányan fordulnak a kórházak vezetőihez ilyen kérelemmel. Arról pedig egyáltalán nincs tudomásuk, hogy az orvosok hány százaléka járul hozzá a kezelés elutasításával betege halálához. A TASZ olyan szabályozást sürget, amely a végstádiumú beteg számára biztosítja a jogot a meggyőződése szerinti méltóságteljes halálhoz. Fridli Judit az életfenntartó kezelés visszautasítása mellett elfogadhatónak tartaná az orvosi segítség igénybevételét is az élet befejezéséhez. Ez azonban aktív eutanáziának minősül, amelyről szerinte rövid időn belül az Alkotmánybíróságnak kell állásfoglalást kiadnia.

Lapunknak több kórház vezetője úgy nyilatkozott: nem tudnak arról, hogy beteg valaha is visszautasított volna kezelést. Endei Isztin Dezső, az Országos Onkológiai Intézet fájdalomcsillapító osztályának vezető főorvosa elmondta: az élet feladásának szándéka a betegség előrehaladtával fokozatosan csökken. A gyógyíthatatlan rákbetegek tartanak a szenvedéstől és a magánytól, de ez nem jelenti azt, hogy a halált választva föladják.

Agyvérzések túlélőit, súlyos, hosszan tartó betegséggel kezelt időseket ápolnak a fővárosi Szent Margit Kórház geriátriai osztályán. Az idős emberek átlagéletkora 80-85 év. Majercsik Eszter osztályvezető főorvos szerint az elmúlt öt évben mindössze tízen kérték, hogy a kezelőorvos nyújtson segítséget mielőbbi halálukhoz. A főorvos elmondta: a betegek tisztában vannak jogaikkal, és a szükséges tájékoztatást megkapják. Hozzátette: az osztályon dolgozó orvosok az említett tíz eset egyikében sem működtek közre passzív eutanáziában. Részben azért, mert az élet meghosszabbítására esküdtek, másrészt a helyzetet bonyolítja, hogy sokszor nem a meghalni vágyás motiválja a kezelés visszautasítását, hanem az, hogy a beteg belefárad a helyzetébe. Olyan állapotba kerül, amikor nem tud józan döntést hozni, s nem ura akaratának. Az ilyen helyzet mindig azzal oldódott meg, hogy a beteg távozott az osztályról, s további sorsáról nem tudtak aztán semmit.

Kovács József bioetikus szerint azokban a fejlett társadalmakban, amelyekben az eutanáziával kapcsolatos szabályok megszülettek, az emberek attól félnek, hogy szinte korlátlanul meghosszabbíthatják az életüket. Ha van elég pénz, eszköz, a gépek húsz-harminc évig is képesek a szervezet működtetésére. Magyarországon viszont az emberek éppen attól tartanak, hogy nem jutnak hozzá a szükséges ellátáshoz. Éppen ezért az eutanázia szabályozásának még nincs itt az ideje, de a kiérlelt döntést mindenképpen társadalmi vitának kell megelőznie.

Nyáry István, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet főigazgatója szerint nem is lehet az eutanáziával kapcsolatban olyan pontos jogszabályokat előírni, amelyek a kényes döntésben egyértelmű, tiszta elveket, gyakorlatot írhatnának elő az orvosok számára. A szabályozás hézagait az etikának kell pótolnia. Kétséges, hogy egyáltalán lenne-e olyan helyzet, amikor az orvos számára tiszta lelkiismerettel, teljes bizonyossággal vállalható a közreműködésben a döntés, a betegség ugyanis mindig alávetettséget és kiszolgáltatottságot is jelent.

A Magyar Orvosi Kamarának sincsenek adatai arról, hogy évente hány beteg kéri a kezelés visszautasítását, vagy orvosként bárki valaha is közreműködött volna eutanáziában - mondja Huszár András, a köztestület etikai bizottságának elnöke. Ám, ha mégis előfordult volna, az etikai vétség lenne. A kamara szigorúan elutasítja, hogy bármilyen orvosi beavatkozás célja a halál legyen. Az is nyilvánvaló, hogy amikor súlyos beteget hoznak egy intézménybe, az orvos nem arról kezd beszélni, hogy az érintett miként élhet a kezelés visszautasítási jogával, hanem teszi a dolgát, és gyógyítani próbál. Huszár András, mint mondta, hisz abban, hogy az Alkotmánybíróság olyan döntést hoz, amely összhangban van az orvosi etika írott és íratlan normáival. Az életre senkinek sem lehet alternatívaként ajánlani a halált. Márpedig az orvosok az életre esküdtek.