A szerző azokat az országokat nevezi szociális paradicsomnak, ahol a munkaerő minimális ára, illetve a szociális kötelezettségek alacsony szintje elősegíti, hogy a világ minden részéről ide telepítsék át az ipari üzemeket.  A paradicsomi ázsiai szigetektól a kis közép-amerikai országokon át egészen EU-tagállamokig számos ilyen ország létezik. Ezekben az országokban a munkaerő ára minden konkurenciát ver, így sok ezer vállalat telepedett le, köztük francia multinacionális cégek működtetnek üzemeket és gyártanak büntetlenül különböző termékeket, tekintet nélkül a helyi életszínvonalra - mindezt persze azoknak az országoknak a rovására, amelyek tiszteletben tartják a szociális jogokat.

Elég ellátogatni a kormányügynökségek portáljaira, hogy bebizonyosodjon: a nagy államok mind tudnak erről. Az amerikai munkaügyi minisztérium rendszeresen összehasonlítja a munkaerő árát 31 ország esetében, a nemzetközi munkaügyi hivatal közel száz országról rendelkezik pontos statisztikákkal, az Eurostat 27 tagállamról állít össze kimutatást az órabér tekintetében. - Az, hogy ebben a kérdésben senki sem foglal állást, tudatos - írja a szerző.

Az amerikai munkaügyi minisztériumnak az órabérről (hourly compensation cost) készített tanulmánya egyértelműen Délkelet-Ázsiára mutat: miközben egy amerikai munkás átlag-órabére 24,59 dollár, fülöp-szigeteki kollégája 1,10 dollárt, Sri Lanka-i megfelelője pedig 0,61 dollárt keres egy munkaórában. Az utóbbiakhoz képest egy mexikói elkényeztetett: 2,95 dollárt tehet zsebre óránként. De nem kell Ázsiába menni ahhoz, hogy olcsón lehessen működtetni az üzemet. Az Eurostat kimutatása szerint míg Luxemburgban az átlag órabér 33,3 euró („jobb a megtakaritásokat vinni Luxemburgba, mint a szerelőszalagokat"), addig az ugyancsak EU-tag Bulgáriában 1,96 euró: vagyis Párizstól nem egészen három órányi repülőútra olyan „szociális paradicsom" található, amely a legszegényebb közép-amerikai országokhoz fogható. - Ez a helyzet azonban megfelel a nagyvállalatoknak, amelyek a szociális paradicsomok révén tesznek szert kényelmes haszonra - írja a Marianne. A most megbukott neoliberális rendszer szempontjából ugyanis a szociális paradicsomok még fontosabbak, mint az adó- vagy pénzügyi paradicsomok - állítja a szerző.

A lap összeállította a szociális paradicsomok feketelistáját, ahol 2 dollárnál kevesebb az órabér, valamint készítettek egy "szürke listát" is azon országokról, ahol 10 dollár alatti az órabér.

A feketelista: Bulgária, Costa Rica, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Kína, Malajzia, Myanmar, Salvador, Sri Lanka, Vietnam, Thaiföld.

A "szürke lista": Brazília, Észtország, Hongkong, Lengyelország, Litvánia, Portugália, Románia és Szlovákia.

- Ma már vissza lehet gombolyítani az ördögi hálót - érvel a szerző. "Azáltal, hogy a munkaerőpiacot lefelé nyomta és az egész világ munkaerejét versenyeztette, a rendszer a második világháború utáni legsúlyosabb keresleti válságot hozta létre. Mivel azonban arra volt szükség, hogy a vállalatok továbbra is eladjanak, példátlan hitellehetőséget nyújtottak ahhoz, hogy az emberek megvásárolják házukat, autójukat vagy csak fogyasszanak. Innen a subprime hitelek, majd a bankválság."

A szerző szerint igencsak sajnálatos, hogy a G20 vezetői, az IMF, a Kereskedelmi Világszervezet és a Világbank szocialistái, az őket ihlető szakértők és menedzserek még mindig meg vannak győződve arról, hogy ugyanaz az integrált szabadkereskedelem, amely a válságot okozta, lehetővé fogja tenni számunkra azt is, hogy kilépjenek belőle.

forrás: globusz.net