Sólyom visszadobta a népszámlálási törvényt

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá, helyette megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Államfői 'szenvedély' a politikai vétó

Sólyom László köztársasági elnöki tevékenysége alatt fontos hatáskörré vált a politikai vétó lehetősége - jelentette ki Kumin Ferenc, az elnöki hivatal főosztályvezetője egy szegedi egyetemi rendezvényen.

Áder visszaküldte a médiatörvényt a parlamentnek

Alkotmányossági szempontból ugyan kifogástalannak találta, de eljárási hibát vétettek az elfogadásakor

A kétharmad csúcsra járatta a törvénygyárat

A rendszerváltás óta idén fogadta el a legtöbb, 225 törvényt az Országgyűlés, tízzel többet, mint az előző évben.

Fidesz: változik a takarékszövetkezeti törvény

A jövőben is biztonságban kell lennie minden takarékszövetkezeti betétnek és részjegynek - mondta Rogán Antal.

 

Áder visszaküldte a takarékszövetkezeti törvényt

Az államfő nem írta alá a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló jogszabályt.

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt - írja a Magyar Távirati Iroda. Az államfő több ponton sem ért egyet a törvényben foglaltakkal.

A múlt kedden beterjesztett és kivételes sürgős eljárásban megtárgyalt jogszabálytervezetet csütörtökön fogadta el az Országgyűlés, 214 igen és 42 nem szavazattal. A múlt csütörtökön elfogadott jogszabály célja a preambulum szerint a takarékszövetkezeti szektor átalakítása, mivel annak tőkeellátottsága alacsony, szervezettsége és szolgáltatási szintje nem megfelelő, és félő, hogy jelenlegi formájában nem lesz hosszú távon működőképes.

Mint arról korábban beszámoltunk: a legnagyobb takarékszövetkezeti integrációt, a 105 tagot tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetséget (OTSZ) meglepte a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról benyújtott, majd három napon belül el is fogadott jogszabály, amelyet semmilyen szakmai egyeztetés nem előzött meg a szövetséggel és tagjaival. A törvény több pontján súlyosan sérti az Alaptörvény több rendelkezését és a takarékszövetkezeti közösség érdekeit, ezért az OTSZ tagjai Áder János köztársasági elnökhöz fordultak jogorvoslatért.

Sem az OTSZ, sem a tagok nem ismerték a törvénytervezet szövegét, sőt benyújtásának szándékáról sem tudtak. Erről nem esett szó azon a múlt hétfői szakmai megbeszélésen sem, amely a stratégia kialakításának folyamatában az első közös egyeztetés volt az OTSZ tagszervezetei és a hazai, illetve szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati stratégia kialakításával megbízott kormánybiztos között.

Az OTSZ megdöbbenéssel fogadta a törvény szövegében a takarékszövetkezeti szektor gyenge helyzetére, munkatársainak felkészültségére, intézményvédelmére, hosszú távon a további működés veszélyére utaló megállapításait. A takarékszövetkezeti integráció a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által elismert és a legmagasabb minősítési kategóriába tartozó intézményvédelmi szervezettel rendelkezik.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.