– Milyen egy szomorú vasárnapod?
– Amikor megcsináltuk a Szomorú vasárnap című filmet, nem gondoltam, hogy tíz év múlva is itt lesz, jön mellettem ez az Ilona nevű nő. Úgy látszik, nem felejtik el az emberek. Nemrég találkoztam a magyarországi spanyol kulturális attaséval, aki azt mondta: az a küldetése, hogy a Szomorú vasárnapot Spanyolországban forgalmazza. Én meg pislogtam: ez hány éve történt már?

– Ezek szerint zavar.
– Egyáltalán nem, de persze jó lenne, ha jönne még egy olyan film az életemben, ami ennyire megmarad. Amúgy visszatérve a kérdésre, hogy milyen a szomorú vasárnapom: imádom akkor is, ha esős vagy szomorú. Talán akkor még jobban szeretem. Valahogy így kellett történnie: a szomorúvasárnapozás beégett az életembe.

 
– Azt olvastam: még nem láttak nálad szexibben disznósajtot enni. Hogy kell szexin disznósajtot enni?
– Ezt a szexi jelzőt nagyon szeretik rám aggatni. Nem igazán értem, hogy miből fakad. Én inkább okoskodónak gondolom magam, aki szeret sokat beszélni. A Rám csaj még nem volt ilyen hatással című filmről írta az egyik kritikus, hogy így, ember disznósajtot nem tud enni. Szerintem nem volt abban semmi szexi.


– Mi volt a legizgalmasabb és a legidegesítőbb a 2001-es Oscar-gálán, amikor az Egy nap története című rövidfilmedet jelöltek?
– Konkrétan nem voltam magamnál. Előző nap érkeztem repülővel, és életemben először éltem át a gyors időzónaváltással járó jetlaget. A díjkiosztó idején legalább hetven órája nem aludtam. A teremben és csupa ismerős jött szembe: Julia Roberts, Danny DeVito, Benicio del Toro, Björk, Sting, és én rendesen mindenkinek köszöntem, mert az ismerősnek illik. Aztán észbe kaptam, hogy az ismeretségünk csupán egyoldalú, és jót röhögtem magamon. Az egészet remekül megszervezték, jópofa volt látni a beülő embereket is.

– Kiket?
– Ezt a tévén keresztül sosem látja az ember. Mivel a hosszú ceremónia alatt a kamera bármikor bevághatja a közönséget, ha valamelyik sztár kimegy pisilni, akkor kínos, ha üres a széke. Öltönyös emberkék állnak a sorok végén, akik ilyenkor beugranak a helyükre. Nagyon viccesnek találtam, hogy arra is gondoltak: a több millió tévénézőnek megmaradjon az illúzió, hogy ez egy teltházas, csodálatos esemény. Vagy például az egészen pici színpadot a kamerák úgy veszik, mintha mindegyiknél halszemoptikát használnának, hogy még pazarabb, elbűvölőbb legyen a látvány. Színház volt ez, varázslat. Utána vacsorák jöttek meg koktélozások, és az érdekes így, egy napig.
 
– Tudsz gratulálni?
– Szeretek és rendkívül jól tudok is. Ha valami nagyon tetszik, akkor akár túlzásba is viszem. Elképesztően boldoggá tesz, ha tehetséget, kiválóságot látok, akár filmen, akár színházban, de bárhol máshol az életben. Legyen az orvos, tanár vagy pedagógus. Nagyon kötődöm az ilyen emberekhez. A férjemet is óriási tehetségnek tartom, az előző kapcsolataimban mind nagy tehetségű rendező, színészek, alkotók voltak. Nekem ugyanis szükségem van arra, hogy felnézzek rájuk.