Az első tíz év

Az elmúlt évtizedben rá kellett ébrednünk: a közeli, de a legtávolabbi események és történések is kihatnak az mi életünkre is, itt és most; azon nyomban. Legyen az háború, földrengés, bank-krasch vagy szemétszigetek az óceán mélyén.

Szilveszteri varázs

A legjobb a trombita volt.

Szárnyalni lenne jó

Most, tízből hatan, visszasírjuk a régi világot. Úgy érezzük magunkat, mint a fióka, aki kiesett a meleg, és biztonságos fészekből. Riadtan csapdosunk a szárnyainkkal – repdesni már néha sikerül, de szárnyalni még nem tudunk.

Újévek máshol, másként

Európa nagy részén december 31-én búcsúztatjuk hangos vigassággal a mögöttünk álló évet, és január elsején köszöntjük az újat lencsével és újévi fogadalmakkal.

Belehúztunk 2010

Sokféle módon lehet köszönteni, vagy elkezdeni az újesztendőt. Mit ne mondjak, van fantázia, kreativitás, a jókedvből sem volt hiány. Tegyünk egy sétát.

 

A szinglik rémálma: az ünnep

Karácsonynak huss, áldott mese fuss… Miután a Szingli túlélte a karácsonyt, a kreatív vagy szokásos ajándékozási parát, készül a nagy bevetésre. Beolvad a klasszikus horda alakzatba, és hasonszőrű társaival arról vitatkozik, hogy a Pártalan Party lesz jobb, a Szingli-Szilveszter, vagy esetleg a barátnő házibulija a cuki mentős srácokkal és ápoló csajokkal?

Egyedülálló barátnőm mesélte, hogy szenteste és karácsonykor háromszor többen voltak fenn az internetes társkeresőkön, online csevegő programokon, mint általában hétvégén. Családi kör ide-oda, a magányosokat a reménytelenség kohéziója összekovácsolta, oda. Legtöbbjüket nyomasztja, hogy még mindig – szégyenszemre - a szülőkkel ünnepelnek, és nem szerelmükkel. Ezért a közös és kényszeredett étkezéseken, a sajnálkozó pillantásokon túl inkább félrevonulnak a számítógépükhöz, és virtuálisan vegyülnek a hasonszőrűekkel. Ebben a körben nem kérdés, hogy „miért nincs még valakid?”, ők megértik, hogy hiába hatalmas a „húspiac”, ha a vevő és a magát eladni szándékozó igénye nem találkozik.

Pedig az igényszint egyre alacsonyabb, ahogy a magány a korral előre halad. Elég, ha a másik kicsivel szebb, mint ama pokolbéli, nem egy lúzer, aki parazita módjára akar élősködni, kialakult már saját egyénisége és ehhez passzoló világképe, és eléggé tapasztalt ahhoz, hogy tudja, nem létezik két fél, csak két egész remek egyvelege. Feltétel nélkül tud szeretni, elfogadni, és az sem árt, ha jó a humora, szórakoztató, és a baráti társaság is szimpatikusnak ítéli.

Minél idősebb a Szingli, annál inkább csalódott, hite hagyott, annál inkább nem akar a párválasztáskor ugyanazokba a tévedésekbe belefutni, ugyanazokat a hibákat elkövetni. Alkalom adtán egy „jó dugás” mondjuk az elvárt szint alatti partnerrel is simán belefér, de ez könnyen vezethet oda, hogy kialakuló érzelmek hiányában senkihez nem tud igazán kötődni, inkább él egyedül, mert az kényelmes, de közben a szíve mélyén vágyik a tökéletes társra, aki csak a képzeletében lakik.

Ez az ellentmondás, ami leküzdhetetlen, ami minden év végén újra és újra görcsössé teszi a Szinglit. Ilyenkor kötelező boldognak lenni. Muszáj szeretni, szokás valakivel együtt lenni - ezt sulykolja mindenki, a szülők, a média, a vallás. De mi ez, ha nem képmutatás? Mintha a hagyományos családmodellben élőket az abszolút boldogság jellemezné? Mitől más december utolsó napja, mint bármelyik egyéb? Pusztuljanak ilyenkor szégyenükben és kínjukban a gyengék? Ennyire lehetetlen a Szinglinek az ünnepektől elhatárolódni?

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Az újságok már hetek óta azt sugallják, hogy aki egyedülálló, annak szilveszterkor jön el az utolsó esély, hogy megtalálja a párját, és ha nem sikerül, annyi. Lehetőség és program számtalan. Ha már a nagysikerű Terézanyu szerzője, a legszinglibb szingli is gyermekével mosolyog mostanában a fényképeken, akkor tényleg nincs mese, bele kell húzni!

Rapid közvélemény kutatásom során nem az derült ki, mint amire számítottam. Nem is a karácsony a szinglik igazi mumusa, hanem a szilveszter. A számítógép billentyűzete és a bejgli fölé még csak-csak odahajol egyedül az ember, de társ nélkül csókolózni éjfélkor nem megy. Ha házibuliba hívják, akkor előzetesen informálódik, hogy nehogy olyan helyre érkezzen, ahová kéz a kézben vonul be a meghívottak háromnegyede, vagy ahol előre megfontolt szándékkal egy másik szerencsétlennel akarják összeboronálni. Meglehetősen frusztráló érzés lehet, amikor jobbra is, balra is szerelmesek ölelkeznek, ő meg mint egy rakás szerencsétlenség áll a pezsgős pohárral, netalán üveggel a kézben, megsemmisülten mosolyog, remélve hogy nem veszi észre senki, vagy pont ellenkezőleg, hisz még abban, hogy valaki megszánja, megszólítja, karon ragadja és messzire viszi.

Akkor sem tűnik sokkal ígéretesebbnek a szilveszter, ha a Szingli valami szórakozóhelyen töltené a 2010-be hajló estét, mert számítania kell ilyenkor arra, hogy a belépőjegy, az ital és a taxi év eleji büdzséjét rögvest mínuszba veri, és talán az egész felhajtás meg sem éri. De talán ő egy Pozitív Szingli, aki pár pohár pezsgő után képes a gátlásait levetőzni? Akkor könnyen megeshet, hogy másnap egy idegen mellett ébred levetkőzve – a nő arcán szétfolyt a smink, a férfi szájából kilóg a nyálcsík -, akiről nem tud semmit, és magától undorodik. Ezért is mondják a férfiak, hogy sokkal nagyobb az esélye szilveszterkor az egyéjszakás kalandoknak, mert egy részeg és elkeseredett nőt a legkönnyebb ágyba cipelni.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Mitévő legyen hát a Szingli? A legegyszerűbb és legkevésbé fájdalmas választás: otthon maradni, sorstárs barátoknak valami finomat főzni, vagy a szomszédhoz egy apró meglepetéssel átugrani, kikölcsönözni egy vicces filmet, zenét hallgatni, kibontani egy palack bort, édességet zabálni, majd éjfél előtt a lelkes és ittas telefonálgatók újévi kurjantgatásai elől még a mobilt is kikapcsolni. Vagy bekapni egy altatót és az egész rémálommá váló szilveszter éjszakát jobb átaludni?

Ha hiszünk a régi mondásnak, és valóban olyan lesz az egész esztendő, mint az új év első napja, akkor nem érdemes a Szinglinek a sorsát kísérteni, a szilveszteri bulik illuminált hevében valakivel gyorsan összejönni, és másnap emiatt keseregni. Ne legyen kényszer az utolsó éjjel! Inkább fogadjuk meg mindannyian, hogy jövőre többet teszünk, jobbak leszünk, másképp élünk, tudatosabban cselekszünk, és kellő önkritikával tekintünk magunkra, avagy nem csak a másik szemében vesszük észre a szálkát, de a sajátunkból is kipöcköljük azt a csúnya gerendát. BÚÉK!

szingli, de melyik?
szingli, de melyik?
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.