A számaimnak csak a fele mehetett a rádióban
- Van olyan zenei műfaj, amelyre titkon vágytál, de sosem volt módod kipróbálni?
- Operistának készültem, gyerekkoromban mindig operarészletekkel szórakoztattam a családot. A Carmen volt a szívem csücske. Szerettem a Verdi-operákat is. Sokat tudtam kívülről annak idején, ma már nem menne.
- Milyen „a hagyományos Koncz Zsuzsás dal"?
- Kérlek szépen, körülbelül olyan, mint a Még itt vagyok az új lemezen, a 37 címűben. Tehát egy kicsit rólam szól, ha akarod, áttételesen, a zenéje olyan Tolcsvays, mégis új. Aztán mesél kicsit a világról, az én helyemről a világban, és a közönséggel való viszonyomról.
- Milyen a nem hagyományos?
- Az olyan, mint a Dum-Duli-Dú. Próba közben azt kérdezte a mi hangmérnökünk, Závodi Gábor, mit jelent a duli-dú? Ha úgy tetszik, ennek tényleg semmi értelme, nem szól semmiről, és mégis. Ül a nézőtér, és mosolyogva hallgatja.
- A kezdetektől meg tudtál élni az éneklésből? Sosem szorultál arra, hogy hagyományos munkát is vállalj?
- Ezt még soha senki nem kérdezte tőlem! Gimnazistaként kezdtem el énekelni, és otthon laktam. A mamahotelben teljes volt az ellátás, és kaptam némi zsebpénzt. Néha kölcsönkértem, ha fellépő ruha kellett, és többnyire vissza tudtam adni, mert egy idő után gázsit is kaptam. Szóval mindig meg tudtam élni belőle. Munkakönyvem soha nem volt, és kezdetben, a személyimben is üresen állt a munkahely-rubrika. De ezért csak a zenészfiúkat vitték be a rendőrőrsre. Ezt akkor közveszélyes munkakerülésnek hívták.
- Mikor tiltották be számodat, klipedet legutóbb?
- Totális zárlat soha nem volt. A Jelbeszédet betiltották, de a televízióban pár számot lehetett énekelni róla. Színpadon meg mindent. Az utolsó problémás dalom valamikor a hetvenes évek második felében született, a Karolj át - Szörényitől és Bródytól. Az első tévés közvetítés után tüzetesebben meghallgatták, és közölték, ezt mégse játsszuk. Egyébként a lemezfelvételeinknek csak a negyven-ötven százalékát „okézták le" a rádióban. A többit csak speciális műsorban lehetett adni vagy egyáltalán nem.
- Az csak városi legenda, hogy az előző Orbán-kormány idején Orbán Viktor szerepelt az egyik klipedben, és személyiségi jogokra hivatkozva, azt nem lehetett játszani?
- Az igaz, hogy benne volt, de sok más rendszerváltozás környéki politikus is... hogy ezt betiltották volna, arról nem tudok. Sok olyan hely lehetett, ahol nem játszották. Mellesleg, nem jelent sokat, hogy én mikor miről tudtam. Az előadóval és a szerzőkkel korábban sem közölték hivatalosan, mi mehet, mi nem. A Jelbeszéd betiltásáról is csak baráti füles kapcsán értesültem.
- Mit jelentett neked a Tilos az Á és a Fekete Lyuk?
- Nem túl sokat. A Tilos az Á-ban többször megfordultam, ez a Mikszáth térnél van, ugye? Ritkán járok Magyarországon nyilvános helyekre. A színpadon vagy egyéb nyilvános szereplésnél nincs bajom ezzel, de privát emberként az itthoni mozgásban gátol. Nem tudtam megszokni, hogy akár egy pillantással is nyugtázzák, hogy ismernek valahonnan. Ezért szeretek külföldre járni, mert anonimitásba lehet bukolódzni.
- Inzultáltak, nemcsak néztek?
- Nem. Mikor a miniszoknya divatba jött, én nagy barátja voltam ennek a viseletnek. Az tény, hogy viszonylag rövid szoknyákban jártam, és óhatatlanul az egyszerűbb járókelő úriemberek megjegyzéseket tettek erre. De mikor a táncdalfesztivál még új volt nálunk, akkor vagonszámra kaptam leveleket gyermekeiket tőlem féltő anyáktól. Minden voltam, csak úriasszony nem. Ezek nem valódi inzultusok, és ehhez hozzá is lehetne szokni. Vannak olyanok a nyilvános pályán mozgók közül, akik ezt kifejezetten élvezik
- Mit tartasz intellektuális kínzásnak?
- Mikor a celebek beszélgetnek a Magyar Televízióban. Amit a magyar nyelvvel a kereskedelmi televíziókban műveltek, művelnek, azért borzasztóan kár. Borsózik ettől a hátam. Az ember megnéz egy hírműsort, azonnal hall pár - enyhén szólva is - ügyetlenül megfogalmazott mondatot. Már azzal eleve bajom van, hogy a világról szóló fontos híreket ne tizenévesnek kinéző huszonévesek mondják, mert nem hiszem el nekik. Ahhoz, hogy valaki hiteles legyen bizonyos szövegek tolmácsolásában, és ez természetesen, nem minden szövegre vonatkozik, kell bizonyos élettapasztalat. Nálunk nem számít egyéb, csak a külső, és ez nagy baklövés.
- Milyen az igaz magyar?
- Erre az asztrológiával tudok válaszolni. Magyarország Jupiter alá rendelt, amely mellesleg nagy szerencse csillag. Tulajdonképpen tényleg mázlink van, hogy ilyen kis létszámban még mindig itt vagyunk. Miközben sok mindent tettünk ellene. Jupiter a Nyilas csillagkép vezérlő csillaga, és kicsit arról szól, hogy „nem dolgozni, de jól élni". Ez az alapképlet, őrületes igazságérzet, hatalmas önérzet, egy kicsit a földtől elszabadulás igénye. Vagy a ló egyik oldalán tartózkodik vagy a másikon, a hátán legkevésbé. És ez sok tekintetben igaz ránk. Mindazonáltal sok olyan tehetséges magyar ember volt, van és remélhetőleg lesz, aki ezek ellenére a jó hírünket öregbíti. És hogy akadtak időszakok, mikor a hírnevünk Európában a mainál sokkal jobb volt.
- Ezt melyik évszázadhoz kötöd?
- A rendszerváltást megelőző utolsó évtizedben azért egy bezzeg ország volt. Tudod, a vidám tábor a szocialista országok között, Európa nagyon elismerte. Az elismertségünk csúcspontja a határnyitáskor jött, a rendszerváltáskor szerintem sok mindent elérhettünk volna, ha kicsit ügyesebbek vagyunk. De ezeket a lehetőségeket nem használtuk ki, rögtön elkezdődött a renomé felélésének a taktikája.