A pénznek örülnek legjobban a friss házasok

Egy friss felmérés szerint a hagyományos esküvői ajándékok mára háttérbe szorultak és helyüket átvette a kevésbé személyes ajándék, a készpénz iránti igény.

A választás a pénz és az ajándéktárgyak között, az előbbi javára, mindinkább növekvő trend. A múltban e kérdésben bizonytalankodó fiatalok a jelen gazdasági körülmények között hajlamosak áthágni a hagyományokat és a hitelek szorításában az univerzálisan felhasználható pénz mellett teszik le a voksukat. Valószínűleg az a tény is az ajándékok ellen szól, hogy a modern párok a nagy nap előtt rendszerint már hosszabb ideje együtt élnek, így nincs igazán szükségük berendezési tárgyakra.

A felmérésben részt vevő több mint 3400 nő 45 százaléka szívesebben kapna pénzt, míg a tradicionális listáról választott ajándékokra kevesebb, mint a megkérdezettek harmada vágyik. Kedvelt ajándékozási forma a nászútra beváltható utalvány is, ennek a válaszadó hölgyek 26 százaléka örülne.

Fontos érv a pénz mellett az is, hogy a házasodni készülők döntő többsége nem számít a szülők segítségére az esküvő finanszírozásában. A megkérdezettek 55 százaléka úgy nyilatkozott, hogy saját maguk fizetik a ceremónia költségeit, míg a házasulandóknak csak negyede esetében állják teljes egészében a szülők a lagzi árát, ami, a kutatás szerint egyáltalán nem kevés. A brit fiatalok átlagosan több mint hatmillió forintnak megfelelő angol fontot költenek a nagy eseményre - írja az ELTE TÁTK hírlevele.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.