Minőségkeresés az interneten

A nem is távoli jövõben anélkül leérettségizhetnek diákok, hogy hozzáérnének egy könyvhöz.

Kamaszkorba lépett a magyar netizen

Megvalósult ötletek gazdái, optimista és borúlátó szakemberek ültek egy asztalhoz egy minikonferencián, ahol arra voltak kíváncsiak: mit jelent Magyarországon az internetes demokrácia. Technológiailag minden a rendelkezésünkre áll, de úgy tűnik, sem az állam, sem a civil szféra nem akar élni a lehetőséggel. Videó

Az internetes magyar nyelvről

Sürgető szükségét látom vonzó, karikatúrákkal, képekkel, illusztrációkkal ékes, agresszíven szellemes, a nagyközönségnek szóló nyelvművelő, szinte „bulvárlapnak”, amelynek legyen televíziós változata is, és név szerint pécézi ki mindazokat, akik nyilvánosság előtt vétenek a magyar nyelv szelleme és szabályai ellen. NolBlog

Papíralapú Google Earth

Amikor pár éve Polgár Gyula először látta meg a Google Earth-t, elébb helyre rakta leesett állát, majd fölmordult: – De hiszen ilyesmim nekem már ezer éve volt! Kevés reménnyel ugyan, de föltúrta a lakást, és lám, csoda: az egyik fiók mélyén, megannyi költözést túlélve, ott lapult a Térkép. NolBlog

A névtelen bíró

Nem jegyeztem meg az angol bíró nevét, aki úgy döntött: a bloggereknek nincs joguk anonimitáshoz. Emlékszem viszont George Orwellre, és eszembe jut Kafka, a Kínai Népköztársaság, a különleges szerverek és a letiltott tartalmak. NolBlog

 

A magyarok egyharmada minden nap internetezik

A felnőtt netezők több mint kétharmada tagja valamelyik közösségi oldalnak, minden harmadik nethasználó pedig kisebb-nagyobb rendszerességgel néz online tévét vagy hallgat rádiót a világhálón keresztül – derült ki egy, a 18-64 évesek internetezési szokásait vizsgáló felmérésből.

A KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató Intézet 2008 decemberében közös kutatást végzett. Az eredményeket egy reprezentatív lakossági mintán készült, 1031 fővel végzett megkérdezés adataiból állították össze, korcsoportok (18-64 év közöttiek), nemek, iskolai végzettség és földrajzi jellemzők szerint.

A levelezés a második legnépszerűbb

Megállapításaik szerint a 18-64 éves internetezők közül csak minden tizediknek nincs e-mail címe, legkevésbé a kisvárosban élők, az alacsony jövedelműek és az alacsony végzettségűek leveleznek a világhálón. Közülük minden negyedik soha nem használ elektronikus postát. Ennek ellenére a levelezés a második legnépszerűbb netes tevékenység, csupán az általános keresés, és az információgyűjtés előzi meg.

Az internethasználók háromnegyede munkához, iskolai feladatok megoldásához is segítségül hívja a világhálót, több mint a felük ráadásul legalább heti rendszerességgel. Vásárlás előtt 68 százalékuk gyűjt információt az interneten, és 31 százalék a beszerzést is intézte már online.

Tévézünk és rádiót hallgatunk a neten

Rendkívül népszerűek a közösségi oldalak: a felnőtt internetezők 71 százaléka regisztrált tagja legalább egy hasonló szolgáltatásnak, igaz, mindössze 51 százalékuk látogatja ezeket az oldalakat legalább havi rendszerességgel. A fórumokat, blogokat is minden második netező olvassa, és 23 százalék legalább alkalmanként, 1-2 havonta részt vesz azok formálásában. „A közösségi szolgáltatások mellett a hagyományos médiatípusok - mint a rádió és a tévé - online fogyasztása is egyre jellemzőbb: a 18-64 éves netezők több mint 22 százaléka legalább havonta egyszer néz vagy hallgat műsorokat a világhálón keresztül, 16 százalékuk pedig legalább heti rendszerességgel teszi ezt" - mondja Barcza Enikő, a KutatóCentrum vezetője.

Több mint duplájára nőtt a naponta netezők aránya

A felmérés az internethasználat gyakoriságának változását is vizsgálta: míg 2005-ben a megkérdezettek csupán 12,5 százaléka netezett napi gyakorisággal és egyharmada legalább 1-2 havonta, addig 2008 végére már több mint 30 százaléka naponta, több mint fele legalább 1-2 havonta használta a világhálót. Ugyanebben az időszakban a heti rendszerességgel netezők aránya 25 százalékról 48 százalékra nőtt.

A legtöbben otthon csatlakoznak a világhálóra: az internetezők több mint 80 százaléka netezik otthonról, míg a második helyre a munkahely szorult 28 százalékkal. Az egyes csoportok közt megfigyelhető néhány különbség: míg a munkahelyről leginkább a felsőfokú végzettségű, magas jövedelemmel rendelkező szellemi foglalkozásúak neteznek, addig a 18-29 éves korosztály több mint 27 százaléka a barátoknál, ismerősöknél is rendszeresen csatlakozik a világhálóra.

Hálófüggő
Hálófüggő
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.