'Én elrontottam az életemet'

Színészek táncosok, énekesek játszottak el hajléktalan sorsokat a Teleki téren. Kísérlet a társadalmi felelősségvállalás és a művészet párbeszédére.

Dr. NOL a pokol előszobájába jutott a Magyar Államvasutakkal

Szürreális vasúti kirándulásra invitál a doki! Vonatok még járnak, de nemigen mondják be őket, a várótermet már befalazták, vécé a perontetőn. Készítette: Rab László és Novinszki Tamás

Keselyűhöz vagy hiénához hasonlít Magyar György ügyvéd?

Ismét jelentkezik a Nol-Totó. A 13+1 kérdésre ezúttal Magyar György ügyvéd válaszolt. Készítette: Szalay Tamás Lajos, Novinszki Tamás

A baloldalnak nincs még vége

Az kiderült, hogy az MSZP is tud tömegdemonstrációt szervezni, de vajon össze tudja fogni a kormány tevékenységével elégedetleneket? NolNézőpont

Miért nem jelentette fel magát Török Ferenc?

Melyik volt a legcikisebb téma Hollandiában, amikor Török Ferenc, Balázs Béla-díjas rendezőnk ott dolgozott? És miért érzi kínosnak a Magyar Filmszemlét? NolPresszó

 

A kukkolás forgatókönyvírói muníció

Miért tartja a Filmszemlét politikai koszfészeknek, és feljelentette-e magát a rendőrségen, amikor kiállt a Kendermag Egyesület mellett - kérdeztük a Nol Presszóban Török Ferencet. A filmrendezővel arról is beszélgettünk, mi lenne az ideális szereposztás, ha egy mozijához a Parlamentből kellene szereplőket válogatnia. Ezek láthatók a videóban. Aki többre kíváncsi, az itt elolvashatja, mi az, ami kimaradt a filmből.

- Mi izgat legjobban a generációddal kapcsolatban?
- Az nagyon izgat, hogy a nagyjából velem egykorú tehetséges filmeseknek, akikkel együtt indultunk 10-12 éve, sikerül-e továbbra is évente, kétévente valamit lerakniuk, leraknunk az asztalra. Negyven éves leszek, nem vagyok fiatal filmrendező, érettebb munkákat várnak tőlem, és azt hiszem, erre készen is állok. Az elmúlt két mozim már nem az a kamaszos fajta volt. Éppen ezért a generációmért is izgulok.

- A negyven vízválasztó lesz?
- Remélem, nem, de azért az ember odafigyel erre. Emlékszem, harmincnyolc évesen mentem május környékén az utcán, és jöttek a Trefortból a ballagók, szép fiatal lányok és helyes fiúk. Akkor rádöbbentem: húsz éve ballagtam. Azért az sok! Több mint kétszer olyan idős vagyok, mint ők, pedig nálam fél fejjel magasabbak, emberek, készen vannak. Na, ez megrázó. Ahhoz képest a negyven csak rutin.

- Azt mondta rólad egy színész: olyan flegmán hatékony vagy. Mitől tudsz felpörögni?
- Az biztos, hogy vannak, akiket picit irritál a stílusom. Néha arrogánsabb vagyok, mint az normális, cinikusabb is. Kicsit elkezdtem rajta változtatni, de már olyan nagyon nem tudok. Az, hogy hatékonynak tart a flegmán kívül, azért jólesik. Amit eltervezek, azt nagyjából meg tudom csinálni, elég produktív tíz évem volt.

- És mitől tudsz fölpörögni?
- Ha valami nem sikerül, és úgy érzem, távol állok még a megoldástól. Ha nem döntök egy percen belül, akkor bent vagyunk az erdőben.

- Mi áll távolabb tőled, a bliccelés vagy a kukkolás?
- Egyik sem áll távol. A kukkolás jó, alapvető forgatókönyvírói muníció. Izgalmas, ha nem tudja az illető, hogy figyelem. A bliccelés? Villamoson nem venni jegyet? Van nálam mindig, de ha egy megállóra megyek, megpróbálom megspórolni. Ez persze hülyeség, de ez van.

- És megúszni feladatokat?
- A gimnáziumban sokat blicceltem, de érdekes módon a filmművészetin már nem. Annyira meglepett, mikor felvettek a rendezői szakra, hogy hirtelen jó tanuló lettem. Teljesen felkészületlenül adtam be a lapomat, soha előtte nem filmeztem, soha nem akartam filmes lenni. Fotóztam, meg Pálfi Gyurival eljártunk az esztergomi filmelmélet szakra.

- Lennél titkos társaság tagja?
- A filmes osztályunk abban az értelemben titkos, hogy nem voltunk soha egymás legjobb barátai, mégis hasonló szálak kötnek össze minket, mint a testvéreket. Annyi mindent tudunk egymásról, olyan éles, drámai szituációkat éltünk meg együtt. Mondjuk, nagyon élveznék egy olyan titkos társaságot, amelyről nem tud senki.

- Bár ha tagja lennél, úgysem mondanád el, mert akkor már nem lenne titkos.
- Igen, de sajnos nem vagyok... vagy jól hazudok.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.