A ritmus, a szív ritmusa, mindig ugyanaz. Ez minden zene alapja. A ritmus Isten adománya, hisz minden ember ugyanezt a ritmust hallhatja saját szívében, mindegyikünk szíve ugyanerre a ritmusra dobog. A kathak a ritmus és a hang kombinációja, melyben a ritmus, a dob a férfi principium; a hang, a dallam pedig a női principium megfelelője. Kettőjük kombinációját, a kathakot tehát Isten hozta létre.

A kathak évszázados történet-mesélő táncforma, mely eredetileg templomi tánc volt.

Később, a mohamedán időkben, a mogul uralkodók udvaraiba költözött be. A mohamedán uralkodók nem nyomták el a hindu kultúrát, sőt az utolsó mohamedán uralkodó, Bahadarsa Zagar például hindu vallásos verseket írt, méghozzá nem is rosszakat. Egyfajta mindennapi szinkretizmus jött létre, amelyben a mohamedánok természetesen vették át a hindu elemeket. Mindezt Sasvati Sen a hindu vallásos kultúra erejének tulajdonítja. Krishna, Rama vagy éppen Shiva történetei gyanis örökkévalóak.

Birju maharaj déd-déd nagyapja Wasid Ali Sha Lakno mohamedán uralkodó udvarában táncolt, azonban tevékenysége nem egyszerűen az uralkodó szórakoztatása volt. Lakno állítólag gurunak szólította őt, és hagyományos témájú koreágráfiákat készített ő maga is. Valamivel később, az angol gyarmati időkben a kathakra nehezebb idők köszöntöttek. Az angolok a kathakra csak mint olcsó szórakozásra tekintettek, és így is kezelték azt.

Néhány évtizede azonban a kathak tánc ismét reneszánszát éli Indiában. A tánc alapelemeit ugyan ma már iskolai keretek között is tanítják, de az igazán elhivatott kezdővel a hagyományos guru – tanítvány viszonyban foglalkoznak, a kölcsönös elkötelezettség szabályai szerint.

A kathak noha színpadon is gyakran megjelenik, valójában még mindig templomi tánc. Birju maharaj csoportja is gyakran lép fel kisebb-nagyobb falusi, kisvárosi templomokban – amely az igazi mély odaadás, boldogság forrása és megnyilvánulása is egyben.