A feladat nem könnyű. Adott egy szimfónia, amelyet a 20. századi „új zene” előfutáraként tart számon a zenetörténet. Az ősbemutató közönsége nehezen fogadta be a művet, ám a mai publikumnak sincs könnyű dolga. Különleges kihívás a mű?

A mű a 20. század legelején született, és felépítése azonos a klasszikából és romantikából jól ismert, hagyományos szimfónia-szerkezettel, de hangzása már valóban a 20. század zenéjét előlegezi meg, szinte az első expresszionista alkotásnak tekinthetjük. Ez a mű már nagyon közel áll Bartók, Hindemith és Schönberg zenei nyelvezetéhez.

Ma már nem feltétlen az a kihívás a közönség számára, hogy el tudja-e fogadni a jó 100 évvel ezelőtt írt darabot, hanem az, hogy Mahler kései szimfóniája rendkívül komplex hangzású, és nagyon sok kontrasztot rejt magában. Azt hiszem, ez a zene újra és újra sokkolja a hallgatóit, mert kifejezetten radikális a zenei anyaga. És bár Mahler életműve ma már a klasszikusok közé tartozik, az vitathatatlan, hogy a 9. szimfónia még mindig nehéz feladat a hallgatók számára.

Fontos lenne ezt a művet mindig úgy előadni, és hallgatni, hogy előtte megismerjük a történetét, kapunk hozzá némi magyarázatot?

Igen, és biztos vagyok benne, hogy egy jó dirigens ezt mindig meg is adja a zenészeinek. Láttam-hallottam, ahogyan Fischer Iván Mahler 6. szimfóniáját tanította be a kölni Rádiózenekarnak. Mindkét nyilvános próbán rendkívül sok fontos információt mesélt el a zenekarnak a darabbal kapcsolatban, olyannyira, hogy én, aki kutattam ezt a darabot is, hihetetlenül sok újat tanultam.

Most, a budapesti közönségnek pedig remélem, hogy én adhatok némi segítséget az első koncert előtt, hogy könnyebben utat találjon ehhez a négy, meglehetősen nehéz, de varázslatos tételhez.

A zenészek, karmesterek általában azt mondják, nem tudnak egyetlen művet kedvencükként megnevezni. Mi a helyzet Önnel? Tud választani Mahler szimfóniái közül?

Én tudok, mégpedig a 4. szimfóniát, ez áll legközelebb a szívemhez. Véleményem szerint ez a mű kivétel a szimfóniák sorában. Mahler az első négy szimfóniájában saját dalait dolgozta fel úgy, hogy az énekhangot is szerepelteti a darabokban. És a 4. szimfónia végén szereplő Mahler-dal, a „Mennyei élet” „A fiú csodakürtje”-ciklusból. Ez a szimfónia stilisztikailag már nem illeszkedik az első három darab késő-romantikát idéző felépítésébe, mert a negyedik szimfónia egy határozott visszatérés a klasszika gyökereihez. Mondhatnám, egyenesen szofisztikus ez a darab. Mindig olyan érzésem van a 4. szimfóniával kapcsolatban, mintha megpróbálna visszatérni egy olyan világba, amelyről ugyanakkor pontosan tudja, hogy már nem létezik, és az egészet feloldja a zárótétel, amikor ezt a már elérhetetlen, csodálatos világot a mennyországgal azonosítja. Ez egy lenyűgözően bájos szimfónia, ami mindig újra elvarázsol engem.

Willnauer professzor, engedje meg, hogy felköszöntsem, hiszen éppen beszélgetésünk hetében ünnepelte 80. születésnapját!

Nahát, ezt meg honnan tudja?

Nos, igyekeztem a lehető legtöbbet kideríteni Önről! Úgyhogy a Budapesti Fesztiválzenekar nevében minden jót kívánok Önnek születésnapja alkalmából!

Nagyon kedves, igazán köszönöm! Rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy a Fesztiválzenekar meghívására Budapestre jöhetek, és különösen az, hogy a nagyszerű zenekar koncertjéhez a magam módján hozzá is tehetek valamit! Csodálom ezt az együttest, már sok éve figyelem a zenészek munkáját, és igazi rajongója vagyok Fischer Iván művészetének, akit elsőrangú Mahler-karmesternek tartok. A Fesztiválzenekar lenyűgöző módon őrzi a nagy, európai zenei hagyományokat. És őszintén mondom, a Cseh Filharmonikusok, az Amszterdami Concertgebouw Zenekara és a drezdai Staatskapelle mellett a Budapesti Fesztiválzenekar a kedvenc szimfonikus zenekarom!  

A teljes interjú elérhető itt.     

Franz Willnauer