Álomkép helyett valóság
A magány elleni küzdelem túlburjánzott biznisszé formálta napjainkra azt a területet, amelyen mindig is tevékenykedtek hozzáértők és hozzá nem értők egyaránt, hajdan például a házasságközvetítő képében. Az internet elterjedésével csak az esély nőtt meg az ismerkedésre, biztosat azonban soha senki sem ígér, vagyis a nagyszámú, rövid idő alatt létrejövő találkozók túlnyomó többségéből most sem lesz sírig tartó kapcsolat.
Valószínűleg mindenki ismer valakit, akinek az ismerőse társkereső oldalon találta meg az igazit. E hirdetések többsége egy-két évtizede még elsősorban napi- és hetilapokban jelent meg, némelyik újság továbbra is helyt ad ilyen rovatnak az apróhirdetések között, de a fősodrás immár egyértelműen az internetre terelődött át. Nem véletlenül: a fotóval, helyenként nagyon részletes keresési szempontok párosításával, anonim chatelési lehetőséggel felszerelt oldalakon pillanatok alatt többtucatnyi hozzánk illő potenciális társat kínál fel a rendszer. Választani nemcsak a „megfelelő” emberek, hanem a megfelelő oldalak között is nehéz, a bőségre jellemző: a társkereső oldalak kifejezésre alig két másodperc alatt 180 ezer találatot dob fel a böngésző, a társkereső szóra másfél másodperc alatt csaknem 800 ezret!
Ingyen nem adják a szerelmet!
A komoly társkereső oldalakat nem szamaritánusok üzemeltetik, hanem pénzügyi befektetők, akik a szolgáltatási szektorban fialtatják pénzüket. Mivel az ügyfél – jelen esetben a társkeresőként regisztráló látogató – valódi szolgáltatást kap, ezért a fizetést is természetes dolognak tekinti.
Lehet persze próbálkozni ingyenesen is, de az efféle oldalak üzemeltetői nem ma kezdték, pontosan tudják, hogy hol az a pont, ahol a keresgélő úgy dönt, rászánja azt a havi 1-2 ezer forintot az ügyre, csakhogy végre rendesen levelezhessen vagy fotókat kaphasson az őt érdeklőkről.
A kezdő társkeresőkre jellemző, hogy fotó nélkül, minimális bemutatkozó szöveggel jelennek meg az oldalon. Érdemes azonban a másik fél helyébe képzelniük magukat: ők maguk sem azok adatlapját nézik meg, akikről nem látnak fotót. Az ilyen próbálkozásokat hamar el kell felejteni, mert nincs értelmük, nem vezetnek messzire.
A komoly szándékkal regisztrálók túlteszik magukat a kezdeti zavarukon – ami érthető, hiszen akár a kolléga is rátalálhat a fotójukra, de csak az a kolléga, aki hasonló cipőben jár! –, és olyan bemutatkozó szöveget írnak, ami valóban segíti az ismerkedést, a másik érdeklődésének felkeltését.
Villámrandi vagy hosszú levelezés?
A tapasztalt, hónapok vagy évek óta keresgélő szinglik oldalán gyakran találni az első találkozó optimális idejére vonatkozó utalást. Sokan feltüntetik, hogy nem akarnak hónapokig levelezni, előnyben részesítik a „mindent eldöntő” személyes találkozást. Részben igazuk van, hiszen csak fotóról és kizárólag írásos kommunikáció révén nem lehet a másikat megismerni, pontosabban alaposan félre lehet ismerni. Van, aki csal, és néhány évvel korábbi fényképét tölti fel az oldalra, amikor még pár kilóval és ránccal kevesebb volt rajta, mint most, amikor belép a kávézó ajtaján. A találkozó időzítésére nehéz általánosságban szabályt alkotni, az biztos, hogy egy-két üzenetváltás túl kevés ahhoz, hogy valóban legyen miről beszélgetni abban az egy-másfél órában, amit illendőségből eltöltenek a keresők egymással. A hónapokig tartó intim levelezés veszélye meg az, hogy mindkét félben felépül egy kép a másikról, aminek a hiányzó elemeit saját maguk festik ki, és aminek az eredménye egészen biztosan más, mint a valóság. Különösen a nőkre jellemző, hogy a saját reményeikben, elképzeléseikben csalódnak, amennyiben egy szórakoztató, udvarias, gáláns, határozott és egyéb ideális tulajdonságokkal felékszerezett lovag helyett a randevún egy félszeg, izzadós vagy éppen túl nyomulós férfival találkoznak. A személyes találkozó valóban mindent eldönt, kiderül, hogy van-e bármilyen kölcsönhatás a két ember között. Nagy csalódás, de inkább érdemes levonni a tanulságot, és a többiekkel hamarabb találkozni, még mielőtt egy álomképbe szeretnének bele.
Nyitott ajtók
A társkereső oldalak között van, amelyik – erre az oldal elnevezéséből is lehet következtetni – inkább az alkalmi vagy rendszeres, de kizárólag testi kapcsolatra vadászók gyűjtőhelye. Az adott oldal látogatóközönségét már a feltöltött fotókból és az azokhoz kapcsolódó szövegek tartalmából fel lehet térképezni. Aki igazi partnerkapcsolatot szeretne annak minden előbb-utóbb felmerülő igényével, például összeköltözés, fiatalabbaknál gyerekvállalás is, néhány oldal átnézése után meg fogja találni a neki szimpatikus törzsközönséget vonzó oldalakat. Persze még ezeken is vannak olyanok, akik nyíltan bevallják, hogy működő (?) házasságuk mellett némi kalandra vágynak csupán.
A társkeresési kultúra az adott társadalom, ezen belül az adott ember tükörképe is. Íratlan szabály, hogy illik mindenkinek válaszolni. Őszintén persze, jelezve, hogy nem szeretnénk vele levelezni, megköszönve érdeklődését.
Nem az egyetlen lehetőség
Aki keres, az talál – tartja a mondás, de arra már nem tér ki, hogy pontosan hol és mikor. Az internetes társkereső oldalak általában a regisztrált felhasználók sok százezres számával, az oldalnak köszönhetően sikeres párkapcsolatot létesítők figyelemre méltó százalékával reklámozza magát. Egészen biztosan sokan köszönhetik életük párját annak, hogy valaha vették a fáradságot, és leküzdve kételyeiket, feltöltötték fotójukat egy hasonló oldalra.
