Viktor Janukovics aligha kerülheti el a felelősségre vonást. A hét végén megbuktatott ukrán államfőt valószínűleg látványos perben fogják elítélni, már ha igazak azok a jelentések, amelyek szerint még nem sikerült külföldre szöknie.

És a hatalma ellen indított megmozdulások véres végkifejlete, az államigazgatást az irányítása alatt átható végletes korrupció megalapozottá is teszi az eljárást ellene. Ám Ukrajna „vesszőfutása” ezzel korántsem ér véget. Az új hatalomnak egy sor kérdésre kell megfelelő választ találnia. Egységbe tudja-e kovácsolni a sokszínű ellenzéket, amelyet mindeddig csak a közös ellenségkép tartott össze, vagy a győzelmi eufóriát hatalmi torzsalkodások váltják fel, és a tüntetések központjában, a kijevi Majdanon táborozó kemény mag nyomása alatt az ésszerűséget és a szükséget meghaladó intézkedéseket is hoznak?

Az mindenesetre intő jel, hogy a már Janukovics ellenfelei által uralt parlament első döntéseinek egyike a kisebbségek nyelvhasználatát széles körben biztosító törvény érvénytelenítése volt, miközben semmit sem hallani a múlt pénteken, nyugati közvetítéssel kötött megállapodás azon pontjáról, amelynek értelmében be kell szolgáltatni a törvénytelenül tartott fegyvereket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a forradalmi hevület önmagában nem tud valódi demokráciát szülni. Kibontakozási esélyt kínál viszont a szélsőségeknek, és Ukrajnában is valami hasonlót láthatunk.

Az is kérdés, hogy a hatalom új gyakorlóinak, akik közül többen már jó ideje a politikai nómenklatúra részei, lesz-e elég erejük egyben tartani a megosztott országot, és képesek, hajlandók-e a politikai korrupció megfékezésére. Ez ugyanis nem Janukovics alatt alakult ki, akkor csak az elviselhetetlenségig fokozódott.