Vasárnap este, amikor ezeket a sorokat írjuk, nagyon úgy tűnik, hogy nem teljesül Lázár János ígérete. A Mazsihisz a héten hiába várta Orbán Viktor válaszát. Előfordul, hogy közbejön valami. A hó miatt át kell ülnünk egy másik autóba, ellopták a metrósíneket, vagy mozdulni sem lehet az utakon a Felcsút bajnoki címét ünneplő szurkolóktól. Ilyenkor az ember előveszi a mobilját, és telefonál: bocs, kicsit késni fogok. Orbán eljárása semmiképpen nem nevezhető udvariasnak, normális esetben pusztán ebből következtetni merészelnénk a válasz tartalmára.

Csakhogy az Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr túlságosan is kedveli a meglepetéseket ahhoz, hogy jósolgatásba bocsátkozzunk. Teljesen felesleges. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy érvényben van a rendkívüli közgyűlés határozata, amely szerint a Mazsihisz távol marad a holokauszt-emlékév kormányzati programjaitól. A miniszterelnöknek elvileg a német megszállási emlékmű, a Sorsok Háza és Szakály Sándor ügyében is engednie kellene, hogy egy újabb rendkívüli közgyűlésen a Mazsihisz visszavonja a bojkottról szóló döntést.

Egyelőre nem tudjuk, mennyi esély van a Mazsihisz alternatív javaslatának megvalósítására, jelesül arra, hogy a józsefvárosi Sorsok Háza helyett Együttélés Háza létesüljön a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Kérdés az is, hogy a Mazsihisz tárgyalási alapnak tekinti-e, ha Orbán nem mind a három, hanem csak egy vagy két feltételnek hajlandó eleget tenni. A kormánynak érdemes lett volna megakadályoznia, hogy idáig fajuljanak a dolgok. A miniszterelnök kényes helyzetbe került. Most már jó szándék esetén is nehéz lenne megoldást találni.