Ismeretlen áron adjuk el magunkat

Törvénybe foglalná a kétharmad a Moszkvában január 14-én aláírt megállapodást: a parlament honlapjára most felkerült törvényszöveg a beruházás összes fontos paraméterét kőbe vésné, kivéve a legfontosabbakat, vagyis az árat és az orosz óriáshitel kamatát.

A jogszabály ugyanakkor az ígéretekkel ellentétben nem garantálná az atomerőmű százszázalékos állami tulajdonát, és gyakorlatilag felmondhatatlanná tenné a megvalósítási megállapodásokat. A parlament valójában egy biankó csekket ír alá a törvénnyel, hiszen a szövegben szerepel a felépítendő reaktorblokkok technológiája, kapacitása és a munkálatok összes fontos részlete, de nem derül ki belőle, hogy mennyibe fog kerülni a projekt.

A megállapodás csupán annyit rögzít, hogy „az orosz fél a felek külön megállapodásában meghatározott összegben és feltételekkel állami hitelt biztosít a magyar fél számára a Paksi Atomerőmű teljesítménye fenntartásának és fejlesztésének finanszírozásához, amely állami kölcsönszerződés megkötése a jelen szerződés implementálásának feltétele”. VVER (vízhűtéses vízmoderátoros) típusú reaktorral mindkét blokkra vonatkozóan legalább 1000 MW beépített kapacitással számol a törvényjavaslat, elejét véve minden további vitának a technológiáról.

Magyar kötelezettség lesz a kiszolgáló infrastruktúra és a vízellátás tervezése és megvalósítása, illetve az összes többi csatlakozó beruházás is, amelybe egyes feltételezések szerint egy a Duna alsó szakaszán építendő vízlépcső is beletartozhat. Az orosz fél húsz évig kötelezettséget vállal az üzemanyag-ellátásra és a hulladék visszafogadására, ezt követően azonban a tárolt vagy feldolgozás után megmaradt hulladékot vissza kell szállítani Magyarországra. Ez ránk nézve meglehetősen előnytelen kikötésnek tűnik, különösen annak fényében, hogy a Roszatom többet kereshet a hulladékok kezelésén, mint az erőmű építésén.

A szerződést bármelyik fél felmondhatja egyéves határidővel, de ez a felmondás a megvalósítási megállapodásokat (vagyis az építkezést, az üzemeltetést és a hulladékkezelést) nem érinti, vagyis a kötelezettségek változatlanul fennállnak majd. Teljesen kidolgozatlan a megállapodásban a vitarendezés. Az NFM és a Roszatom között egyeztetések és tárgyalások útján kell rendezni a vitákat, a megvalósítási megállapodásokkal kapcsolatban pedig egy egyelőre meg nem nevezett választott bíróság illetékességét kell majd elfogadni.

A megállapodás magyar és orosz részről is állami irányítás alatt álló szervezetekről beszél (ezek egyike lesz a Paks II projektcég), de csak 95 százalékos közvetett vagy közvetlen állami tulajdont ír elő, azaz nem zárja ki a magántőke beengedését. A 40 százalékos magyar beszállítói arányt pedig csak szándékként említi, nem vállal rá garanciát. Tovább tart a paksi atomerőmű bővítése elleni politikai és civil tiltakozás. Az Együtt–PM aktivistái pénteken elfoglalták a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium budapesti, Fő utcai épületét.

A rendőrök egyenként hozták ki őket az épületből, majd jog szerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt fejenként 80–90 ezer forint közötti pénzbüntetést róttak ki rájuk. Európa jövője a nyugati identitás és a keleti aktivitás, azaz értékeink szilárd megőrzése mellett gőzerővel kell építeni a keleti gazdasági kapcsolatokat – írta válaszában Orbán Viktor miniszterelnök az Egyesült Államokban élő John Lukacsnak. A magyarországi születésű történész múlt szombaton a lapunkban megjelent írásában a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban többek között arra figyelmeztette a magyar miniszterelnököt: az oroszokat el kell ismerni, és tisztelni kell őket, de mi nem hozzájuk tartozunk.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.