Meglepődnénk, ha az elsőfokú döntés ellen a minisztérium nem fellebbezne. Ha másért nem, azért, hogy már a választások után veszítsen. A Fidesz és a kormány egészen leegyszerűsítette a kommunikációt. Amiről nem akar, nem beszél. Még a lehetőségét is megszünteti annak, hogy válaszolnia kelljen a kellemetlen kérdésekre. A vezetői annyira hozzászoktak a baráti kérdésekhez és a kérdezési lehetőségtől mentes kinyilatkoztatáshoz, hogy már azon is meglepődnek, van még ilyen.

Ezek után nem meglepő, ha a nem éppen Watergate-botrány anyatejgyűjtési sztoriban a legalapvetőbb riporteri kérdésre is az Kósa Lajos reakciója, hogy „ön arról kérdez, amiről akar, én meg arra válaszolok, amire én akarok”. Ez nem elszólás, ez a stratégia. Minden szinten ez megy: csak azzal a témával foglalkoznak, amire pozitív választ lehet adni. Mintha a köznek és a sajtónak csak ahhoz lenne köze, amiről ők úgy gondolják, hogy van. A harcra edzett fideszes pártkatonák csak támadni szeretnek és tudnak, védekezni elfelejtettek, és már nem is akarnak.

Ha valaki átrúgja az ő térfelükre a labdát, akkor egyszerűen úgy tesznek, mintha nem lenne kapujuk, mert akkor nyilván gólt sem kaphatnak. Tehetik, mert az ellenfeleik ritkán jutnak el a tizenhatosukig. Ha pedig mégis, akkor egyszerűen elviszik a kaput. Mire meg a bíróság megítéli, hogy átláthatunk-e a trafikpályázatok füstüvegén, az addigra már nekik vagy azért lesz mindegy, mert kibuktak a hatalomból, vagy azért, mert nem.