Szalai Anna: Önköltséges kampány

Tisztelt hölgyek, urak, idősek és fiatalok, tanultak és nem azok, földművelők, tanárok, kétkeziek, orvosok, egyetemisták, nyugdíjasok és kismamák, csak tessék.

Kérjük, tudassák velünk, hogy mit adhatnánk. A pénz nem számít. Legalábbis jövőre. Ajánlatos sietni. Mert a feneketlen zsák is kiürülhet. S addig is, amíg kitalálják... Gyed extra, pedagógus-bértábla, rezsicsökkentés, ingyentankönyv, devizahitelrendezés, szociális parcella, egykulcsos adórendszer, nyugdíjemelés, netán a panelprogram.

Mert nagyot változott, kérem, a világ 2002 óta, amikor a kampányban a „panelprolizás” vitte a prímet. Most megítélés helyett inkább megnyernék a lakótelepek népét. A jövőre induló program keretében 380 ezer panellakás energetikai korszerűsítése valósulhat meg. A nemzeti fejlesztési miniszter számítása szerint ezzel 2020-ra le is tudjuk a panelkérdést. A 700 ezer blokklakásból ugyanis 320 ezer már az előző két program idején új köntöst kapott.

Csakhogy Németh Lászlóné két héttel ezelőtt még 215 ezer panellakás korábbi megújítását említette. A tárca háttérintézménye, az ÉMI pedig hivatalos zárójelentésében azt írta, hogy az első két programban összesen 76 ezer lakás nyert állami támogatást. De a korábban elért energiamegtakarítás is megháromszorozódik az új programban. Legyen. Meg pénz is rá.

Az új hatéves program összköltsége 500 milliárd forint, amelynek mintegy harmadát biztosítja az állam, míg a fennmaradó részt a korábbi gyakorlatnak megfelelően a lakók teremtik elő saját befizetéseikből és hitelből. Az ígéret szerint akár a rezsi felét is megspórolhatják a fűtés-korszerűsítés, a homlokzati hőszigetelés, illetve a nyílászárók cseréjének révén. Pláne rezsicsökkentés idején. Csakhogy a valóságban a megtakarítás ritkán fedezi a teljes havi törlesztőrészletet, főként ha az önrész is kölcsönből származik. A megemelt közös költséget viszont még kevesebben fizetik.

A ház eladósodik, miközben a ritkán szellőztetett lakások penészedni kezdenek. Erre újabb költséggel szellőzőrendszereket építenek ki. Valaki ezen is keres. Minden bizonnyal kevesebbet, mint a felújítást végző cégek. A szerencsés kiválasztottak. A panelprogramban ugyanis csak olyan kivitelező vehet részt, amelyik megszerezte a minisztérium által előírt akkreditációt. Biztosan teljesen szakmai alapon válogattak.

A bankoknak is jó üzlet a társasházi hitel. Nagy pénz, kevés munka, kis kockázat. A felújítást szervező cégek általában hozzák a banki tanácsadót, aki rendkívül meggyőző és a közgyűlésen ritkán jutnak el az apró betűkig. A felvett százmilliós kölcsönökért a lakók egyetemleges felelősséggel tartoznak, vagyis a fizetőképesekre terhelik rá a nem fizetők tartozását is. A lakásokra jelzálogot terhelnek. A kormány szándéka is tiszta és egyértelmű. Nagy tömegek megnyerése látványosan és gyorsan. Akár a választásokra lehet avatni. Ráadásul a kampányköltség kétharmadát a panellakók állják.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.