A Temesvárról induló, rövid középiskolai tanárság után Magyarországra áttelepülő történész több mint két évtizeden át élte a Komárom-Esztergom Megyei Levéltárban a kutatói anyagok előkészítésének, jegyzékek összeállításának, a raktári rendezésnek nemegyszer idegőrlő, ugyanakkor szakmai alázatra nevelő mindennapjait. 2002-ben jelent meg a második bécsi döntésre és az 1939–40-es magyar–román viszonyra fókuszáló munkája, s most pedig a viszony 1940 és 1944 közötti éveit bemutató könyve. Klasszikus diplomáciatörténeti mű, amely Magyarország és Románia politikai elitjének egymással való küzdelmét és ennek a viszonyrendszernek a nemzetközi politikai térbe való beágyazottságát járja körbe.

Manapság kevés ilyen kötet születik, a rankei hagyomány, amely a vezető politikusok életútjának, az egyes államok köztörténetének bemutatását tartotta a történész feladatának, így kiemelt jelentőséget tulajdonított a diplomáciai forrásoknak, manapság nem örvend nagy népszerűségnek a historikusok körében. A diplomáciatörténet látszólag száraz műfaj, nem túlzottan olvasóbarát, olvasása és befogadása fegyelmezett összpontosítást kíván. Nem is olyan régen még nem így volt ez, elég csupán Juhász Gyulára vagy Ránki Györgyre emlékeznünk.

Ráadásul arra is gondolhatna a kötetet kézbe vevő érdeklődő, hogy vajon nem túlírt, sokszor feldolgozott témáról van-e szó? A könyv azonban már az első lapokon lerombolja a bennünk mocorgó előítéletet. L. Balogh alapkutatásokra építkező, több évtizede esedékes könyvet írt, amelyre Csatári Dániel 60-as években megjelent monográfiája óta vártunk. Alapvetően kronologikus elrendezésben mutatja be Magyarország és Románia második világháború alatti kapcsolatait.

A cím lényegre törően fejezi ki, hogy döntően Erdély megszerzése, megtartása, visszaszerzése állt a változóan fagyos érintkezés középpontjában. A szerző historiográfiai áttekintéssel indított, amely mindazoknak tanulságos, akiket foglalkoztat más nemzetek történetíróinak magyarságképe. Általánosságban is a szerző nagy erénye a román nyelv ismerete, amelynek birtokában nem csupán a bukaresti levéltárak dokumentumait, hanem a román történetírás termését is igen alaposan ismeri és idézi.

A könyvben nem egy esetben szinte párbeszédet folytatnak egymással a magyar, román, esetleg német és amerikai történészek az észak-erdélyi magyar atrocitások vagy éppen Hitler és Antonescu viszonyának elemzése kapcsán. L. Balogh több mint két évtizedes kutatói tapasztalatának köszönhetően mégsem patikamérlegen kidekázott, kényszeres értékelést olvashatunk. Egyértelműen állást foglal, ha egy-egy történészi véleményt elfogultnak vagy kiegyensúlyozatlannak lát.

Annyi megjegyzésünk lenne, hogy érdemes lett volna nagyobb hangsúllyal utalni a nem csupán Romániában, hanem Magyarországon is jelen lévő, a történettudomány környékén létező szellemi alvilágra, amely mindenütt bódítja az elméket. A szerző gondosan mérlegre tette, mi valósult meg az úgynevezett Szent István-i nemzetiségi politikából, mennyire tért el a hivatalos politikai álláspont és a mindennapi közigazgatási gyakorlat. Figyelemre méltó módon nem csupán azt érzékeltette, hogyan váltott ki szinte egyhangú örömet Magyarországon Észak-Erdély visszatérése, hanem azt is, milyen sokkot jelentett ez a románok és milyen csalódottságot a dél-erdélyi magyarok számára.

Számos diplomáciai tapogatózásról, óvatos közeledésről olvashatunk, amelyek azonban az alapvető doktrínák miatt kudarcra voltak ítélve. Magyarország szerette volna megtartani Észak-Erdélyt, sőt folytatni a revíziós politikát, míg Románia éppen az ellenkezőjére törekedett. A háború állása mindent meghatározott ebben az időszakban, szinte hónapról hónapra változott a képlet. Így például 1942 őszén megrettent a román politikai elit, amikor a sztálingrádi ütközetben a hadseregük nagyon jelentős veszteségeket szenvedett el, ezért megbillent a két ország közötti viszonylagos katonai egyensúly.

Amikor viszont a 2. magyar hadsereg is komolyan megrendült a Don-kanyarban, akkor a bukaresti vezetés visszanyerte önbizalmát. Teljes mértékben egyetértünk a szerzővel, aki arra a következtetésre jutott, hogy nagyon is hasonló okok folytán mind Magyarországon, mind Romániában igen kevesen voltak és nagyon gyengén szóltak azok, akik azt szerették volna, hogy a Dunának és Oltnak egy legyen a hangja.

Akadémiai, 336 oldal, 3400 forint