Ha csak az áldásával kaphatnának kocsit alaptörvényünk őrei, akkor alighanem olcsóbb flottával kellene beérniük. Pechünkre mire megválasztották, már megvették az új bírók új kocsijait. Így a kereszténydemokraták parlamenti padsoraiból érkező Salamon László sem mondhatta még azt a hivatalba lépésekor, hogy ha a pápának elég egy Ford Focus, akkor neki sem kell ennél több. A magas állami beosztásokhoz „járó” státuszszimbólumokkal sohasem az áruk miatt van baj.

Ahogyan a katolikus egyháznak, úgy a magyar államnak is szinte mindegy pénzügyileg, hogy a vezetői mivel járnak, hiszen költségvetési szinten ezek az összegek mikroszkopikusan sem látszanak. A baj és egyben a lehetőség az, hogy az autó nemcsak a státusznak a szimbóluma, hanem annak is, mennyire tekinti valaki szolgálatnak az államtól kapott rangot és posztot. Ezt nem csupán a munkájával mutatja meg. A köz számára a lehető legegyszerűbb visszajelzés, hogy milyen autóval jár. Azt egy szegény országban sem várják az emberek, hogy az alkotmánybírók rozsdás tragacsokat használjanak, de a mértéktartásban éppen ők mutathatnának példát.

Nagy a csábítás, hogy a ranghoz kérje vagy akár csak elfogadja a „szokásost” a frissiben kinevezett. És nincs, aki ahelyett, hogy a közbeszerzési szabályok alóli felmentéssel lóhalálában annyi pénzt költsön rájuk, amennyit csak tud, inkább azt mondja nekik: érjék be a posztjukat tükröző, de olcsóbb autóval, szerényebb irodával. A rangot nem az autó adja, hanem az, ki ül benne. Van, aki Focusból kiszállva is pápa, és van, aki fabetétes Volvóból kilépve sem az alapértékek őre.