Ötödik Hasáb: Tanulópénz

Budapest fölött egy rövid időre megjelent az Universiade délibábja.

Mifelénk ez a jelenség inkább a Hortobágyra jellemző, de ha a fővárosunk központjában lehet tanyafejleszteni, akkor a Kőbányai úton se lepődjünk meg, ha valami olyat látunk, ami ott és úgy nincs is. Például kínai piac helyén Universiade-falu. Ha megvalósul, alighanem a kínai sportolók is optikai csalódásra gyanakodnak, amikor a szobájukból kitekintve azt látják, hogy otthon maradtak.

Mindaddig a kutya sem tudta, hogy ráhajtunk az egyetemista és főiskolás sportolók világversenyére, amíg Orbán Viktor Platinivel találkozván a foci-Eb-ről szőtt vágyaink kapcsán mellékesen meg nem említette, hogy pályázunk. A miniszterelnök szavai után ugyan nem sikerült nyomára bukkanni a nagy-nagy előkészületnek, ennek ellenére hipp-hopp jött az elvi kormánytámogatás és a pályázás hivatalos bejelentése. Aztán amilyen váratlanul előbukkant a budapesti Universiade, olyan hirtelen vissza is szívták azt a magyar jelentkezők a legutolsó pillanatban.

Mivel a szintén érdeklődő Baku előttünk lépett vissza, még azt sem mondhatjuk, hogy végül azért nem indultunk, mert a keleti nyitásban nem akartuk kiélezni a baltás gyilkos kiadása után méltán harmonikus viszonyunkat a testvéri Azerbajdzsánnal. Így viszont Baku és Budapest akár közösen is indulhatna egy Universiade nem rendezésért. Arra csak lenne elég pénzünk. Mert az Universiadéra nincs. Annak megfejtésére, hogy ez miért a pályázatunk bemutatása előtti napon derült ki, rendezhetnénk egy szellemi olimpiát is a kínai piacon.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.