Rizsa nélküla rezsiről
A britek korrekt emberek, így mellébeszélés nem is volt – a politikai aktualitásokat igyekeztek kikerülni, néhány tabudöntésre azonban így is sor került. A meghívott előadó, David Mac-Kay, az University of Cambridge épületenergetikai tanszékének professzora, a brit kormány energia- és klímaügyi főtanácsadója igazi ismeretterjesztő sztárnak számít a megújuló energiáról írt tényfeltáró könyvével (Sustainable Energy – Without the Hot Air).
MacKay azzal szereti sokkolni a közönséget, hogy a megújulókkal kapcsolatban elvégzi azokat a számításokat, amelyeket mások nem. Például kiszámolta: ha Németország kizárólag a biomasszára alapozná az energiaellátását, akkor – az ország teljes területét is beültethetnék gyorsan növő energianövényekkel, az sem lenne elegendő a mai fogyasztási szint fenntartásához. (Az ilyesfajta sarkítás használhatóságát jelzi egy analóg gondolatmenet: ha a világ teljes energiafelhasználását atomerőművekből szeretnénk biztosítani, akkor a jelenleginél ötvenszer több nukleáris reaktornak kellene üzemelnie, és statisztikailag valószínűsíthetően a nukleáris balesetek száma is hasonló arányban nőne.)
David MacKay a témával nemcsak l’art pour l’art foglalkozik, hanem olykor kormányzati megrendelésre is – egy ilyen projekt keretében készült el egy olyan online modellező eszköz, amelyet az interneten bárki igénybe vehet, és amellyel az összes létező „szénmentesítési” forgatókönyv kielemezhető (Nagy-Britannia 2050-ig 80 százalékkal akarja csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását).
A 2050 kalkulátornak nevezett, a nagyközönség által is használt „energia-számológép” eddigi talán legérdekesebb eredménye, hogy a mai tudásunk alapján megvalósíthatónak tűnő valamennyi változat – atomos, megújulós, energiatakarékos és vegyes – nagyjából ugyanannyiba kerülne, vagyis anyagi alapon nem lehet közülük könnyen választani (nem is teszik: a brit kormány egyelőre sokkal több pénzt költ energetikai innovációra, mint az energiatermelés támogatására).
MacKay számításait – némi leegyszerűsítéssel, a magyar viszonyokra alkalmazva – a Századvég gazdaságkutató energetikai részlegének vezetője, Zarándy Tamás is elvégezte. Neki többek között az jött ki, hogy nagyjából az ország területének 40 százalékán, azaz negyvenezer négyzetkilométeren tudnánk megtermelni az energia-önellátáshoz szükséges növényeket. Ha pedig a szélre építenénk, annyi szélerőművet kellene telepíteni, hogy az ország minden pontján látótávolságon belül lenne közülük legalább egy.
A további kalkulációkból kiderült, hogy egyszerű és alacsony intenzitású energiahatékonysági beavatkozásokkal nagyjából a paksi atomerőmű termelésének a másfélszeresét lehetne megtakarítani, ami új megvilágításba helyez mindenfajta atomerőmű-bővítési elképzelést. Ha pedig az energiatakarékosságot és a megújulók használatát együtt fejlesztenénk – szintén szoft eszközökkel, azaz nem ezermilliárdos ráfordítással –, akkor a jelenlegi magyar energiaigény ötven százalékát le tudnánk fedni ennek a két forrásnak a segítségével.
A felkért hozzászólók közül Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének vezetője szintén egy magyar példát említett: Dunaújvárosban egy régi panelházon elvégezték az összes szóba jöhető hőszigetelési és energetikai korszerűsítő beavatkozást, majd újraszámolták az energiaköltségeket. Kiderült, hogy ezzel a módszerrel a rezsifaragás akár ötven százaléknál is nagyobb lehet –, de csak akkor, ha a lakosok energiafelhasználási szokásait is sikerül hozzáigazítani az új lehetőségekhez.
Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont igazgatója (aki az első Orbán-kormány idején az energiahivatal vezetője volt) a kormányzati rezsicsökkentés újradefiniálásával keltett feltűnést. Mint kifejtette, a gazdasági válság óta több mint harminc százalékkal csökkentek Európában a piaci energiaárak, amiről sem az előző, sem a mostani kormány nem vett a közelmúltig tudomást. Szerinte az egyharmados árcsökkentést az állami energiahatóságnak kellett volna kikényszerítenie, már évekkel ezelőtt. (Ehelyett az történt, hogy a közületi fogyasztók áramszámlája továbbra is változatlan, a lakossági fogyasztók esetében pedig 2010, 2011, 2012-ben összesen húsz százalékkal nőttek, 2013-ban pedig eddig 6,7 százalékkal csökkentek az árak a KSH szerint, vagyis a kormányváltáshoz képest még mindig jócskán pluszban vagyunk.)
Kaderják hangsúlyozta, hogy a piaci árak esése rontja a megújulós projektek megtérülési kilátásait – meg a nukleáris beruházásokét is, természetesen. Szerinte az egyik leghatékonyabb takarékossági eszköz, ha a lakossággal tudatosítják, hogy menynyit fizet az energiáért – ez önmagában 2-3 százalék fogyasztáscsökkentést eredményez. Ha ezt még a csúcs- és völgyidőszakokra vonatkozó eltérő árazással is kombinálják, a visszafogás akár a 8-10 százalékot is elérheti. Ez a módszer olcsó, környezetileg fenntartható, de nagyon nehéz politikai haszonná konvertálni.
