Végül az ügyfél állja a cechet

A hitelintézetek szerint a kártyás fizetések után felszámított illetéket kellene eltörölni.

Katyvasz alaptörvény: nincs határ

Nem bízik az MSZP-ben – de saját pártja 2014-es választási győzelmében sem – a Fidesz, legalábbis erre utalhat, hogy Rogán Antal frakcióvezető, ahogy azt már megírtuk, múlt pénteken bejelentette: a képviselőcsoport dönt arról, belefoglalják-e a rezsicsökkentés védelmét az alaptörvénybe.

A díjmentes pénzfelvétel sincs ingyen

Az átlagbérig lehet költségmentes a bankautomaták használata. A labda a kormánynál van.

A végén mindig az ügyfél fizet

Nincs új a nap alatt.

Alapszámla: Van az államinál olcsóbb

Inkább a költségek további emelkedését hozná magával a bankokra kényszerített alapszámla.

 

A szerk: Díj

„Díj, költség vagy ezek számítási módja nem módosítható a pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben” – ettől az agyafúrt, saját törvényjavaslatába írt mondattól és a jegybank szigorától várja Rogán Antal, hogy a bankok majd jól lenyelik azt a néhány tízmilliárdos veszteséget, amit nekik az ingyenes készpénzfelvétel biztosítása okoz.

Mindez persze kevésbé lenne hiteltelen, ha nem ő mondta volna azt közel egy éve, a tranzakciós illeték bevezetése kapcsán, hogy a bankok nem fogják áthárítani a terhet, és amennyiben ezt mégis meglépik, személyesen fordul a versenyhivatalhoz kartell miatt. Most azért kell törvényileg elrendelni, hogy legyen ingyenes a készpénzfelvétel, mert mégis megtették. A kartellvád elmaradt: megtehették.

A hiteltelenséget azonban tovább fokozza, hogy Rogán Antalnak tudnia kell (a nemzetgazdasági miniszter is elmondta), hogy a bankok számtalan más indokkal változtathatják a díjakat. Nem is beszélve arról, hogy megnyerhetik azt az elvesztett pár tízmilliárdot akkor is, ha kicsit gyorsabban csökkentgetik a betéti kamatokat és nem annyira sűrűn viszik lejjebb a hitelekét (emelésről ne is beszéljünk). Persze senki nem fogja kiplakátolni, hogy ki miatt van az egész.

Lehet, ez neki már elég a boldogsághoz – bár valószínűleg annak jobban örül, hogy ebben a kérdésben fényes győzelmet aratott a nemzetgazdasági tárca és persze Varga Mihály felett. Fel se kapnánk a fejünket, hogy a Fideszen belül megint győzött a hatásaiban rosszabb, de jobban kommunikálható (van ingyenebéd, tessék, megcsináltuk) javaslat. Ez napi rutin. A nyílt színi vita volt különleges. Biztos nem lesz még egyszer ilyen.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.