Baján nyert a Fidesz

Rendkívül heves, eszközökben nem válogató kampány után győzött vasárnap a Fidesz jelöltje a bajai időközi önkormányzati választáson.

A demokratikus ellenzéki pártokat tömörítő Összefogás Bajáért választási szövetség szerint, ha szükséges és lehetséges, ismét meg kell ismételni a 32-es szavazókörben a választást, mert videofilmmel és két tanúval tudják bizonyítani, hogy újra történt szervezett szavazóutaztatás. Emiatt bejelentést tettek a helyi választási bizottságnál. A megismételt választáson lényegesen nagyobb volt a részvétel: a 470 szavazásra jogosult közül 223-an, a jogosultak 47,4 százaléka adta le voksát.

Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje 168, Teket Melinda, a baloldal jelöltje 69, a jobbikos jelölt 14 szavazatot kapott. Ezzel Kovács Csaba megőrizte az előnyét, és győzelmet aratott a 3-as számú egyéni választókerületben – 1071 voksból 508-at kapva. Zsigó Róbert (Fidesz) polgármester vasárnap este az előzetes eredmény kihirdetése előtt már közölte ezt a végeredményt. Zsigó közleménye szerint Baja immár másodszor is világosan megüzente, hogy „nem kér a bukott baloldalból, se együtt, se külön-külön”.

A megismételt kampányban a Fidesz-jelölt oldalán Magyarországon eddig ismeretlen kampánytechnikákat vetettek be. Fiatal aktivisták jelentek meg a szavazókörhöz tartozó tanyás területen, ahol sok a segélyre, tűzifára, közmunkaalkalomra szoruló szegény sorsú ember, gyakorlatilag mindent és mindenkit videóztak, aki ott megjelent. Rögzítették, ki állt szóba újságíróval, baloldali aktivistával. Teket Melinda feljelentést tett a rendőrségen zaklatás miatt, ám a választás napjáig nem döntöttek arról, hogy indítanak-e nyomozást.

Teket Melinda az eredmény nyilvánosságra kerülését követően egy rövid sajtótájékoztatón azt mondta: „mindent megtettünk, hogy tisztességes körülmények között végigcsináljuk ezt a kampányt”. Hajdú Miklós, az Összefogás Bajáért választási szövetség képviselője felolvasta a jelölőszervezet által kiadott nyilatkozatot. E szerint Baja nem azzal vonult be a választások történelmébe, hogy itt csalt a Fidesz – hanem attól, hogy itt bukott le először.

A Teket Melindát támogató MSZP, Együtt és a Demokratikus Koalíció közleménye szerint Baján négyből három nagy választókörben megmutatták, hogy a Fidesz megszorongatható, illetve legyőzhető. Közleményük szerint a fideszes választási csalás miatt megismételt választási forduló sem szűkölködött ugyanis a gyanús, visszaélésekre utaló eseményekben. Ezekkel kapcsolatban a helyi választási bizottsághoz, illetve a rendőrséghez fordulnak: a választások tisztaságáért felelős szervek válaszán múlik, hogy a bajai fideszes eredmény „csupán” tisztességtelen volt-e vagy törvénytelen is.

Szombaton, a választás előtti napon Horváth Szilveszter, a Bajai Cigány Önkormányzat elnöke mulatságot szervezett a roma közösségi házban. Zsigó Róbert pedig valótlan állításokat engedett meg magának, amelyek miatt a helyi választási bizottság is egyhangú döntéssel elmarasztalta. Ugyancsak eltiltotta a választási bizottság a Fideszt a szavazókörben folytatott hangosbeszélős kampánytól.

A választás napján az Összefogás Párt gulyást kínált a szavazóhelyiség bejáratánál. A párt elnöke Szepessy Zsolt, aki nem helyi, sőt még csak nem is megyei politikus, a Borsod megyei Monoknak volt a polgármestere. Hogy mégis mit kerestek több száz kilométerre a lakhelyüktől, Szepessy az Origo.hu-nak azt mondta: „ez egy választási fricska”. A választási bizottság szerint ugyanakkor az Összefogás Párt megsértette a válasz tási eljárásról szóló törvényt.

Egy ország figyelte a voksolást a 32-es szavazókörben
Egy ország figyelte a voksolást a 32-es szavazókörben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.